Kiemelt hírek • Pályázat önkormányzati vagyontárgy értékesítésére, bérbeadására • Pályázatok
Letölthető: Pályázati felhívás...
Bővebben
Közéleti hírek
A magyar hősök emlékünnepén, május utolsó vasárnapján a Dombóvári Városszépítő és Városvédő Egyesület szervezésében...
Városunkban a gyermeknapot május 27-én a dombóvári Művelődési Ház előtti téren ünnepeltük. Az eseményen gyerekkoncerttel,...
Pünkösd vasárnap családi napra hívták a szőlőhegyi közösség tagjait. Hagyományok szerint szombat délelőtt szentmisén vettek...
Véget ért a dombóvári Gunarasi Ifjúsági Táborban, első alkalommal tartott Országos Festőtábor, melyen számos neves festő vett...
Sporthírek
Dr. Szelecki Rita Lívia bírónő, valamint Pintér Szilárd polgármester jelenlétében tették le esküjüket a Dombóvári...
Hagyományteremtő jelleggel tartották meg május 19-20-án a Tolna, Somogy, Baranya vármegyei Református óvodák I. Regionális Mini...
Lengyelországban, a Magyar Serdülő Válogatott tagjaként Reizinger Anna 200 méteres hátúszásban közel 3mp-t javítva legjobbján,...
Második alkalommal került megrendezésre a dombóvári Rock Majális, amely immár hagyományos rendezvénynek számít a városunkban....
Pontosan ötven éve avatták fel Dombóvár gunarasi városrészét. Sokan a mai napig nosztalgiával emlékeznek vissza azokra az...
Közéleti hírek • Kulturális hírek
Dombóváron, a Szigeterdőben ötven év után a Kossuth-nótával vette kezdetét az ünnepség Ferencz Orsolya énekművész...
Kiemelt hírek • Közéleti hírek • Önkormányzati hírek
A dombóvári roma nemzetiségi önkormányzati képviselők száma a Dombóvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat...
Kiemelt hírek • Lakossági tájékoztatás
Letölthető: Hulladékszállítási menetrend 2023. II. félév...
Hétfőn ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a tanfolyam, mely a Tolna Megyei Szakképzési Centrum és a TM SZC Apáczai Csere...
Dombóvár elsőként nyerte el a rangos kitüntetést Tolna vármegyében A „Tehetségbarát Önkormányzat” díjat ünnepélyes...
Közéleti hírek • Sporthírek
Nyolcvan gyönyörű Alfa Romeo állt rajthoz május 13-án a XXII. Alfa Romeo Club Magyarország – Selénia Rally közúti országos...
...
A Magyarországi Horvátok Szövetsége Egyesület Dombóváron, a Szuhay Sportcentrumban tartotta éves közgyűlését május 13-án. A...
Dombóvár Város Önkormányzatának tulajdonában lévő gunarasi ifjúsági tábor felújítása megtörtént. Az 5 faház és az...
Ajánljuk figyelmükbe a Kaposmenti Magazin legfrissebb adását. Video megtekintése...
A Balatont megkerülő, egykörös verseny egyben Közép-Európa legnépszerűbb futóversenye is. A „csak egy kör” jelenleg 211 km,...
Több évtized szennyeződésétől szabadítják meg a szakemberek az első felelős magyar kormány tagjait ábrázoló óriási...
Az Országos Judo Diákolimpián Börcsök Annabella aranyérmet szerzett. Ancsi magabiztosan, három ipon győzelemmel, változatos...
Az MMSZ Gondviselés Háza Aranysziget Idősek Otthona legidősebb férfi lakóját, Rácz Istvánt köszöntötte 90. születésnapján...
Csütörtökön két dombóvári iskolában is rendhagyó énekórát tartott az idén 50 éves, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Muzsikás...
A Dombóvári Szent Lukács Kórház és a Magyar Szabadidősport Szövetség (MASPORT) közös akaratát rögzítették együttműködési...
Az elmúlt napok történéseinek képes összefoglalóit láthatják a Kaposmenti Magazinban. Video megtekintése...
A Dombóvári Karatesuli Egyesület sportolói a XVIII. IPPON SHOBU Karate Diákolimpián szép eredményeket értek el. A versenyt...
A vizsgák és ballagás előtt még zöldültek a végzős diákok. Az MMSZ Esterházy Miklós Technikum végzősei évről-évre együtt...
Kiemelt hírek • Közéleti hírek • Lakossági tájékoztatás • Önkormányzati hírek
Az önkormányzati fenntartású városi óvodák és a Tündérkert Bölcsőde tervezetten az alábbi időpontokban tartanak zárva...
Archív álláspályázatok
A Dombóvári Közös Önkormányzati Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése...
Uniós projektek
Pályázat azonosítószáma: TOP-1.1.1-16-TL1-2017-00002 Pályázat címe: Tüskei iparterület fejlesztése és új iparterület...
Gazdasági hírek • Kiemelt hírek • Közéleti hírek • Lakossági tájékoztatás • Önkormányzati hírek
Archív lakossági tájákoztatások, közlemények, felhívások
Tisztelt lakók, üzlet- és gépjármű tulajdonosok! Dombóvár Város Önkormányzata megbízásából 2023. május 5-én (esőnapok: 6...
A Dombóvári Képviselő-testület áprilisi ülésének összefoglalóját tekinthetik meg az alábbi képsorokban. Video...
A DOVASE egyesület edzői meghívást kaptak Budapestre, a Csepel-sziget északi részén, a Duna part mentén épülő hatalmas...
Dombóvári tűzoltók – Zombori László, Gulyás István, Csikós Bence és Nagy Kornél – is részt vettek a...
A vándorkupa maradt a szekszárdi vendég csapatnál Új helyszínen, a Múzeumkertben a Civil Majálison találkoztak az egyesületek...
Örömmel osztjuk meg a jó hírt, hogy dombóvári aranyérem született a Kiskunfélegyházán megrendezett diákolimpián asztalitenisz...
Idén 50 éve, hogy sikeres a dombóvári úszósport. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ebből a fél évszázadból 20 évet is...
Már hagyománynak mondható, hogy az Életfa Nagycsaládos Egyesület a nevelési intézményekkel összefogva díszítik fel a fákat a...
A Dombóvári Szivárvány Óvoda Százszorszép Tagóvodája a művelődési házban tartotta hagyományos, 16. Néptáncfesztiválját. A...
Újra életre hívtuk a korábbi években már hagyományként működő, iskolák közötti Buzánszky Jenő Labdarúgó tornát. Az...
Kiemelt hírek • Közéleti hírek
Átadásra került a Dombóvár Közbiztonságáért, valamint az Év Kistérségi Rendőre elismerő díj. Az előbbit Bogdánné dr....
Immár negyedik alkalommal került megrendezésre városunkban a Zeneiskolai Fúvós és Ütőhangszeres Tanárok Országos Versenye...
Halmai Petra, városunk büszkesége a Kaposváron megrendezett országos versenyen újabb ezüstérmet szerzett. Szerdától szombatig...
A Dombóvári Városszépítő és Városvédő Közhasznú Egyesület gondozásában megjelent Takács Istvánné helytörténész által...
Átadásra került a 2023. évi Éri István-díj, mely elismerést a Magyar Múzeumi Egyesület azon tagjának adományozható, aki...
Kiemelt hírek • Pályázatok
Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet magánszemélyek részére az őket, mint...
Bérlakáspályázat • Kiemelt hírek • Lakossági tájékoztatás • Pályázatok
Dombóvár Város Önkormányzata pályázatot hirdet az alábbi „fecskepáros”alapon kiadható lakás bérleti jogának...
Április 18-án tartották a Dombóvári Sportszövetség közgyűlését. Szabó Csaba a Dombóvári Sporttanács elnöke értékelte a...
A Dombóvári Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola is csatlakozott a Magyarországi Evangélikus Egyház 1+1%...
A DOVASE egyesület hét éve működtet Kölyökatlétika csoportokat a város és környékbeli iskolákban. A „KÖLYÖKBŐL ATLÉTA...
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője és Vizin Balázs...
Az Országgyűlés 2012-ben a Felvidékről kitelepítettek emléknapjának április 12-ét jelölte meg. Három település...
Dombóvár Város Önkormányzata pályázatot hirdet az alábbi piaci alapon kiadható lakás bérleti jogának elnyerésére ...
A pályázaton támogatást igényelhetnek azok, akik dombóvári állandó lakcímmel rendelkeznek. A pályázat benyújtási határideje:...
A Dombóvár-Gunaras városrész idén 50 éves, Dombóvár Város Önkormányzata a helyi vállalkozókkal összefogva...
Gábor Zoltán r. alezredes, társelnök nyitotta meg a fórumot és ismertette a napirendi pontokat. Beszámoltak az előző KEF ülésen...
Livia Sepsiszentgyörgyről költözött Magyarországra 17 évvel ezelőtt, itt talált rá a szerelem. Azóta párjával két gyermeket...
Kovács Richárd kapta idén az év hétköznapi roma hősének járó Aranypánt-díjat – közölte a Roma Sajtóközpont szombaton...
A IV. korcsoportos (2008-2009-es születésű) tanulók március 31-én, majd április 5-én délelőtt a III. (2010-2011) , délután a...
A hagyományok szerint húsvét előtt Pintér Szilárd polgármester és képviselőtársai ellátogattak az óvodákba, hogy ajándékkal...
Két civil szervezet segíti évről-évre a tojásfák díszítését városunkban. A Dombóvár-Kernen I. R. Baráti Kör Egyesület már...
Dombóvár Város Önkormányzata a Képviselő-testület februári döntése alapján elindította a gunarasi ifjúsági táborának...
A Városi Gálán versenyszereplés miatt két ifjú tehetséges sportoló nem tudta átvenni az elismerést, erre a tegnapi napon került...
A Tehetségbarát Önkormányzat címet az Emberi Erőforrások Minisztériumának Nemzeti Tehetség Programja adományozta a városnak. Az...
A Pro Oppido Dombóvár díszpolgári címmel járó díszoklevelet és arany pecsétgyűrűt vehetett át Dombóvár várossá...
Dombóvár Város Önkormányzatának közleménye a 2023/2024. nevelési évre történő óvodai beiratkozásról az önkormányzati...
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága a város történeti folytonosságát...
Archív bérlakáspályázatok
Archív vagyonértékesítési, - hasznosítási pályázatok
A Dombóvári Művelődési Ház idén elindított „rendhagyó tanórák” sorozatában ma délelőtt Juhász Anna irodalmár tartott...
A dombóvári Szivárvány Óvoda óvodapedagógusai Szekeresné Hodnik Boglárka és Kovácsné Kollár Ágnes a Katolikus Pedagógiai...
Miszlai József tanár urat Markovits Magdolna – volt kollégája – kérdezte gyerekkoráról, iskolás éveiről és a...
A Dombóvári Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában közel 12.000.000 Ft összegű felújításra került...
Az Éles Simon Kertbarát Egyesület Dombóvár borversenyének ünnepélyes eredményhirdetésén vett részt Pintér Szilárd...
Dombóvár Város Önkormányzata pályázatot hirdet az alábbi „fecskepáros”alapon kiadható lakás bérleti jogának elnyerésére...
Magyarország Alaptörvénye 27. cikk (2) bekezdése értelmében a törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hivatásos...
Mindennapi protokoll. Ezzel a címmel tartott előadást Görög Ibolya Dombóváron. A protokoll szaktanácsadó a mindennapi viselkedés...
A Dombóvári Szigeterdőben az idei első tavaszi diákolimpia versenyre 15 fiú és 13 leány csapat nevezett, négy korcsoportban...
A Kapos-Menti Terület- és Vidékfejlesztési Társulás településein is megemlékeztek 1848. március 15-ről. Nakon, Dalmandon és...
