Kodály Zoltán nyomában jártak a dombóvári dalosok
Május végén a Kapos Kórus Markovics Gábor karnagy vezetésével három napot töltött Szlovákiában és adott nagysikerű koncerteket felvidéki magyarlakta településeken. A vegyeskart elkísérte a külföldi útra Kertész Attila Liszt-díjas karnagy, a Magyar Kodály Társaság elnöke is, aki korábban hosszú időn keresztül irányította a dombóvári együttest.

A Kapos Kórus szlovákiai meghívásának az volt az apropója, hogy Kodály Zoltán 75 évvel ezelőtt lett Galánta díszpolgára. Az énekkar turnéja első napán a híres zeneszerző tiszteletére rendezett kiállítás megnyitóján és a város művelődési központjában tartott ünnepi hangversenyen is bemutatta a tudását a helyi, a peredi és a kecskeméti dalosokkal együtt. Természetesen Kodály Zoltán művei csendültek fel a sok érdeklődőt vonzó esten.
Másnap Galántával és Nagyszombattal ismerkedtek az énekesek, akik több Kodály-emlékhelyet is felkerestek. Felsőszeliben népzenei koncertet adott a helyi, az alsószeli, a diószegi, a királyrévi, a peredi, a kecskeméti citerazenekarokkal és énekegyüttesekkel közösen a dombóvári kórus.
A hazautazás napján a zsigárdi református templomban az istentisztelet keretén belül Kodály Zoltán műveit adta elő Markovics Gábor vezényletével a kapos Kórus
A felvidéki hangversenykörút a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, Dombóvár Város Önkormányzata, a Bethlen Gábor Alapkezelő, a Kövécs Kft., a Kósa Kft. és a Dombó-Coop Zrt. támogatásával valósult meg.

2018 JÚN 04 10:37:39/