A legjobb minősítéseket kapták a kórusok és a szólisták
1989-ben indította útjára a szekszárdi Babits Mihály Kulturális Központ a „Cinegemadár” Tolna Megyei Népzenei Versenyt, amit időközben az egykori kiváló népművelő, Bogár István emlékére rendeztek meg. Az idei megmérettetés döntőjét május 5-én a megyeszékhelyen bonyolították le, ahol a Belvárosi Általános Iskola diákjai is megmutatták a tudásukat.

Egyéni és csoportos énekes, illetve hangszeres kategóriában összesen ötvenen léptek színpadra. Előadásaikat a Vakler Anna népdalénekes-zenepedagógus, Birinyi József népzenész-népzenekutató, Zsikó Zoltán népdalénekes, Matókné Kapási Julianna művészeti vezető és Szabadi Mihály néprajzkutató alkotta zsűri értékelte.
A gyönyörű moldvai viseletekbe öltözött gyerekekből álló dombóvári kórusok - melyeket Nyári Éva készített fel - remekeltek a megmérettetésen. A nagy hagyományokkal rendelkező seregszemle fináléjában a Csicseri Énekegyüttes arany minősítést szerzett. A Százszorszép Énekegyüttes kiemelt arany minősítést kapott a bírálóbizottságtól és kiérdemelte a KÓTA Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségétől az Aranypáva-díjat is.
A Bódis Péterné tanítványai közül a szólóénekesek mezőnyében az elsős Süveges Mátyás Lajos arany minősítésről, a negyedikes Kovács Dávid Zalán szintén arany minősítésről, az ötödikes Vinczellér András pedig kiemelt arany minősítésről szóló oklevelet vehetett át.
A Százszorszép Énekegyüttes és Vinczellér András kitűnő produkciójának köszönhetően továbbjutott a május 19-én Érden lebonyolításra kerülő „Tiszán innen, Dunán túl” elnevezésű Országos Népdaléneklési Minősítő Verseny fináléjába.


2018 MÁJ 08 15:30:00/