fbpx

Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

Termet neveztek el dr. Balipap Ferencről Lakiteleken

Október 3-án nagy érdeklődés mellett; kulturális szakpolitikusok, országgyűlési képviselők, megyei és települési vezetők, valamint a közművelődési szakma jeles képviselőinek jelenlétében adták át a Nemzeti Művelődési Intézet székházát Lakiteleken.

Az épület közösségi termeit a közművelődési szakma kiemelkedő képviselőiről; Dr. Balipap Ferencről, Beke Pálról és Kígyós Sándorról nevezték el.

Az ott elhelyezett táblán a következő sorok olvashatóak:

„Balipap Ferenc Terem
(1948-2013)

A hazai közművelődés kiemelkedő személyisége, aki példaértékű életútjával, szakpolitikai, szépirodalmi írásaival a helyi közösségek megerősítését, a nemzet felemelkedését szolgálta. Mindennapi gyakorlatba ültetett szakmai tapasztalaival példát és utat mutatott a közművelődési intézményvezetőknek, valamint a civil szervezetek vezetőinek.

Jelentős szakmai újítása volt, hogy az intézményében megjelent a helybéli emberek mindennapi életéhez szükséges ismeretek átadásának fóruma, a hétköznapi élet kultúrája és a munkahelyek világa. Csatlakozott az ún. „Nyitott Ház” kísérlethez, azokhoz a művelődési otthonokhoz és szakemberekhez, akik azt gondolták, hogy az emberek közös művelődésére, a közös tudás megszerzésére kell helyezni a hangsúlyt.

Díjai:
  • Bessenyei György – díj
  • Gyulaj község díszpolgára
  • Dombóvár Város Elismerő Díszjelvény

Emlékét szülőhelyén, a Tolna megyei Gyulajon, a róla elnevezett közösségi ház őrzi az utókornak”

Köztudott, hogy a népművelő, szociológus néhai Balipap Ferenc 1977-92. között a dombóvári Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója volt, később a Magyar Művelődési Intézet Dél-Dunántúli Közösségszolgálatának vezetője, majd 2001-2004. között a Magyar Művelődési Intézet általános igazgatóhelyetteseként dolgozott.

Városunk művelődési háza irányítása alatt került be a közművelődési szakma vérkeringésébe és lett országos hírű. Számtalan neves szakember fordult meg akkoriban rendszeresen Dombóváron, ahogy azon két ismert kollégája is, akikről szintén termet neveztek el Lakiteleken.

Dr. Balipap Ferenc emlékezetét városunk is tisztelettel őrzi és ápolja.

(fotó: baon.hu)
[/vc_row]

Last modified: 2020.10.13.