Teltházzal zajlott a dombóvári Darts Egyesület idei első Open versenye, ahova ezúttal 48 versenyző érkezett. A táblák előtt nagy...
A korábbi vezetőedző, Ivan Rudez távozását követően a dombóvári és a kaposvári kosárlabda kiemelkedő egyénisége Szőke...
A munkaterület átadása után elindult az Arany János téri orvosi rendelő belső felújítása tárgyában a beruházás a kormány...
Szarvas József színművésszel és Hosszú Sándor Gergellyel hallgathattak meg egy beszélgetést az érdeklődők a Dombóvári...
„Élete első olimpiáján, 2021-ben, Tokióban, egyéni csúccsal a 18. helyen végzett női 3000 méteres akadályfutáson. A...
Pintér Szilárd polgármester és Horváth Józsefné képviselő otthonában köszöntötte Kardos Józsefet 90. születésnapja...
Rizsányiné Szigeti Katalin r. őrnagyot a Dombóvári Rendőrkapitányság Rendészeti Osztály, Körzeti Megbízotti Alosztály...
Gratulálunk Govnik Imre tűzoltó zászlósnak, a Dombóvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnokának és Juhász István...
A magyar szabadság ünnepén a Dombóvári József Attila Általános Iskola műsorával vette kezdetét a rendezvény városunkban. A...
A 2023/2024. tanévre történő általános iskolai beiratkozásra az alábbi időpontokban kerül sor a Tamási Tankerületi Központ...
Március 13-án este egy nagyon hasznos és egyben szórakoztató előadáson vehettek részt azok, akik Görög Ibolya protokollszakértő...
Március 10-én a Dombóvári Rendőrkapitányság és a Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum „Gyermekeink biztonsága”...
„Tisztelt Dombóvári Hölgyek! Ha valamikor, akkor az elmúlt időszakban minden eddiginél nagyobb támaszt jelentettek számunkra!...
A Dombóvári Vállalkozók Egyesülete második alkalommal szervezte meg ünnepi rendezvényüket a City Catering étteremben. A...
Az eseményt Ingula Tamás, az egyesület elnöke nyitotta meg és foglalta össze az elmúlt egy év legfontosabb eredményeit. Tizennégy...
Az alapszakaszt követően tökéletesre sikerült a felkészülés és a folytatás a Leány U15 IV. o Dél-Nyugat – Középszakasz I....
Február utolsó napján 21 napirendi pontot tárgyalt a grémium. Zárt ülésen döntöttek a 2023. évi városi kitüntetésekről,...
A Dombóvári Evangélikus Iskola Alapfokú Művészeti Iskolájának Klarinét Kvartettjével vette kezdetét az ünnepi rendezvény. Az...
A Pécsi Egyházmegye zöldmezős beruházásban egy új, négycsoportos óvodát épít Dombóváron, melynek elkészültével a jelenleg...
Zircher György és Horváth Csilla dombóvári vállalkozók álmodták meg és hozták létre a jelenleg 21 szakorvossal üzemelő magán...
Február 25-26-án rendezték meg a Budapest Kupa II. fordulóját a Tüske Uszodában. A versenyen 43 egyesület 670 versenyzője állt...
Victima Protector díjat kapott Tóth Szilvia r. ftzls, a Dombóvári Rendőrkapitányság munkatársa az áldozatsegítésben vêgzett...
Február 25-én délután, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján a Szent Orsolya Bencés Iskolaközpont készült műsorral, hogy...
Február 24-én este a Majoros Galériában került megrendezésre a Petőfi 200 emlékév programsorozatának első előadása a...
A Karászi Imre Sportcsarnok volt a helyszíne a február 21-én megrendezett Tolna vármegyei amatőr fiú röplabda Diákolimpia...
Az ország legjobbjaival mérhették össze tudásukat a Jumpers Dombóvári Kötélugró SE leányai az Országos DEMO és...
Tilinger Sándor nyerte a Nyugdíjasok Országos Szövetsége által meghirdetett ÖregSZEM című fotópályázatot. GRATULÁLUNK! A...
A Dombóvári Amatőr Röplabda Egyesület rendezte meg február 18-án a XVI. Dombóvári Mix Röplabda Kupát. Borúzs Gábor az...
Letölthető: Áramszünet értesítő...
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Dombóvár településen a hivatal elnöke által 2023-ra engedélyezett, önkéntes...
Orbán János: Üzbegisztán ’78 címmel hallgathattak előadást február 17-én este az érdeklődők a Dombóváriak a...
Az 1757-ben épült Jézus Szíve templom külső komplett felújítása január 31-én megkezdődött az Arany János téren,...
A gyermekeket, családokat várták tegnap délután a városi farsangra. A Dombóvári Művelődési Házban megrendezett eseményen a...
A Dombóvári Szivárvány Óvoda Játékvár Alapítványa és a Gufi Produkció (Gyermek rendezvényszervezés) által „A...
A HEMI-s diákok, tanárok és oktatók mindent megtettek, hogy a végzősök számára a péntek esti szalagtűző ünnepség egy életre...
Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 14 napirendi javaslatot tárgyalt február 9-én. A legjelentősebb a 2023-as...
A Fekete István Múzeumban tettek látogatást Pintér Szilárd és képviselőtársai a tulajdonos meghívására. F. Bodó Imre...
Dombóvári Szivárvány Óvoda és Bölcsőde a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII....
Dombóvár Város Önkormányzata és a Dombóvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat csomagosztási akciót szervezett a rászoruló roma...
Pintér Szilárd polgármester helyszíni bejáráson vett részt a bölcsődében és a három önkormányzati fenntartású óvodában a...
Kiemelt hírek • Közéleti hírek • Kulturális hírek
A hangversenyen ünnepi köszöntőt mondott Pintér Szilárd polgármester: „Tavaly, a 15. jubileumi ünnepségen reményeimet...
A hagyományos civilek napi ünnepségét február 2-án tartotta a több mint száz szervezetet számláló közösség Dombóváron. A...
Pintér Szilárd polgármester látogatást tett az év első dombóvári kisbabájánál és szüleinél ma délután, s a jó...
A Dombóvári Közös Önkormányzati Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. (1)...
Kiemelt hírek • Sporthírek
Bévárdi Zsófi egyik nagy álma teljesült 2019-ben, amikor a középiskola elvégzése után, tehetséges úszóként sikerült amerikai...
A Dombóvári Városi Horgász Egyesület közgyűlésén 162 fő vett részt, s a legfontosabb változások ismertetése mellett...
A dombóvári egyesületet öt versenyző képviselte: Fürdős Krisztián, Gamos Károly, Koller Zoltán, Palkovics Attila és Tobak...
Szilveszter este a családi tűzijáték keretében, a Dombóvári Tündérkert Bölcsőde javára összegyűlt pénzadomány mellett a...
Dombóvár Város Önkormányzata és a Dombóvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat minden évben ad a rászoruló roma származásúaknak...
Az alábbiakban megtekinthetik a Kaposmenti magazin műsort. Videó megtekintése ...
2023. január 22-én a magyar kultúra napján a Dombóvári Művelődési Ház előterében Móser Zoltán „Látom...
A délelőtt folyamán ült össze és folytatta a megkezdett munkát a Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) a...
Teri néni már negyedik éve lakik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Aranysziget Idősek Otthonában. Jókedvűen...
PÁLYÁZAT PIACI ALAPON KIADHATÓ LAKÁS BÉRLETÉRE Dombóvár Város Önkormányzata pályázatot hirdet az alábbi piaci alapon...
Letölthető: Szabadság u. 15. fsz. 3. szám alatti társasházi ingatlan értékesítése...
Az Éles Simon Kertbarát Egyesület leglelkesebb tagjai a Vince-napi hagyományok szerint három szőlőt látogattak meg, hogy a „Vince...
A Jövő Bajnokai programban résztvevő úszók edzettek szombaton a Farkas Attila Uszodában. A helyi egyesület 7 úszója mellett...
2021 őszén a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs, Magyarország Kormányának támogatásával hirdette meg...
Az egyházak, felekezetek vezetőivel, valamint, az általuk fenntartott oktatási, köznevelési és szociális intézmények vezetőivel...
Örömmel osztjuk meg Önökkel a jó hírt, hogy a PJ TOP MIX Kft. Dombóvár, Ivanich utcai telephelyén elkészült az a beruházás,...
Bemutató edzést tartott az utánpótlás korosztály számára a Dombóvári Kosársuli KE NB2-es felnőtt csapata a Szent Orsolya...
Lakatos Lukács, a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium 10. N osztályos tanulója továbbjutott a Bolyai János Matematikai Társulat...
Színvonalas rendezvények, kiváló programok, nagy érdeklődés jellemezte 2022-ben a dombóvári civil eseményeket. A korábbi...
Pintér Szilárd polgármester évértékelőjének rövid összefoglalóját nézhetik meg az alábbiakban. Január elején a Tolnatáj...
Fantasztikusan sikeres évet zártak a Dombóvári Sportiskola úszói, melynek eredményeként újra remek hírekről lehet beszámolni...
A madéfalvi tömeggyilkosság 259. évfordulóján megemlékezést tartott a Dombóvári Székely Kör a Szent László Parkban. Minden...
A tavalyi év júniusában a rövid idő alatt lezúduló nagy mennyiségű csapadék jelentős károkat okozott a szőlőhegyi Garay...
A Himnusz után Farkas Béla tárogatóművész dallamait hallgathatták meg a résztvevők, majd Bódogné Pethes Janka, a szervezet...
Személyesen is gratuláltak Dombóvár legújabb, világbajnokságon sikereket elért két sportolójának Pintér Szilárd polgármester...
A tavalyi évben megkezdett járdafelújítási munkák már 2023. első napjaiban folytatódnak. A Bezerédj utcában a „Fekete...
Ígéretüknek megfelelően az új év első munkanapján kinyitott az újdombóvári postahivatal, amelyről Pintér Szilárd...
Letölthető: Határozat...
Tisztelt Lakosok! Dombóvár Város Önkormányzata az elmúlt évekhez hasonlóan az idei évben is gondoskodni kíván a...
Dombóvár Város Önkormányzata a legkisebbektől az idős korosztályig várta mindazokat az év utolsó napján, akik sportolással...
Halmosi Zsolt 6. Tóth Dominik pedig 12. helyen zártak Mexikóban, a Funkcionális Fitnesz Világbajnokságon. Mindketten a Dombóvári Z2...
Dombóvár Város Önkormányzata és a Dombóvári Sportszövetség rendkívül büszke valamennyi sportolóra, összesen 32 tehetséges...
A Támasz Otthonban a korábbi évek hagyománya szerint karácsonyi ünnepséget szerveztek az idősek számára. Tusnovitsné Berényi...
A Dombóvári Szivárvány Óvoda kis lurkói részesülhettek a karácsonyi ajándékból, amelyet az egyesület tagjai által összeadott...
A több éves hagyományt folytatva a Surya Yoga vette kezébe és hirdette meg a gyűjtést idén a rászoruló családok támogatása...
Pintér Szilárd polgármester a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Idősek Otthonába látogatott, hogy az ünnepek...
Tisztelt Lakosság! Kedves Dombóváriak! Az újdombóvári posta újra kinyit januárban! A decemberi testületi ülésen döntött a...
Dombóváron ingyenes mammográfiai szűrővizsgálatra nyílt lehetőség október 3. és december 13. között a Dombóvári Tesco...
DOMBÓVÁRI FUTBALL CLUB – Horváth Zoltán vezetőedző szezonértékelését olvashatják az alábbiakban: Július közepén...
A sporteseményt Pintér Szilárd polgármester és Inguláné Futó Orsolya a József Attila Általános Iskola vezetője nyitották meg....
