fbpx

Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

Ünnepélyes keretek között elindult a „Dombóvár” Mozdony

Ma délelőtt indult útjára a város 50 éves jubileumi évfordulója alkalmából feldíszített V63 013-as villamosmozdony, mely városunk nevét viseli. Az ünnepélyen beszédet mondott Kerékgyártó József a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója, illetve Pintér Szilárd polgármester úr.

Dombóvár nagyon sokat köszönhet a vasútnak. A vasúti vonalak kiépítésével együtt megindult a fejlődés, megszületett Újdombóvár. A vasút egyebek mellett a kultúrában, az egészségügyben és a sportban is közreműködött a lakosság javára. 1920-ban már létezett vasutas kör, 1966-ban felújították a Vasutas Művelődési Házat. 1927-ben pedig megalakul a DVSE egyetlen futballcsapattal. Itt kezdett focizni az Aranycsapat tagja, Buzánszky Jenő, aki szintén vasutas gyerek volt.

Last modified: 2020.10.01.