Ismereterjesztő séta a sánchoz és a tóhoz
A Kapos-hegyháti Natúrpark Egyesület április 14-én túrázni hívta a környék természetjáróit, akik a lengyeli sánccal és a mekényesi Fancsali-tóval ismerkedhettek meg.

A Gyulaj Zrt-nek a szentkúti kunyhójánál gyűltek össze a reggeli órákban mintegy húszan, ők előbb a környezetkímélő energiák használatával működő ökoházba néztek be, majd annak udvarán Fóris Dórának az előadását hallgatták meg. A Kapos-hegyháti Natúrpark civil tagozatának elnökségi tagja a tavaszi lombfakadás után jelenleg virágzó növényekről tartott ismertetést. Beszélt az erdő különböző szintjeiről, az azokat alkotó fákról, cserjékről és lágyszárúakról. Felsorolta és bemutatta azokat a fajokat, amikkel a környéken túrázók találkozhatnak gyaloglásuk során.
Dr. Szabó Géza régész elmondta, hogy Wosinsky Mór 1881-ben került Lengyelre papnak. A tudós lelkész egy évvel később a terület birtokosával, gróf Apponyi Sándorral közös sétakocsikázásuk során az egyik dombhoz érve annak a véleményének adott hangot, hogy azt nem a természet alakította olyanná, mint azt látható, hanem emberi kéz. Egy évvel később az uraság támogatásával ásatásokba fogott és hét esztendőn keresztül kutatta az akkor „Töröksáncnak” nevezett részt. Munkája során Közép-Európa egyik legnagyobb kiterjedésű neolitikus telepét tárta fel, melyet később lelőhelyéről „lengyeli kultúrának” neveztek el. Az időszámításunk előtti 5. és 4. század fordulóján létrehozott földvár rengeteg kincset rejtett, onnan többezer vörösre és sárgára festett agyagedény, hasított és csiszolt kőeszköz, valamint csonttárgy került elő. Wosinsky Mór tanulmányozni tudta a földbe vájt, méhkas alakú lakásokat és azokat a sírokat is, melyekbe zsugorított helyzetben temették el a halottakat.
- Számos példa van arra, hogy miként lehet jól hasznosítani egy régészeti lelőhelyet - emelte ki dr. Szabó Géza. - Nemrégiben a németországi Heinenburgban és a horvátországi Vucedolban az Európai Unió támogatásával alakítottak ki egy-egy olyan világszínvonalú turisztikai látványosságot, mely remekül szolgálja múltunk megismerését. Bízom abban, hogy a Kapos-hegyháti Natúrpark fejlesztése során sikerül egy olyan kiállítóhelyet létrehozni, mely a lengyeli sánc nemzetközi jelentőségű késő újkőkori és a kora rézkori értékeit a nagyközönség elé tárja. Ez nemcsak lehetőség a számunkra, hanem szinte kötelezettséget is ró ránk.
Az ismeretterjesztő előadásokat követően a társaság egyik fele Fóris Dóra vezetésével a mekényesi Fancsali-tóhoz gyalogolt, másik része pedig dr. Szabó Gézával a lengyeli sánchoz tett túrát.

2018 ÁPR 19 14:51:00/