A Szent Orsolya Bencés Iskolaközpont és az MMSZ Esterházy Miklós Technikum ünnepi műsorával hangolódtunk Advent negyedik...
Befejeződött a 2022/2023-as bajnokság őszi idénye a Dombóvári Focisuli Egyesület összes utánpótlás korosztálya számára. Egy...
Potápi Árpád János a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője...
Tájékoztatom Önöket, hogy a Dombóvári Közös Önkormányzati Hivatal ügyfélfogadási rendje 2022. december 22. napja és 2023....
A Forgi Boksz Club vezetője, Forgács Sándor kereste fel Pintér Szilárd polgármestert, lehetőségeihez mérten támogassa az ifjú...
Nagy örömünkre szolgál, hogy szép számmal vettek részt az idősebb generáció tagjai az Idősek Karácsonya rendezvényen. A város...
Fantasztikus napot zártunk december 11-én Egerben, ahol a Bosch Mesterek Tornája és Duplaköteles Országos Bajnokság került...
Karácsonyhoz közeledve megrendezésre került a hagyományos Civil karácsony elnevezésű program Dombóváron. A műsorvezetői...
Az eseményre meghívott egyesületek nélkül, a hétközi – szerdai – edzés keretében került sor, A Szuhay Sportcentrum...
Hagyományos karácsonyi ünnepét tartotta a Dombóvári Szívklub Egyesület péntek este a Dombóvári Művelődési Házban. Dr....
A Dombóvári Evangélikus Általános és Alapfokú Művészeti Iskola ünnepi műsorával hangolódtunk Advent harmadik vasárnapján. A...
A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága a „Magyar Templom-felújítás Program”...
Letölthető: 2023. I. félév ...
November 20-án, vasárnap a „Rollover” névre keresztelt lépcsőfutó bajnokság a következő, ezúttal budapesti állomásához...
A Dombóvári Evangélikus Iskola Alapfokú Művészeti Iskolája 2022. december 1-jén tartotta meg hagyományos „Fordított” Tanári...
A Dombóvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat hagyományos adventi rendezvényére hívta közösségét. Ünnepi köszöntőt mondott...
Rengeteg csillogó szempár várta a Mikulást és a Bolhazsák zenekar koncertjét december 6-án este. A legkisebbek szüleikkel együtt...
Énekes-verses irodalmi összeállítás keretében Meister Éva színművésznő és Kovács Nóri énekművész lélekemelő...
A Dombóvári Szívklub Egyesület elnöke, Dr. Bereczki Mária főorvos asszony osztotta meg a jó hírt Pintér Szilárd polgármesterrel...
Az ünnepi rendezvényt a a Dombóvári József Attila Általános Iskola és a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium diákjainak advaneti...
A Miniszterelnökség, a Katolikus Karitász és a Civil Központok közös adománygyűjtő kampányt hirdettek, az idei évben a megyei...
A művelődési ház dolgozói ezen évforduló alkalmából az intézmény előtérben néhány fotóval emlékeznek a ház előtti...
A XVIII. Bátaszéki Őszi Karate Bajnokságról kaptunk összefoglalót, a versenyről Szabó Csaba az egyesület elnöke számol be: A...
A Dombóvári Művelődési Ház aulájában az I. Buzánszky Jenő Országos Sporttörténeti Vetélkedőre 2022. november 25-én...
Pénteken elsőként a Hemi Band, majd a Mesterséges Érzelem adott koncertet a színpadon, végül Dj Mike pörgette fel az estét. Ezzel...
Az ünnepi rendezvényt a TM SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium diákjai a Tamási EGYMI Móra Frenc Általános Iskola...
A Dombóvári Szivárvány Óvoda Szülői Közösségének Csoportja első alkalommal rendezett jótékonysági futást a játékok...
Teljes egészében elkészült a Pannónia út Dombóvári Járási Hivatal mögötti szakaszán a tervezett, a több éve húzódó...
Közéleti hírek • Kulturális hírek • Sporthírek
Örömmel osztjuk meg a dombóvári gimnázium tanulóinak az országos labdarúgás-történeti vetélkedőn elért sikeréről szóló...
A Tolna Megyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium végzős diákjaira is feltűzték a kék szalagot. Az ünnepségre...
Hatósági hirdetmények, közlemények
Letölthető: Vendéglátóhelyek 2023. évi ellenőrzési terve...
Letölthető: Szálláshely ellenőrzési terv 2023...
Dombóvár Város Önkormányzata pályázatot hirdet az alábbi piaci alapon kiadható lakás bérleti jogának elnyerésére Dombóvár,...
A Dombóvári Karatesuli öt tagja ismét Szerbiában versenyzett egy meghívásos nemzetközi tornán november 20-án. A dombóvári...
Kiemelt hírek • Közéleti hírek • Lakossági tájékoztatás
A Dombóvári Egyesített Humán Szolgáltató Intézmény a továbbiakban új rendszerrel, korszerű készülékekkel végzi a...
A Dombóvári Szivárvány Óvodába november 15-én neves pedagógiai szakemberek érkeztek 20 másodéves óvodapedagógus hallgatóval a...
Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2022. november 30-án (szerda) 9,00 órai kezdettel közmeghallgatást tart a...
Pintér Szilárd polgármester és Tóth Zoltán képviselő köszöntötte 90. életévét ünneplő Magdi nénit. Pedagógus hivatását...
A Dombóváron húsz évet töltött Bodai Józsefnek sokat köszönhet a város, az irányítása alatt fejlődő közösség és a...
Elrajtolt szerdán a rövidpályás úszó országos bajnokság Kaposváron, Halmai Petra ezüstérmes 100 méter mellen. A legjobb...
A reményt életben hagyták, további tárgyalás várható az újdombóvári posta fennmaradásával kapcsolatban. A mai napon 11 órakor...
A dombóvári evangélikus templom különleges esemény helyszíne volt november 8- án, Lajta Gábor Munkácsy Mihály-díjas...
Tisztelt Lakosság! A Volánbusz Zrt. tájékoztatása szerint 2022. december 11-től menetrend módosítás bevezetését kezdeményezi a...
Tisztelt Lakosság! A Döbrököz és Dombóvár állomásokon zajjal járó, előre tervezett éjszakai karbantartást végeznek a vasúti...
A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez...
A koronavírus-járvány után újból közönség előtt mutathatták be produkcióikat a német nemzetiségi nyelvet tanuló óvodások...
Hétfőn elindult a tartós élelmiszercsomagok kiosztása a 80 év feletti dombóvári lakosok részére. Továbbra is várjuk a...
Elkezdődött a Tolna Megyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium területén a multifunkcionális pálya megépítése,...
Lukács József kiállítását december 10-ig tekinthetik meg a Dombóvári Művelődési Ház Majoros Galériájában. Szombaton...
A Baptista Tevékeny Misszió ápolja a hálaadás ünnepét, ennek kapcsán hálaadó alkalmat szervezett dombóvári központjában, ahol...
A Kölyök Atlétika program szellemében évek óta komoly munka folyik Dombóváron is. Ez bizonyítja a november 8-án megrendezett...
Még szeptemberben hirdetett rajzversenyt a Dombóvári ESZI Család- és Gyermekjóléti Központja az „Idősek hónapja”...
A Kaposvár Kupa IV. fordulóján, a hétvégén a Dombóvári Sportiskola Egyesület ismét komoly sikereket könyvelhetett el. A...
A Dombóvári Focisuli Egyesület 2020 tavaszára tervezte, hogy története során immáron harmadszor is elutazik a német KOMM MIT...
A Magyar Karate Szakszövetség Ippon Shobu Magyar Bajnokságán szerepeltünk Egerben. Az idei év legrangosabb hazai eseményén a...
Letölthető: Értékesítési felhívás...
Letölthető: Hatósági eljárás...
Kiemelt hírek • Közéleti hírek • Sporthírek
Az alábbiakban a Jumpers Kötélugró Sportegyesület beszámolóját olvashatják Bessenyei Tímea edző tollából. Küzdelmes, izgalmas...
Izgalmas mérkőzéseket, kiélezett és sportszerű küzdelmeket hozott a torna. A bajnokságot már több mint tíz éve rendezi a helyi...
A DOVASE utánpótláskorú atlétái a „Kölyökből Atléta Program” Dél-Dunántúli régiójának mezei futóversenyén...
Születésének 90. évfordulója alkalmából Dombóvár 2005-ben elhunyt díszpolgárára, Dr. Szőke Sándor gimnáziumi tanárra,...
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének emléknapján tisztelettel emlékeztünk mindazokról a hősökről a Dombóvári...
A hagyománynak megfelelően Székelyföld Autonómiájának Napján fellobbantak Székelyföldön az őrtüzek lángjai. Dombóváron is...
Halottak napja előestéjén, Mindenszentek napján emlékeztünk az újdombóvári katolikus temetőben. A rendezvényen közreműködött...
A Dombóvári Városvédő és Városszépítő Egyesület szervezett megemlékezést elhunyt rokonaink, embertársaink emlékére a...
Az első és második világháború dombóvári áldozataira elmékeztünk vasárnap délután a Dombóvári Városvédő és...
Pintér Szilárd polgármester és Jónás Gergely, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat regionális ügyvezetője, Horváthné Gyánó...
Az Olimpiai Reménységek Versenyén Zemán Zóra gyakorlatilag utcahosszal nyerte az U19-es női versenyt. Vívásban a 2., úszásban a...
A Dombóvári Kosársuli Közhasznú Egyesület tette közzé az alábbi cikket. Dombóvár is büszke az alább felsorolt fiatal...
Dombóvár Város Önkormányzata a pályázaton eredménnyel szerepelt, 30 életerős, a városi körülményeket jól tűrő sorfát...
Balipap Zsuzsa immár ötödször látta vendégül az érdeklődőket. Az idén Durczy István hegedűművészt és dr. Spengler Gabriella...
A Kapos Kórus és a gyergyószentmiklósi Szent Miklós Kamaraegyüttes kiváló kapcsolata megelőzte a két település közötti...
Ünnepi hangversenyt adott a Kapos Kórus október 22-én a Dombóvári Evangélikus Általános Iskola aulájában. Változatos,...
Hősökként emlékezünk meg az ’56-os felkelőkről Dombóváron október 23-án tartottak városi megemlékezést az ’56-os...
Minden évben megrendezésre kerül az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban a „Szakmák vására”, mely arra hivatott, hogy...
A VII. Nemzetközi Rövidpályás Hód Kupán vettek részt dombóvári úszóink. Az összesített pontversenyen az előkelő 11....
A Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum Zeneművészeti Képzésén résztvevő Borcsi kivételes intellektusának,...
A hirdetmény elérhető a 2022. október 27-i Szuperinfó hetilapban, letölthető innen és kérhető a Városháza portáján. ...
A dombóvári kórház Szent Lukács-napi hagyományos rendezvénye ezalkalommal egy különleges jubileum is egyben, hiszen húsz éve...
Húsz főzőcsapat mérettette meg magát a 2022-es Dőry Lecsófesztiválon. Sport- és civil egyesületek, nevelési- és oktatási...
Immár hagyománynak tekinthető Dombóvár Város Önkormányzatának kezdeményezése, melynek kapcsán minden esztendőben...
Október végéig látogatható Kigyós Sándor és Kigyós Borbála „Újra együtt” című kiállítása a művelődési...
Ismét összefogásnak köszönhető eredményről számolhatunk be. Október 7-én ünnepélyes keretek között indították útjára a...
Pintér Szilárd polgármester személyesen is gratulált a Tieger családnak a Nemzeti Vágtán a Kincsem Plusz fogatvágta versenyen...
Pintér Szilárd polgármester múlt héten a Dombóvári Vállalkozók Egyesületének tagjait is tájékoztatta az energiaválság okán...
