fbpx

Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

NB1-es szerződést kapott Takács Arnold

A Dombóvári Kosársuli korábbi játékosa szerződést kapott az NB1 A csoportban szereplő Kaposvári Kosárlabda Klub csapatától és bekerült annak 2020/21-es felnőtt keretébe. Takács Arnold a Dombóvári Kosársuli Közhasznú Egyesület saját nevelésű játékosa, aki végigjárva a korosztályokat a 2018/19-es idényben NB2-es dombóvári felnőtt csapatban is bemutatkozhatott. Az U18-as korosztályú játékos jó teljesítményt nyújtott a felnőttek között és a csapattal a szezon végén ezüstérmet nyert a Nyugati csoportban. A fiatal tehetségre már ekkor felfigyeltek. A szezon végén akkori edzőjét, Szőke Balázst követve a Kaposvári KK-hoz igazolt, ahol a 2019/20-as szezonban az U20-as együttesben szerepelt. A 2020/21-es felkészülés során már együtt edzhetett a felnőtt profi csapattal, ahol teljesítményével sikerült meggyőzni Fekete Ádám vezetőedző, valamint Szőke Balázs és Gordan Filipovic másodedzők vezette stábot arról, hogy szerződést kapjon. Nagy öröm és büszkeség az egyesület számára és óriási lehetőség a fiatal játékosnak.

Kovács Arnold a Dombóvári Kosársuli első olyan saját nevelésű játékosa, aki az NB2-es felnőtt csapatban való szereplést követően NB1 A csoportos gárda tagja lett. A Kaposvári KK NB1-es keretének még egy örömteli dombóvári vonatkozása is van. Az U14-es korosztályig Dombóváron kosárlabdázó, majd ezt követően Kaposvárra távozó Fehér Benjamin szintén bekerült a profi csapat keretébe.

 

Last modified: 2020.09.03.