Nagyon felpöröghet a Paktum-projekt a városban
Két évnyi küzdelem után elérte Dombóvár vezetése, hogy részt vehessen a település a Paktumként ismert foglalkoztatás-bővítési projektben. A polgármester szerint a 250 milliós keretből még bőven van, ezért a helyi vállalkozásokat tájékoztató fórumokra várják.

- Két év alatt eljutottunk odáig, hogy bár a megye fideszes vezetése megpróbálta ellehetetleníteni a helyzetünket, Dombóvár mégis részese lehet a Paktum-projektnek - mondta Szabó Loránd polgármester. - Fehérvári Tamásék a Tolna Megyei Közgyűlés élén azt állították, hogy nem vagyunk részesei a projektnek és sajnos ezt erősítették a Fidesz helyi vezetői is, akik azt hangoztatták, hogy a kudarc oka a hozzá nem értésünk.
A polgármester szerint a minimum az lenne, hogy elnézést kérnek, ha már kiderült, hogy a városvezetésnek lett igaza.
2017 októbere óta működik a Paktum Iroda, de eddig csak Tamásiban tudott érdemben szolgáltatni, csak nemrég nyílt meg ismét Dombóváron. Az eddig eltelt időszakban negyvenegyen képzési támogatást, heten bérköltség-támogatást, négyen bértámogatást, harmincegyen pedig úgynevezett CSAK-szolgáltatást kaptak. Utóbbiak azok az inaktív emberek, akik a foglalkoztatási piacon gyakorlatilag egyáltalán nem léteznek. Őket a Máltai Szeretetszolgálat szakemberei derítették és készítették fel állásinterjúkra. Ez összesen 83 főt jelent, nyilván ők mind Tamásiban, vagy az említett város közvetlen környékén laknak.
Dombóváron az elmúlt egy hónapban képzési támogatást egy, bérköltség-támogatást öt, CSAK-szolgáltatást pedig szinté öt fő kapott. Szabó Loránd szerint ez az adat is azt mutatja, hogy ha egyetlen hónap alatt ennyien tudtak csatlakozni a projekthez, akkor hol tarthatna már a város, hanem kényszerítik az idő elvesztegetésére.
December 31-ig 145 főt kell bevonni a programba, de mivel Dombóváron eddig nem élt a Paktum-projekt, a polgármester abban bízik, hogy most felpörögnek az események. A város és a Paktum-projekt vezetése ebben a témában a közeljövőben több fórumra is várja a helyi gazdaság szereplőit. A tájékoztatók legfontosabb témái természetesen a foglalkoztatás-bővítést segítő eszközök lesznek.
A Paktum-projekt egy az Európai Unió által támogatott 250 millió forintos program, amiben még rengeteg a tartalék. Szabó Loránd szerint 180-185 főig is el lehet menni a támogatások tekintetében, így akinek van munkaerő-bővítési szándéka, most tud élni ezzel a lehetőséggel.

2018 SZE 11 12:37:46/