Gyeneiné Rada Beáta, Kovács Viktória és Erdélyi Tamás osztályfőnökök tűzték fel a végzős diákoknak a kék színű szalagot...
A Dombóvári Civil Díj 2022. évben történő adományozásához kapcsolódó felterjesztéseket 2022. november 2. 12.00 óráig kell...
Letölthető: Hatósági közlemény...
Reggel zenés ébresztővel vette kezdetét az Őszi fesztivál városunkban. A vásári forgatag már délelőtt várta az...
„S haláluk is azért volt, hogy mi abban Azt lássuk, a mi benned halhatatlan.” /Palágyi Lajos: Az aradi vértanúk/ Az 1849....
Heisz Ildikó, Lovas Mihály Imréné, Berklné Farkas Edit a Dombóvári Szivárvány Óvodában végezték hivatásukat és ma már...
Az SKDUN szervezet 2022. évi legrangosabb eseményét szeptember 29 és október 02. között tartották Karlovy Vary-ban, ahol a...
Kulturális hírek
Pálné Osvald Éva népi iparművész a ”Hagyományt építünk” – II. Kortárs Népművészeti Pályázat...
A Diák A, B Országos Bajnokság, Diák C Magyar Kupa versenyen 86 egyesület, 466 versenyzője vett részt, a sporteseményt Pakson...
Immár negyven éve látnak el gondozási feladatokat a Támasz Otthonban, ebből az alkalomból ünnepségsorozatot szervezett az...
Halmai Dániel, Dombóvár büszkesége az elmúlt szombaton a KOMETA Kaposvári Kosárlabda Klub színeiben lépett pályára NB I. A...
Dombóvár Város Önkormányzata 2022 nyarán pályázatot nyújtott be a Magyar Kézilabda Szövetség által meghirdetett...
A kerek évforduló alkalmából Horváthné Gyánó Bernadett intézményvezető és gondozói is gratuláltak Magdus néninek a Magyar...
Kedves Dombóváriak! Tisztelt Lakosság! Megosztjuk Önökkel az elmúlt évben is nagy sikerrel zárult kezdeményezést. Kérünk...
Szombaton este Nagy T. Katalin Németh Lajos-díjas művészettörténész nyitotta meg Kigyós Sándor (1943-1984) szobrászművésznek...
A Tolna megyei Szakképzési Centrum workshopot szervezett a City Catering Dombóvár rendezvényteremben, ahová a város vezetői,...
A dombóvári Képviselő-testület tizennégy napirendi pontot tárgyalt szeptember 30-án. Tárgyalták az energiamegtakarítást célzó...
Pénteken délután Pintér Szilárd polgármester köszöntötte Dombóvár szépkorú polgárait. Az Idősek Világnapja alkalmából...
Kiemelt hírek • Pályázat önkormányzati vagyontárgy értékesítésére, bérbeadására
Letölthető: Kakasdombi köz 7. szám alatti ingatlan értékesítése ...
Hírarchívum
Dombóvár Város Önkormányzata a Kulturális és Innovációs Minisztériummal együttműködve pályázatot ír ki a Bursa Hungarica...
Dombóvár minden évben csatlakozik az Európai Mobilitás Hét és Autómentes Nap rendezvény szellemiségéhez. Az idei rendezvény...
Múlt hétvégén laser run, illetve háromtusa országos bajnokság zajlott hazai pályánkon. Az első napon a laser run volt...
Múlt hétvégén a Dombóvári Karatesuli Egyesület 3 fővel Szerencsen szerepelt, míg vasárnap 6 fő Szerbiában bizonyított....
Spanyolországban, Merida város mellett, a Guadiana-folyó felduzzasztott szakaszán első alkalommal került megrendezésre a Masters...
A Magyar Cukrász Ipartestület idén emlékévvel tisztelgett Rákóczi János munkássága előtt, születésének 125. évfordulóján....
Immár második alkalommal rendezte meg a Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzat, Dombóvár Város Önkormányzata, a...
Az Ujvári Kálmán Sporttelepet és a Farkas Attila Uszodát óriási gyerek- és diáksereg lepte el pénteken. A Dombóvári...
Fiataljaink legyőzték a Dunaföldvár csapatát szombaton, meglepetést okozva a listavezető vendég csapatnak, ezzel megszakadt a FC...
A dombóvári Alzheimer Café és a Senior Örömtánc formáció közösen szervezett programokat az Alzheimer Világnap alkalmából...
Az „Autómentes nap” keretében, a délelőtt folyamán Dr. Zacher Gábor toxikológus, főorvos, oxyológus, címzetes egyetemi docens...
Dombóvár minden évben csatlakozik az Európai Mobilitás Hét és Autómentes Nap rendezvény szellemiségéhez. 2022-ben a programunk...
A 2022. szeptember 17-i eredmények: Dombóvári Kosársuli KE/A – KNIPL Kft. Bonyhád KSE U14 111-36 Dombóvári Kosársuli KE/A –...
Pintér Szilárd polgármester és a Dombóvári Vállalkozók Egyesülete közösen szerveztek Jótékonysági Bált még február...
A dombóvári születésű Gyánó Lili tagja volt a magyar U17-es női futball válogatottnak a Szlovénia elleni felkészülési...
A Dombóvár-Zákány vasútvonal 150 éves évfordulója adott alkalmat arra, hogy a 424-es gőzös a Retro hétvége keretében...
Az evangélikusok köszönésével kezdődött a Dombóvári Evangélikus Általános Iskola és AMI iskolaszentelési istentisztelete...
TÁJÉKOZTATÁS A Belügyminisztérium közlése értelmében a kialakult gazdasági helyzetben a Kormány célja továbbra is az,...
Tisztelt Lakosság! Kedves Dombóváriak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy azokra a többlakásos, de egy mérőórás ingatlanokra is...
Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Magyarország területén 2022. október 1-jén 0:00 órakor fennálló állapot...
Tisztelt Fő utcai és Ady Endre utcai lakosok! Tisztelettel tájékoztatjuk Önöket, hogy a korábbi évekhez hasonlóan, a...
Zemán Zóra Zoé (Budapesti Honvéd Sportegyesület Öttusa Szakosztály) ismét bizonyított. U17-es Világbajnokság egyéni 6. hely,...
Szőke Hédi, a DOVASE atlétája, a Győrben megrendezésre kerülő U16- os országos bajnokságon, 524 cm ugrott távolugrásban és...
Pintér Szilárd polgármester a körzet képviselőivel, Gyarmatiné Kiss Évával és Kiss Balázzsal megtekintette a Százszorszép...
Az ülést Gábor Zoltán r. alezredes, KEF társelnök nyitotta meg és a napirendi pontok ismertetése után tájékoztatta a...
Az első bajnoki meccs tervezett időpontja szeptember 30. (péntek) 20 óra. Megtörtént a 2022/2023-as NB2-es férfi kosárlabda...
Kiemelt hírek
A térségi vadász- és horgászegyesületek második alkalommal szervezték meg a „Halat, vadat, s mi jó falat” Gasztronómiai...
Gábor Zoltán, a Dombóvári Városi Horgász Egyesület alelnöke osztotta meg gondolatait a megnyitó alkalmával. Elmondta, hogy a...
A Dombóvári Vállalkozók Egyesülete tartott fórumot a művelődési házban ma délelőtt. A helyi vállalkozókon kívül meghívást...
Pályázat önkormányzati vagyontárgy értékesítésére, bérbeadására
Letölthető: PÁLYÁZAT GUNARASI ÚT MELLETTI BEÉPÍTETLEN TERÜLETEK ÉRTÉKESÍTÉSÉRE...
Letölthető: Arany J. tér 4-5. szám alatti ingatlanok értékesítése ...
Tisztelt lakók, üzlet- és gépjármű tulajdonosok! Dombóvár Város Önkormányzata megbízásából 2022. augusztus 22-én (tartalék...
Rádió Plusz Dombóvár néven szeptember 1-jén rádiót hallgathatnak a városunkban és vonzáskörzetében élők. A 95,3 megahertz...
A Dombóvár-Zákány vasútvonalon 1872. augusztus 14-én indult el az első szerelvény. Ma ünnepeljünk annak a vasútvonal...
A nyár folyamán a hétvége általában a rendezvényeké, ahol igyekszünk mindannyian kikapcsolódni egy kicsit, kizökkenni a szürke...
Az idei évben is meghirdetjük a Dombóvár Kenyere akciót. Az előző évektől eltérően az Európa Pékség vállalta a szerepet, s a...
Tisztelt Lakosság! Kedves Dombóváriak! A vásárok alkalmával a biztonságos közlekedés és a lakók védelme érdekében, a...
A Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola szeptembertől új fenntartóval kezdi meg a tanévet, az intézmény...
Városunkban két új csomagautomatával bővült a kínálat, így már a FOXPOST és az eMAG Easybox mellett a Packeta Z-BOX is a...
Július végén második alkalommal találkoztak a Földi István Könyvtárban a Dombóvári Székely Kör meghívására az irodalom...
A felmerült kérdéseket tisztázva a mammográfiai szűréssel kapcsolatban az alábbi információk állnak rendelkezésünkre: A pontos...
A Dombóvári Futball Club július 12-én kezdte meg az alapozást, felkészülést az őszi szezonra. Az ötödik helyen zárt a...
Pintér Szilárd polgármester és Teufelné Glaub Ágnes, az óvoda vezetője közösen tekintették meg a Dombóvári Százszorszép...
Kiemelt hírek • Lakossági tájékoztatás • Önkormányzati hírek
Tisztelt Lakosság! Kedves Dombóváriak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy az adó befizetésekre vonatkozó értesítések postázása a...
Tisztelt Ügyfeleink! Az önkormányzati ASP rendszer fejlesztésével elérhetővé vált az adó-, díj- és illetékfizetési...
A dombóvári képviselő-testület rendkívüli ülésen nyolc napirendi pontot tárgyalt 2022. július 29-én. Elsőként a Fenntartható...
Hódmezővásárhelyen rendezték meg az úszók Országos Gyermek Bajnokságát július 27-30. között. A versenyen Magyarország 410...
A kötetlen beszélgetés fő irányvonalát egy olyan közös akarat jelölte, mely az össz művészetekben érdekelt kreatív...
Pintér Szilárd polgármester kilátogatott, és a helyszínen egyeztetett Berta Adriánnal a „Gólyavár” területén folyó...
A mai napon Pintér Szilárd polgármester és Kovács Tibor, a KOVI-95 Kft. ügyvezetője aláírták azt a szerződést, amely a...
Óriási lehetőséget kapott városunk fiatal kosárlabdázója, Halmai Dániel, aki a B divíziós Európa bajnokságon bizonyíthatja...
Kiss László, a dombóvári Kissler Sörfőzde tulajdonosa a Tolna Megyei Önkormányzat küldöttségének tagjaként utazhatott...
Örömmel tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, továbbá a Dombóvár iránt Érdeklődőket, hogy elkészült Dombóvár város...
Az Erzsébet napközis tábor a kormány támogatásával és Dombóvár Város Önkormányzatának szervezésében négy turnusban...
A Dombóvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat a Dombóvári Római Katolikus Plébániával és Dombóvár Város Önkormányzatával...
Potápi Árpád János országgyűlési képviselővel a folyamatban lévő beruházásokról egyeztetett Pintér Szilárd polgármester,...
HAJRÁ JUMPERS! HAJRÁ DOMBÓVÁR! Már az első napon, az egyéni versenyszámokban szép eredményeket értek el a dombóvári...
Videó megtekintése...
Talán a legjobb hangulatú koncerten vehettek részt idén mindazok, akik elfogadták a meghívást és együtt énekeltek Szikora...
