Idén első alkalommal Sportgála keretében 35 tehetséges sportoló kapott elismerést – oklevelet, érmet -. A Dombóvári Sportszövetség és Dombóvár Város Önkormányzatának közös célja, hogy minden utánpótlás nevelésben aktív dombóvári szervezetben kiemelje azokat a sportolókat, akik helyben, közösségükben példaként kiemelhetőek, a fiatalabb generációknak és kortársaiknak példát mutatnak hozzáállásban, kitartásban, küzdeni akarásban. Már harmadik éve teszi meg ezt a fontos lépést év végén a város vezetése a sportszervezetekkel egyetértésben.
Pintér Szilárd polgármester kiemelte köszöntőjében tegnap este, hogy Dombóváron az eredményes utánpótlás nevelés évtizedek óta kiemelkedő, a tehetséges gyermekek szorgalma, kitartása mellett óriási szükség van a szakmailag kiváló edzőkre és sportvezetőkre, valamint a szülők, a család támogatására. A gratuláció nekik is szól.
Szabó Csaba ünnepi beszédében városunk kiemelkedő sportolóinak példáin keresztül – Mándli Imre, Buzánszky Jenő, Rózsa Norbert, Halmai Petra és Vindics-Tóth Lili Anna olimpikonok – hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg is számos tehetség dolgozik az edzéseken és meg van az esély arra, hogy nem csak a jelenben, hanem a jövőben is tapsolhatunk majd dombóvári sikereknek. Rámutatott arra, hogy soha nem volt még hasonló városvezetés, hiszen példaértékű az a támogatás, együttműködés, amelyet az elmúlt időszakban a sportszervezetek, edzők, sportvezetők és az intézmények kapnak.
Kilenc egyesületből hívták a színpadra a díjazottakat:









Last modified: 2023.12.27.