fbpx

Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

Kábítószer-ellenes nap

A Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szervezett egész napos programot a diákoknak prevenciós céllal, a Kábítószer-ellenes világnaphoz kapcsolódva. Az eseményt Kerényi Zsolt alpolgármester nyitotta meg, majd bemutatkoztak a szervezetek, akik különböző programokban vállaltak szerepet; kis csoportos foglalkozások, beszélgetések, előadások várták az érdeklődőket.

Elindult ez év tavaszán a kortárs képzés Gábor Zoltán c. r. őrnagy és Tóth Szilvia r. főtörzszászlós, a Dombóvári Rendőrkapitányság két munkatársának közreműködésével, szakmai vezetésével, akik a KEF helyi szervezetében is aktív szerepet vállaltak és a rendezvény mozgatói voltak. Ördög Péter, a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium tanulója a nagyközönség előtt mondta el, hogy miért vállalt feladatot a kortárs képzésben, majd az INDIT Közalapítvány és a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió képviselő mutatkoztak be. Workshopok keretében egész nap várták a diákokat a megbocsátás, stresszoldás, időbeosztás témakörökben.

Dr. Szemelyácz János intézetvezető főorvos, pszichiáter, pszichoterapeuta, addiktológus, az INDIT Közalapítvány szakmai vezetője vette át a szót és közel egy órában döbbenetes statisztikai adatok mentén beszélt a függőségről, a döntésről és a hibázás lehetőségéről. Kiemelte, óriási szerepe van a családoknak a prevenció kapcsán, hiszen a fiatalok szüleik otthoni példáját követik legtöbb esetben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság interaktív prezentáció keretében tartott drogprevenciós előadást Czéder Andrea r. alezredes vezetésével, a program keretében Molnár Áron színész, aktivista, valamint Lingvai Péter és Szarvas Erika r. őrmesterek osztották meg gondolataikat a 2020-ban átélt támadásról, melyet egy a kábítószer hatása alatt lévő személy követett el ellenük. A közönségtalálkozó keretében a diákok nagy érdeklődést mutattak és körülvették a vendégeket kérdéseikkel.

A szervezők több állomást alakítottak ki a művelődési ház előtt, ahol a Magyar Vöröskereszt, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió és a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság strandjain informálódhattak a három középiskola diákjai. Bűnmegelőzés témában a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács képviseletében érkezett busz a rendezvényre, amely a SZER-TELENÜL pályázat eredményhirdetésével zárult.

Last modified: 2022.06.23.