Folytatódik Dombó várának régészeti feltárása az ELKH BTK Régészeti Intézetének szervezésében, Dombóvár Város...
A nyár folyamán a Százszorszép Óvodában újabb beruházásra kerül sor. A munkálatok már elkezdődtek. Dombóvár Város...
Még 2021. év elején osztottuk meg Önökkel a jó hírt, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében...
Letölthető: Dombóvár, Pannónia út 7. szám alatti üzlethelyiség bérbeadása...
Letölthető: Dombóvár, Jókai u. 13. szám alatti ingatlan értékesítése ...
A Dombóvári Városi Horgász Egyesület támogatási igényt nyújtott be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Városi Civil Alap...
Dombóvár, mint régi vasutasváros adott otthont immáron harmadik alkalommal a vasutasok ünnepi Juliálisának július 9-én....
Egyesületek, intézmények számos tábort szerveztek idén is városunkban nagy sok gyermeknek szerezve örömet, újabb élményeket. A...
Nagyszámú gyermeksereg vette körül a Papírszínház keretében megtartott első előadást, a Hamupipőke címűt tegnap a Hunyadi...
Sudár István Ákos, a KSZC Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnáziumban tanító okleves földrajz szakos tanár, történelem szakos...
Elkezdődött Gunarasban a négyhetes napközis tábor. Az eredeti tervekkel szemben – pályázatnak köszönhetően-,...
Az egyesület a fogyatékkal élő és megváltozott munkaképességű fiatalokkal és felnőttekkel foglalkozik. A tehetség pedig bennük...
A Dombóvári Ózon Asztma Egyesület tagjai május 24-26. között három napos kiránduláson voltak a Bükkben. Mezőkövesden a skanzen...
Az 1944. június 30-ai újdombóvári bombázás áldozatairól emlékezett meg Dombóvár Város Önkormányzata, a Városszépítő és...
A korábbi tervek szerint – egy budapesti műteremből tegnap érkeztek meg a Színforgó elkészült, jelenleg még gondosan...
A Dombóvári Spartacus Egyesület fennállásának 70. évfordulóját ünnepli 2022-ben, ebből az alkalomból írták ki a 70 éves...
Semmelweis Ignác születésének 204. évfordulója alkalmából tartottak ünnepséget a Dombóvári Szent Lukács Kórház vezetői és...
Az ország legnagyobb és legnépszerűbb kulturális rendezvénye, a Múzeumok Éjszakája a nyári napfordulóhoz legközelebb...
Fennállásának 15. évfordulója alkalmából adott térzene koncertet a Kiszler András vezette zenekar. Elsőként a Tücsökzenekart...
Hagyomány szerint a Dombóvári Városvédő és Városszépítő Egyesület szervezésében emlékeztünk az 1944-es újdombóvári...
Letölthető: Dombóvár, Arany J. tér 10. 4-5. szám alatti ingatlan értékesítése...
Letölthető: Dombóvár, Szabadság u. 15. fsz. 3. szám alatti ingatlan értékesítése...
Letölthető: Dombóvár, Kakasdombi köz 6. alatti ingatlan értékesítése ...
A dombóvári Kapos Kórus élményekkel teli öt napot töltött Erdélyben. Gyergyószentmiklóson, Dombóvár testvérvárosában, az...
Anna-napi búcsú alkalmával hívunk minden kedves érdeklődőt július 23-án Dombóvár-Szőlőhegyre egy közös koncertezésre....
Tolna megyében iskolaőrök jelentkezését várják Dombóvár, Szekszárd és Gyulaj vonatkozásában. JELENTKEZÉSI FELTÉTELEK:...
Tisztelt Lakosság! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Szabadság utca 2. szám alatti rendelőépület felújítása miatt a...
A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Dél – Dunántúli Területi Igazgatósága felvételt hirdet nevelőszülői tanácsadó...
2022. évben Dombóvár Város Önkormányzata ismét lehetőséget biztosít arra, hogy ajándékutalvány (Edenred) formájában segítse...
Tisztelt Lakosság!Kedves Dombóváriak! 2022. július 1-jétől új menetrend lép hatályba. Dombóvár Város Önkormányzata...
Tisztelt Dombóváriak! Kedves Diákok! Várjuk mindazon középiskolások jelentkezését, akik belekóstolnának a régészeti munkába....
Kiemelt hírek • Kulturális hírek
A nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvége szombatján, június 25-én került megrendezésre városunkban is. Az esemény a...
Tisztelt Lakosság! Kedves Dombóváriak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a gyalogosok biztonsága érdekében gyalogátkelőhely került...
Az országos kánikula a következő napokban is kitart, a harmadfokú hőségriasztás csütörtökön éjfélig tart. A hét további...
Tisztelt Lakosság! Kedves Dombóváriak! Az elmúlt héten az Önkormányzat Dombóvár közigazgatási területén földi...
Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Dombóvári Közös Önkormányzati Hivatal Dombóvár, Bezerédj u. 14. szám alatt...
Kaposvár, Győr, Budapest, Szolnok, Zalaszentgrót, Pécs, Tamási, Segesd után Dombóváron nyílt meg a második „…Benned a...
Tizenkilenc egyesület több mint háromszáz hazai és hatvan ukrán versenyző részvételével megrendezett versenyen eredményesen...
2022. június 17-19. között Dombóvár volt a házigazdája a Castrum Bene Egyesület 26. vándorgyűlésének, a háromnapos...
A Tamási Áron Emlékévhez kapcsolódó előadássorozat első programját Dombóváron, a Földi István Könyvtárban Potápi Árpád...
Dombóvár méltóképpen képviselte értékeit, hagyományait a megyei rendezvényen 2019 óta a harmadik megyei rendezvényen vett...
Európa-bajnokság és olimpia után ezúttal világbajnokságon úszhatott a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola úszója, Dombóvár...
A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézete Dombóvár Város Önkormányzatának finanszírozásával és a Nemzeti...
A Tolna Megyei Mérnök Kamara kihelyezett ülését Dombóváron tartotta meg június 14-én. A testület megjelent tagjait és a...
Először rendezett a Magyar Atlétikai Szövetség Országos Kölyökatlétika Fesztivált Szekszárdon. A 2023-as atlétika...
Örömmel számolunk be arról, hogy mindenki megelégedésére ismét elkészült egy nagyobb útfelújítási beruházás városunkban,...
A Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szervezett egész napos programot a diákoknak prevenciós céllal, a...
Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy településünk területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre. A...
Dombóvár Város Önkormányzata uszodamester munkatársat keres határozatlan időre, 3 hónap próbaidő kikötésével. ...
Dombóvári Százszorszép Óvoda és Bölcsőde a Közalkalmazottak jogállásáról szóló...
A VIII. HEVES KUPA Karate Bajnokságon vett részt szép eredményekkel a Dombóvári Karatesuli Egyesület június 11-én. Az eseményre...
Dombóváron a helyi termelőket és a lakosságot szólította meg az a rendezvény, ahol a helyben megtermelhető termékek új...
A Dombóvári Szivárvány Óvoda képviseletében Szekeresné Hodnik Boglárka Zöld munkacsoport-vezető és Kovácsné Kollár Ágnes...
Múlt, jelen és jövő, értékek és hagyományok, alkotások és gasztronómiai finomságok, célok, tervek, sokszínűség ezek mind a...
Magyarország Kormánya támogatásával, a Magyarországi Református Egyház Országos Óvoda Programja keretében új épülettel...
A Túl az Óperencián – levelezős mesevetélkedő eredményhirdetésére 2022. június 8-án került sor a Földi István...
Kétnaposra tervezte az idei megyei tűzoltók versenyét a Szuhay Sportcentrumban Dombóváron a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi...
Ötcsoportos óvoda építését tervezik zöldmezős beruházással a 61-es úthoz közeli, városközponti területen, az épület...
A Kapos Kórus 50 éves, ünnepi hangversenyt adtak a gunarasi Szent Gergely Kápolnában Markovics Gábor vezényletével június 7-én...
Folytatva a hagyományokat Pünkösd hétfőn Dombóváron is kitáncolták a májusfát. Délután Nyári Éva tanárnő nyitotta meg a...
Dombóvár Város Önkormányzata megbízásából 2022. június 15-én (esőnap: 16.) a kora esti, esti órákban a Hunyadi téren, Ady...
Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény...
Közel 5000 aktivitást értünk el Dombóváron az országos Kihívás napján. Köszönjük minden résztvevőnek a közreműködést!...
Szőlőhegyen, a Nepomuki Szent János szobor a Dombóvári Városvédő és Városszépítő Egyesület jóvoltából újulhatott meg a...
A trianoni emléknaphoz kapcsolódva, június 3-án pénteken a Bekecs Táncegyüttes ingyenes „Ember az embertelenségben”...
A kormány döntése értelmében a veszélyhelyzetre vonatkozó kedvezmény, az egészségügyi dolgozók ingyenes utazási jogosultsága...
Vasárnap Művelődési Házban nagy érdeklődés mellett, vidám hangulatban teltek a programok. A Vitéz László bábelőadás, a...
Dombóvár Város Önkormányzata és a Dombóvári Városszépítő Egyesület szervezésében emlékeztünk a hősökre, az első...
Hivatalos átadóra került sor a mai napon a Gyár utcában létesített pumpapályán. Pintér Szilárd polgármester beszédében...
A Dombóvári Szociális- és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás ülésezett a Városházán május 25-én. Az ülésén a...
Óriási öröm, hogy az oktatási, nevelési intézmények, sport- és civil szervezetek is aktív részesei voltak az eseménynek. Elég...
Berg Judit írónővel találkozhattak a Dombóvári József Attila Általános Iskola pedagógusai és diákjai. Az írónő 4 immár...
A Kissler Sörfőzde harmadik alkalommal csatlakozott az országos Nyitott főzdék napjához, mely ismét nagy sikerrel zárult. Az...
A Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Magyarországi Német Nemzetiségűek Egyesülete a Nemzetiségi kultúrák napja...
A DOMBÓVÁRI KOSÁRSULI serdülő/A csapata a REGIONÁLIS BAJNOKOK döntőjét Kiskunfélegyházán szoros csatában megnyerték a...
Július 1-jén – a Semmelweis-napon – minden rendelő zárva tart, sürgős esetben a központi háziorvosi ügyeleten lehet igénybe...
Európa Bajnokságra készülnek a Jumpers Dombóvári Kötélugró Sport Egyesület tagjai. Összesen nyolcan jutottak tovább a...
A Dombóvári Városvédő és Városszépítő Egyesület szervezésében, Harangozó Éva, Takács Istvánné, Harangozó...
Letölthető: Pünkösdi Bál – hatósági közlemény...
Gábor Sándor aranykoszorús mestercukrász és dunaföldvári kollegája, Tóth Norbert (2019. évi Ország tortája elkészítője)...
A Dombóvári Sportiskola úszói a május 7-8-án megrendezett XX. BVSC Kupa nemzetközi úszóversenyen vettek részt. Az eseményre...
A Dombóvári Szivárvány Óvodából május 5-én Szekeresné Hodnik Boglárka Zöld munkacsoport-vezető és Kovácsné Kollár Ágnes...
A Dombóvári Szivárvány Óvoda nevelőtestülete, mint az Oktatási Hivatal bázisintézménye és Zöld Óvoda Bázisintézmény...
A Zöld Liget Óvodában KRESZ oktatásban vettek részt a legnagyobbak. Az óvodások május 5-én adtak számot tudásukról. A 28...
Lakossági tájékoztatás • Önkormányzati hírek
Tisztelt Lakosság! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a GSM R2 Projekt keretében, Dombóvár-alsó vasútállomáson, MÁV tulajdonú...
Archív lakossági tájákoztatások, közlemények, felhívások • Hírarchívum
Az alábbiakban a NAK Tolna Megyei Szervezetének felhívását tesszük közzé a választások hatékonyságának támogatása...
A pályázaton támogatást igényelhetnek azok, akik dombóvári állandó lakcímmel rendelkeznek. A pályázat benyújtási...
A Rendőrség Napja alkalmából adták át Az Év Tolna Megyei Rendvédelmi Alkalmazottja kitüntető címet. A kitüntetést a...
Tizedik alkalommal valósult meg az ország legnagyobb hulladékgyűjtő akciója, a TeSzedd. Dombóvár ismét csatlakozott a...
A Tűzlepke sor, a Radnóti utca egy szakasza, a Mikes Kelemen utca, a Dőry Hugó utca és a Dombó Pál utca egy szakasza újulhat meg a...
A Belügyminisztériumban Dobson Tibor tű. vezérőrnagytól vehette át a Magyar Rendvédelmi Kar kitüntetését Tamás Zoltán rendőr...
1. Knight’s of St. Florian Stairrun Championship „Rollover” lépcsőfutó bajnokságon képviseltették magukat tűzoltóink...
Április 30-án rendezték meg a XVII. IPPON SHOBU Karate Diákolimpiát Százhalombattán. A karate Diákolimpia országos döntőjében...
Várai Tamás vehette át „Az év tűzoltója” miniszteri díjat, GRATULÁLUNK! Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere...
A Civil Majális változatos és tartalmas programokkal telt a dombóvári fellépőknek és szervezeteknek köszönhetően szombaton. A...
Először rendeztük meg a Civil Majálist a vásártéren hagyományteremtő céllal. Rendkívül jó hangulatban húsz csapat...
A májusfa többek között a természet újjászületésének, a termékenység szimbóluma, hazánkban is nagy hagyományai vannak a...
Közel ezer résztvevővel sikeresen lezajlott a Rock Majális városunkban, a vásártéren. A V2 Raiders együttes lemezbemutatója...
Kiss Jenőné Ilonka nénit 90. születésnapja alkalmából köszöntötte Pintér Szilárd polgármester és Futó Péter önkormányzati...
2022. április 28-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum végzős diákjai vonultak végig a városon, majd a Városházára érve a...
Nagy Anikó Éva Pintér Szilárd polgármestertől vehette át a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet április 27-én. Anikó óvónéni...
Három elismerést adott át ünnepélyes keretek között Dombóváron Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár,...
Kiemelt hírek • Közéleti hírek • Kulturális hírek • Pályázatok
Letölthető: Pályázati felhívás Pályázathoz szükséges nyilatkozat Letölthető: Pályázati felhívás Pályázathoz...
A Kapos-menti Terület- és Vidékfejlesztési Társulás ülésezett Dombóváron április 26-án. A tizenhat település vezetője...
Dombóvár Város Önkormányzata udvaros, gépjárművezető munkatársat keres határozatlan időre, 3 hónap próbaidő kikötésével....
Dombóvár Város Önkormányzata megbízásából 2022. május 2-án (esőnapok: 3 –án vagy 4-én időjárás függvénye) a kora esti,...
… így indult az ötvenéves Dombóvári Kertbarát Egyesület története 1972-ben. A jubileumi ünnepség a 37. borverseny...
A Föld napja alkalmából 2022. április 21-én Müller Nándor volt a Földi István Könyvtár vendége. Általános iskolás tanulók...
A Buzánszky Jenő-díj kiemelkedő sporteredményt elérő fiatalnak vagy Dombóvár színeiben versenyző, többségében fiatalokból...
A Dr. Péter Gyula-díj a tanulmányokban kimagasló eredményeket felmutató fiatalnak vagy fiatalokból álló csoportnak...
Dr. Kutasné Dr. Bauer Margit nyugalmazott pszichiáter főorvos 2022 másik civil díjasa Dombóváron. 1974-ben szerezte meg diplomáját...
2022. április 20-án kora délután tartották 50. születésnapjukhoz kapcsolodóan kiállítás-megnyitójukat a Dombóvári Kertbarát...
Húsvét előtt aláírásra került az a megbízási szerződés, amelyet Dombóvár Város Önkormányzata a K-PLAN Kft.-vel kötött a...
A Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum két új taggal bővült, felvételükről a tegnapi fórumon döntött a tagság. A...
A Dombóvári Közös Önkormányzati Hivatal közterület-felügyelő munkatársat keres határozatlan időre, 6 hónapos próbaidő...
A Dombóvári Közös Önkormányzati Hivatal szociális ügyintéző munkatársat keres határozatlan időre, 6 hónapos próbaidő...
Pápai István László 1996-ban kezdte munkáját az akkor még állami Zeneiskolában, mint képesítés nélküli tanító. 1997-ben...
Az Életfa Nagycsaládos Egyesület április 14-én ünnepelte megalakulások első évfordulóját. Ebből az alkalomból hirdettek...
Egymást követő harmadik évben is sikeresen pályázott Dombóvár Város Önkormányzata és a maximális 40 millió forint pályázati...
Adriána Dombóváron született, jelenleg a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium tanulója, és a Dombóvári Karatesuli tagja. A karate...
A Dombóvári Karatesuli Egyesület versenyzői is részt vettek a SKDUN Shotokan Karate Európa Bajnokság és Utánpótlás Európa...
A délelőtt folyamán húsvétváró kézműves foglalkozáson vehettek részt a gyermekek a múzeumkertben. A szervezők...
A tizedik alkalommal rendezte meg az Esterházy napot az MMSZ Esterházy Miklós Technikum a tegnapi nap folyamán. Minden évben ezen a...
A díszítésben a Szivárvány Óvoda két tagintézménye és az Életfa Nagycsaládos Egyesület vett részt. A gyerekeknek,...
Ünnepélyes keretek között vehette át az újabb négy évre szóló megbízólevelét Potápi Árpád János országgyűlési...
Az Ambrus Sándor-díj adományozható Dombóvár kulturális életében értéket teremtő, vagy jelentős elismerést kiváltó...
Három település összefogásával került megrendezésre városunkban a Felvidékről kitelepítettek emléknapja. Dombóvár, Mágocs...
Az ügy tárgya, rövid ismertetése: A Dombóvári Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjénél III.249/2022. ügyszámon, a...
Az ügy tárgya, rövid ismertetése: A Dombóvári Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjénél III./244- 1/2022. ügyszámon, Pápai...
Már hagyománynak mondható, hiszen második éve, Húsvétkor az önkormányzat apró ajándékkal lepi meg az óvodásokat. Idén is...
Az Ivanich Antal-díjat a dombóvári gazdasági élet kiemelkedő szereplőinek elismerése érdekében alapította a város...
Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2022-ben Dombóvár Város Elismerő Díszjelvénye kitüntetést...
Dombóvár Város Elismerő Díszjelvénye kitüntetésben részesült az innovációt szem előtt tartó, környezettudatos és sikeres...
A kimagasló szakmaisággal végzett közjegyzői munkája és a város közösségének szolgálata érdekében tanúsított...
A Dombóvár Város Elismerő Díszjelvénye kitüntetést vehette át a több évtizeden át hittel végzett orvosi és kórházvezetői...
A fogyatékossággal élők ellátásáért és fejlesztéséért szívvel-lélekkel végzett áldozatos tevékenysége elismeréseként a...
A másik díjazott közösség szintén az öt évtizedes jubileumát ünnepli 2022-ben. A város kulturális életében betöltött...
A Dombóvár Elismert Közössége díjjal az a Dombóvár közéletében megbecsülésnek örvendő közösség jutalmazható, amely...
PVSK Misina Kupa-Regionális rangsor versenyen vettek részt Dombóvár fiatal judosai. Sokuknak ez volt az első versenye és bizony...
A város évfordulójához kapcsolódóan mutatták be a 2021-ben elhunyt dombóvári fotós, Ozorai Gábor (Pipó) képeiből készült...
Dombóvár Város Önkormányzatának tulajdonában lévő balatonfenyvesi ifjúsági táborba takarítói állást hirdetünk 2022....
Tisztelt dombóváriak! Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Dombóvár Város Önkormányzata és a Dél – Kom...
Kiemelt hírek • Közéleti hírek • Lakossági tájékoztatás • Önkormányzati hírek • Pályázatok
Tisztelt Lakosság! Kedves Dombóváriak! Magyarország Kormánya a „Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések”...
Dombóvár Város Önkormányzatának közleménye a 2022/2023. nevelési évre történő óvodai beiratkozásról az önkormányzati...
A Város Napja alkalmából adott térzene koncertet a Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar pénteken kora este. A hűvös, szürke idő...
A városi ünnephez kapcsolódóan szervezte meg a Dombóvári Székely Kör a VI. Székely-Magyar Futball Tornát a MMSZ Esterházy...
Dombóvár várossá avatásának 52. évfordulóján fergetegeset bulizhattunk a NEOTON együttes koncertjén a Művelődési Ház előtti...
Két év után először Dombóvár várossá nyilvánításának évfordulóját Dombóvár várossá nyilvánításának...
A Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzat a kormány támogatásából elkészült fejlesztés ünnepi átadójára invitálta az...
A Város Napja Franjo Vlasic horvát bán emlékművének koszorúzásával kezdődött. Dombóvár szülöttjének megemlékezésén,...
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, valamint Pintér Szilárd...
A Város Napján meghívást kapott Pintér Szilárd polgármester és a testvérvárosi delegációk az SP Hungary Zrt. dombóvári...
Dombóvár várossá avatásának 52. évfordulóján nyílt arra lehetőség, hogy az ünnep alkalmából a testvértelepülések...
Néhány év múlva lesz 700 éve annak, hogy a mai település elődje a Dombai család kezére került, akik több mint két évszázadon...
Örömmel osztjuk meg a hírt azzal kapcsolatban, hogy a Dombóvári Százszorszép Óvoda Tündérkert Bölcsődéjében a 110 millió...
A PJ TOP MIX Kft. Dombóvár, Ivanich utcai telephelyén Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a térség...
1. körös véleményezési szakasz – MONDJA EL ÖN IS VÉLEMÉNYÉT! Dombóvár Város Önkormányzata tavaly decemberben egy...
A Dombóvári Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya, a GINOP-6.1.1-15-2015-00001 számú „Alacsony képzettségűek és...
Dombóvár Város Önkormányzata pályázatot hirdet az alábbi állami támogatással épült lakás bérleti jogának elnyerésére...
90. születésnapja alkalmából köszöntötte Hablicsek Gézánét Pintér Szilárd polgármester és Futó Péter képviselő. 1947-ben,...
A beporzás során az egyik virág porzóiról a virágpor a másik virág termőtestére jut. Erre a folyamatra világít rá az a...
Hosszú Sándor Gergely a szövetség elnöke a Civil Majális részleteiről osztott meg információkat, valamint tájékoztatást kaptak...
Közel 150 milliós beruházás indult el, melyet a város belterületi közlekedési infrastruktúra karbantartására, fejlesztésére...
Keserü Ilona Kossuth-díjas művésznőt elkísérte Wiedmer-Balipap Zsuzsa annak a restaurátor házaspárnak a budapesti műtermébe,...
95. születésnapja alkalmából köszöntötte Magyarosi Sándornét dr. Németh Tímea alpolgármester asszony és Pintér Szilárd...
Archív lakossági tájákoztatások, közlemények, felhívások • Pályázatok
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága a tavalyi évhez hasonlóan, a város...
Az Európai Bizottság által kezdeményezett WiFi4EU pályázat keretében Dombóvár Város Önkormányzata 15 ezer euró értékű...
Az Életfa Nagycsaládos Egyesület Dombóvár kezdeményezte nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódóan a Nyerges erdőben a Honismereti...
A két hintát, a várat és a kakas hintát a Biohárs Fa és Fémipari Kft. ajánlotta fel. Pintér Szilárd polgármester örömmel...
Dombóvár Város Önkormányzata pályázatot hirdet az alábbi állami támogatással épült lakás bérleti jogának...
A vadgazdálkodásban, a vadászatban és a vadászati kultúra ápolásában végzett példamutató munkája elismeréseként a Tolna...
Farsang idején különböző szokásokkal, látványos eseményekkel próbálták elűzni a zord telet. Dombóváron maskarába...
2 pályán zajlottak a mérkőzések a 15. Dombóvári Mix Röplabda kupán, ahova az ország minden tájáról érkeztek a sport iránt...
A férfi NBII Bajnokság 2021/22 Nyugati Csoportjában hazai pályán játszott a nagyrészt dombóvári nevelésű játékosokból álló...
2022. március 3-án hivatalosan is megnyitotta kapuit az Új Esély Központ Dombóváron. Decemberben szervezték első akciójukat a...
A Tüskei Ipari Park fejlesztéséhez kapcsolódó projekt a tervezési szakaszba lépett. Az engedélyezési és kiviteli...
Attala, Dombóvár, Csikóstőttős, Lápafő, Szakcs és Várong képviselő-testülete is határozatképes volt, és elfogadta a...
A Dombóvári Kertbarát Egyesület egyik fő célja, hogy tagjait olyan információkhoz juttassa, ami segítség lehet számukra a kert...
Szakmai fórumra invitálta a mezőgazdászokat a Nemzetgazdasági Agrár Kamara, melyet Dombóváron tartottak péntek délután az uniós...
Két év után újra farsangi mulatságtól volt hangos a Művelődési Ház előtti tér Dombóváron 2022. február 26-án. A színes...
A Kommunizmus Áldozatainak emléknapján Gyarmati Gyöngyi, az Illyés Gyula Gimnázium intézményvezető-helyettese osztotta meg...
Hajdúnánáson meghívásos versenyen vett részt a Dombóvári Karatesuli a múlt hétvégén. A XII. Hódos Imre Kupát megtisztelte...
Új kezdeményezést indított útjára a Tolna Megyei Kosárlabda Szövetség. Az eddigi gyakorlattól eltérően, 2021-től több...
Két év után újra farsangi mulatságtól volt hangos a Művelődési Ház előtti tér Dombóváron szombat délután. A színes...
Gazdasági hírek
Fergeteges koncertekkel készül Dombóvár Város Önkormányzata az idei évben, reméljük mindenki megtalálja a kedvére...
Gazdasági hírek • Kiemelt hírek
Aláírásra került a nyertes tervező, a Gemenc Bau Kft. és Dombóvár Város Önkormányzata között az a szerződés, amely a...
Halálának tizedik évfordulóján emlékeztünk meg Dr. Magda Tamás dombóvári tűdőgyógyász szakorvosról. Bódogné Pethes...
A tavalyi évben a Tolna Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Móra Ferenc Általános Iskola segítségért...
Óriási eredmények születtek az U18 Országos Bajnokságon Dombóvár vonatkozásában. A nyíregyházai versenyen Iberhardt...
A Dombóvári Közös Önkormányzati Hivatal jegyzőjének 2022. éves ellenőrzési terve a vendéglátóhelyek hatósági...
Péntek este feltűzték a szalagot, a végzős diákokat ünnepelték az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban. Az eseményre meghívást...
A Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola idén is megrendezte a 7-8. osztályosok számára a Karászi Imre...
Az „erdész-vadász irodalom” egyik legismertebb művelője, Fekete István 122 éve született Göllében. Emlékét már több, mint...
Halálának tizedik évfordulóján emlékezünk Dr. Magda Tamás dombóvári tűdőgyógyász szakorvosról. 1970-től egészen nyugdíjba...
Bodó Imre helytörténész három könyvtárnak juttatott el különböző kiadványokat, lexikonokat, ismeretterjesztő könyveket,...
A Civil Parlament 1997-ben hozott döntése értelmében február 1-jén ünnepeljük a civileket. Dombóváron második alkalommal, ezen a...
A Dombóvári Futball Club megkezdte téli felkészülését a március első hetében folytatódó bajnokságra. A fiúk január 12-én...
A Google és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat hirdetett egy videópályázatot. Célja, hogy felhívja az általános és...
A Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum január 26-án ült össze és folytatta a tavaly év végén megkezdett munkát. Dr....
Tisztelt Lakosság! Kedves Dombóváriak! Az IFKA által kiírt „Tisztítsuk meg az országot” program keretén belül elnyert közel...
Sokan szorítottunk Gerber Istvánért múlt év őszén, mint ismeretes a Szent Orsolya Bencés Iskolaközpontban lett rosszul és a...
Tisztelt Lakosság! Kedves Dombóváriak! Szeretnénk tájékoztatni Önöket arról, hogy elkezdődött a hulladékgyűjtő edényekre...
Az idén ötven éves Dombóvári Kertbarát Egyesület leglelkesebb tagjai a Vince-napi hagyományok szerint három szőlőt látogattak...
A magyar kultúra szerteágazó, sokrétű és gazdag, magába foglalva a különböző történelmi korokat, művészeti stílusokat,...
Dombóvár Város Önkormányzata ismételten kezdeményezte a város településrendezési eszközeinek módosítását, mivel egy kiemelt...
Buzánszky Jenő 1925. május 4-én született Dombóváron, s 2015. január 11-én vesztettük el az élők sorából. Buzánszky Jenő...
2022. január 10-én aláírásra került Dombóvár Város Önkormányzata és a TENDER TERV Kft. között létrejövő tervezési...
Vízkereszt napján délután az Ózon Asztma Egyesület hagyományteremtő jelleggel tartotta első újév köszöntő rendezvényét....
A szezon elején a két éve veretlen Tamási és a megyébe visszatérő Bonyhád csapatai lettek kikiáltva favoritként, így még...
A Dombóvári Közös Önkormányzati Hivatal jegyzőjének 2022. évi ellenőrzési terve a szálláshely-szolgáltatók hatósági...
Pályázat önkormányzati vagyontárgy értékesítésére, bérbeadására • Pályázatok
Letölthető: MEZŐGAZDASÁGI HASZONBÉRLETBE ADHATÓ TERÜLETEK ...
Az új év változásokat hozott a Dombóváron elérhető személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások terén. A két évvel...
A 2022. január 3-án életbe lépett új helyijáratos menetrend elérhető az alábbi linkeken:...
Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 30-án döntött három utcát érintően forgalmi rend...
január 3-án köszöntötték Pista bácsit 90. születésnapja alkalmából Pintér Szilárd polgármester és Gyarmatiné Kiss Éva...
Tisztelt Lakosok! Kedves Dombóváriak! Dombóvár Város Önkormányzata az elmúlt évekhez hasonlóan az idei évben is...
A szilveszter este gyerekprogramokkal folytatódott a futás után. Már ötödik éve szervezik meg Ulrich Gáborék a tűzijátékkal,...
Közel négyszázan neveztek az év utolsó napján a Szilveszteri futásra városunkba. A nevezéssel minden résztvevő egy pólót...
Az alábbi linkre kattintva meghallgathatják Pintér Szilárd polgármester évértékelését és a 2022. évre vonatkozó terveit....
Büszkék vagyunk minden sportolóra, aki a város színeiben ért el kiemelkedő teljesítményt az idei évben. Külön öröm...
2021. december 21-én száz család kapott csomagot, szaloncukrot és négy adag babgulyást városunkban. Dombóvár Város...
Az ünnepek előtt a három nemzetiségi önkormányzat is jótékonysági akciót hirdetett. A cipősdobozokat a Ditáll festékboltban...
Befejeződött a 80 év feletti dombóvári lakosok körében a tartós élelmiszercsomag osztás. A jótékonysági akció a...
Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Polgármesteri fogadónap 2022. január 3. napján (hétfőn) elmarad....
Kiemelt hírek • Önkormányzati hírek
Tisztelt Partnereink! Kedves Dombóváriak! Dombóvár Város Önkormányzatának egyik kiemelt feladata a város eredményes...
Egy hosszabb egyeztetési eljárást követően Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2021. október 29-i rendes...
PÁLYÁZAT ÁLLAMI TÁMOGATÁSSAL ÉPÜLT LAKÁS BÉRLETÉRE Dombóvár Város Önkormányzata pályázatot hirdet az alábbi...
Dombóvár Város Önkormányzata pályázatot hirdet az alábbi fecskeházi lakás bérleti jogának elnyerésére Dombóvár,...
A 2020-ban alakult Dombóvári Vállalkozói Egyesület karácsony közeledtével szeretetcsomagot adott át a Dombóvári Százszorszép...
A negyedik vasárnaphoz kapcsolódó programok december 17-én este kezdődtek a Percussion Project Pécs adventi ütőskoncertjével a...
A Dombóvári Civil Szövetség kezdeményezett az adventi időszakban kiállítást Tél Dombóváron címmel. Felhívást intéztek a...
A Jumpers DKSE 3 világbajnoki címet, 2 ezüst érmet és egy 5. helyet szerzett. A pandémiára való tekintettel 2021-es évben a...
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú...
December 10-én a Nissan Magyarország Jó akarat társasága jóvoltából Lázár Chef közreműködésével ételosztást tartottunk a...
December 8-án a három dombóvári nemzetiségi önkormányzat megtartotta hagyományos ünnepi gáláját a Nemzetiségek Napjához...
A Dombóvári Amatőr Röplabda Club Szabadidős Egyesület első bajnokságát rendezte a MMSz Esterházy Miklós Technikum Buzánszky...
Nagy hagyománya van a Dombóvári József Attila Általános Iskolában a Mikulás kupának, melyet nagy gonddal szerveznek az iskola...
Advent második vasárnapjához kötődve egész hétvégén színes programok várták a kedves lakosságot és az érdeklődőket....
A beiskolázást segítő Pályaorientációs napot tartottak Dombóváron. A program során Dömötör Csaba, a Tolna Megyei Szakképzési...
Az Ujvári Kálmán Sporttelepen rendezte meg a III. Dombó Kupát a Dombó-Dog Centrum Kutyás SE. A megyei televízió is ellátogatott...
November végén ülésezett a dombóvári Szociálpolitikai Kerekasztal, ahol a közelgő ünnep kapcsán a jótékony akciók...
A Dombóvári Százszorszép Óvoda és Bölcsőde a Közalkalmazottak jogállásáról szóló...
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője...
Tisztelt Lakosság! Kedves Dombóváriak! Örömmel osztom meg Önökkel, hogy november 24-től minden 80 év feletti számára, közel...
Vasárnap délután elkezdődött az adventi ünnepkör köré szervezett programsorozat Dombóváron. A rendezvény...
A paktum keretében közel 1 év kihagyás után, az előző évek gyakorlatát folytatva ismét megrendezésre került a vállalkozói...
Tisztelt Lakosság! Kedves Dombóváriak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2021. november 26-án pénteken, reggel 08:00-tól 12:00-ig a...
Közéleti hírek • Önkormányzati hírek
Pénteken Gábor Sándor eljuttatta az D-vitamin tartalmú étrend-kiegészítőt a dombóvári nevelési és oktatási intézményekbe....
A Márton Naphoz kapcsolódóan a hétvégén zajlott a hagyományos borfesztivál városunkban. A nyitó program a kulturált...
Gábor Sándor és fia, Máté tegnap a Szent Orsolya Bencés Iskolaközpontban is átadta a D-vitaminos csokikat a nevelőknek. Az iskola...
A második fordulóban az U15-ös dombóvári csapat Tatabányán lépett pályára, az egy korosztállyal fiatalabbak Veszprémbe utaztak...
Dombóvár Város Önkormányzata új, aszfaltozott útburkolat elkészítését rendelte meg a Dankó Pista utcában 90 méter, az...
Az SKDUN szervezet 2021. évi legrangosabb eseményét november 13-14. között tartották Zrenjanin (Nagybecskerek) városában, ahol a...
Az Okos Doboz külhoni tartalomfejlesztésről tartottak országos tájékoztatót. A Játék a tanulás! jelmondattal 2016-ban indított...
Dombóvár Város Önkormányzata karbantartó, udvaros, gépjárművezető munkatársat keres határozatlan időre, 3 hónap próbaidő...
Tisztelt Hölgyem, Uram! Dombóvár Város Önkormányzata nevében tisztelettel szeretném felkérni egy kérdőíves kutatásban...
Archív lakossági tájákoztatások, közlemények, felhívások • Hatósági hirdetmények, közlemények
Tisztelt Üzemeltető! A turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény és a...
A kertvárosi parkoló bővítését követően Dombóvár Város Önkormányzata úgy határozott, hogy Halottak napjáig az...
Elfogadták azt a napirendi pontot, amely vitamintartalmú étrend-kiegészítőt biztosít a dombóvári nevelési-oktatási...
Kulturális hírek • Önkormányzati hírek
Idén is megtartotta egyesületünk a hagyományos halottak-napi megemlékezését. Balaskó János és a Dombóvári Zenész Egyesület...
Kiemelt hírek • Kulturális hírek • Önkormányzati hírek
A huszonötödik jubileumi megemlékezést tartotta a Városszépítő Egyesület Halottak Napja előestéjén az ismeretlen keresztekből...
Október 30-án az Életfa Nagycsaládosok Egyesülete rendhagyó programot szervezett, őszi programra hívta a város lakosságát...
Nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Futóegerek csapata által szervezett élményfutás. Közel 500-an jelentek meg október...
Az október 30-án megrendezett Kaposvár Kupa IV. fordulójában a Dombóvári SI 21 úszói remek teljesítményt nyújtva, 12...
Tegnap ünnepelte 90. születésnapját Dr. Szőke Sándorné Dombóvár díszpolgára, helytörténész, a Dombóvári Helytörténeti...
A Dél-Dunántúl Regionális Gyermekbajnokság — Egyéni pályabajnokság 2.fordulójában 17 versenyzőt nevezett az egyesület. Öt...
A Magyar Karate Szakszövetség Ippon Shobu Magyar Bajnokságán szerepeltek Sárváron a dombóvári karatékák. Az idei év legrangosabb...
Horváth Eszter megdöntötte a 100 méteres női hátúszás korosztályos országos csúcsát (1.11.56). A tíz éves úszó tehetség...
Október 19-én este a CÖF Dombóvár Klub meghívására „Európa jövője” címmel tartott civil akadémiát a művelődési...
Pintér Szilárd polgármester meghívást kapott a Dombóvári Szent Lukács Kórház ünnepségére. Az eseményen részt vett a Tolna...
Az Emberi Erőforrások minisztere által adományozható szakmai elismerések átadására került sor október 19-én. 2021-ben három...
A Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium Dombóvár Város Önkormányzatának támogatásával a 2016/2017. tanévben indította el a...
Kedden az NB1 „B” Piros csoportjában szereplő Bajai Bácska FKE csapatával játszott mérkőzést a Dombóvári Kosársuli KE a Hepp...
Önkormányzati hírek • Sporthírek
Papp József vehetett ma át oklevelet Pintér Szilárd polgármestertől legutóbbi sikerei elismeréseként. Büszkék vagyunk minden...
2012. és 2018. után 2021-ben harmadik alkalommal nyert a Nemzeti Vágtán Tieger Endre, aki mögött segédhajtóként unokája ült és...
Péntek délelőtt tartották meg a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum alakuló ülését, mely együttműködésnek, együtt...
A 2019. október 1. és 2021. szeptember 30. között született dombóvári kispolgárok számára került egy-egy fa elhelyezésre a Kis...
Kiemelt hírek • Közéleti hírek • Önkormányzati hírek • Sporthírek
Pénteken aláírásra került a tervező iroda és Dombóvár Város Önkormányzata részéről az a térségi sport- és szabadidős...
Kiemelt hírek • Közéleti hírek • Kulturális hírek • Önkormányzati hírek
Október 22-én tartottunk városi megemlékezést az ’56-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából. A Magyar...
Információs nap keretében Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője a...
Letölthető: Pályázati felhívás ...
Minden évben megrendezésre kerül MMSZ Esterházy Miklós Technikumban a „Szakmák vására”, mely arra hivatott, hogy...
Havasi János újságíró volt a Földi István Könyvtár vendége október 5-én az Országos Könyvtári Napok keretében. A Párizsi...
Szlovéniában a Száva folyó melletti Radeče adott otthont az 55 év feletti versenyzőket érintő III. Masters Világbajnokságnak, a...
Dombóváriak a Nagyvilágban — dr. Stettner Eleonóra: Coimbra (Portugália) a mostanában elindított előadássorozat következő...
2021-ben a Székely Hét keretében két programra várja szeretettel az érdeklődőket a Dombóvári Székely Kör. A 2021. 10. 15-én ...
Az idei évben a hagyományoknak megfelelően a Kis Polgárok Parkjában lesz a faültetés a jelentkezettek részére. Időpont: 2021....
A 2021-es évi Kincsem+ Fogatvágta győztese: Tieger Endre (Sütvényi ménes), segédhajtó: Ifj. Tieger Endre Gratulálunk!...
Szentkirályi Alexandra kormányszóvívő asszony és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a térség...
Dombóvár Város Önkormányzata (a továbbiakban: önkormányzat) a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény és az...
A tervszerű fejlesztések elvégzéséhez elengedhetetlen a szolgáltatás időszakos szüneteltetése. Ezért a településükön...
A borongós idő miatt rendhagyó módon emlékeztünk meg az aradi vértanúkról városunkban. A csendes koszorúzást követően a...
Dombóvár Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve pályázatot ír ki a Bursa Hungarica...
Örömmel számolunk be arról, hogy az Erzsébet utca Petőfi és Rákóczi utca közötti járdaszakaszának nyugati oldalán a...
Pintér Szilárd polgármester az Idősek Világnapján a dombóvári Támasz Otthon lakóit is köszöntötte. A Dombóvári Egyesített...
Közéleti hírek • Kulturális hírek • Önkormányzati hírek
Az idősek világnapja alkalmából október 1-jén kora délután került megrendezésre a szépkorúak tiszteletére a városban már...
A Dombóvári Kulturális Szolgáltató Központ igazgatója, Müller Ádám köszöntötte a megjelent közel száz érdeklődőt. Futó...
Szeptember utolsó hétvégéjén rendezték meg a Magyar Funkcionális Fitnesz sportág országos bajnokságát, ahol hazánk...
A Dombóvári Karatesuli 8 főből álló csapata meghívásos versenyen szerepelt Szerencsen, ahol 14 magyar és egy romániai...
Kulturális hírek • Sporthírek
A szép időben közel negyven horgász nevezett és főzőversenyt is hirdettek. A tüskei városrészben megrendezésre kerülő program...
Kedves Dombóváriak! Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. tájékoztatása szerint optikai hálózat létesítése miatt...
Mándi Imre, Buzánszky Jenő, Rózsa Norbert és Szabó Tünde után 2021-ben két új olimpikont ünnepelhet városunk. Péntek este...
Esküdt Csepke a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium 7. N osztályos tanulója. Csepke több mint 8 éve lovagol és egy éve tagja a...
Az idei évben az Autómentes Nap keretében szeptember 22-én rendezte meg Dombóvár Város Önkormányzata és a Dombóvári...
Dr. Németh Tímea alpolgármester asszony az önkormányzat képviseletében meglátogatta, és ajándékutalványt adott át Lakatos...
Tilinger Sándor első könyvének bemutatója 2021. szeptember 28-án látható a művelődési házban....
Kedves Dombóváriak! Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. tájékoztatása szerint korszerűsítési munkálatok miatt...
Ezüstérmes csapat tagjaként Zemán Zóra ismét érmes az U17-es öttusázók egyiptomi világbajnokságán. A Bauer Blanka, Zemán...
Sportszervezetek, civilek, oktatási és nevelési intézmények fogadták el Dombóvár Város Önkormányzatának meghívását és...
2021.09.20 – 2021.09.24. HÉTFŐ SZŐLŐHEGY ÉS SZUHAJDOMB (Arany János utca; Baross Gábor tér; Báthori István utca; Batsányi...
Archív álláspályázatok • Archív lakossági tájákoztatások, közlemények, felhívások
A Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet felvételre keres biztonsági felügyelői (kezdő fizetés: bruttó 253.000 Ft),...
A lomtalanítási akció keretén belül ELSZÁLLÍTJÁK: – a háztartásokban feleslegessé vált, a rendszeresített...
Ilonka néni a zárdában végezte a polgári iskolát, szeretett volna tanító lenni, azonban a családja nem tudta finanszírozni a...
Önkormányzati hírek
Az óvodások, szülők és nevelők megelégedésére elkészültek a tervezett beruházások a nyár folyamán az nevelési...
Pintér Szilárd polgármester Zemán Zoltánt és Fehérvári Leventét fogadta irodájában. A Dombóvári Sportiskola egyesület volt...
Óriási érdeklődés mellett tartották meg a konferenciát a dombóvári vár régészeti feltárásának újabb eredményeiről a...
Archív lakossági tájákoztatások, közlemények, felhívások • Kulturális hírek
– Idén az Autómentes Naphoz kapcsoltuk a város Sport Napját, mivel a 2021-es kampány szlogenje: „Maradj egészséges,...
Az elmúlt hétvégi fordulóban Horváth Zoltán vezetőedző irányításával nyerni tudott a Dombóvár a Bölcske csapata ellen. A...
A járványhelyzet okán, közel két év kényszerszünetet követően folytatódott a hagyományos öregfiúk torna sorozat, mely több...
CSENDBEN – BÜSZKÉN – DICSŐSÉGGEL Augusztus 28. és szeptember 5. között Portugália adott otthont az U/17 és U/19...
2021. szeptember 15-én szerdán 8 és 16 óra között az Erzsébet utcán – az Ady és Rákóczi utca közti szakaszon – fa...
Dombóvári Százszorszép Óvoda és Bölcsőde a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. §...
Dombóvár Város Önkormányzata pályázatot hirdet az alábbi piaci alapon kiadható lakás bérleti jogának elnyerésére...
Pályázat azonosítószáma: TOP-2.1.3-16-TL1-2021-00024 Pályázat címe: DOMBÓVÁR, Fő utca csapadékvíz elvezető rendszer...
Pályázat azonosítószáma: TOP-2.1.3-16-TL1-2021-00025 Pályázat címe: DOMBÓVÁR, Fő utca csapadékvíz elvezető rendszer...
Pályázat azonosítószáma: TOP-2.1.3-16-TL1-2021-00023 Pályázat címe: DOMBÓVÁR, Ady Endre utca csapadékvíz elvezető rendszer...
A Buzánszky Jenő Sportkomplexum névadójára és a Dombóvári Focisuli által létesített műfüves pálya átadójára szeptember...
Örömmel számolunk be arról, hogy újabb útfelújítási munkák indultak el városunkban. Pályázati forrásból és 32 millió...
Ujvári Kálmán egykori tanítványai, barátai közül többen is részt vettek a dombóvári futball fejlődéséért kiemelkedő...
Az elmúlt egy hónapban szép eredményeket ért Papp József és a TOP MIX csapata. A Masters Feeder Országos Bajnokságon...
A DOMBÓVÁRIAK A NAGYVILÁBAN -ELŐADÁSOROZAT nyitó programjára invitáljuk Önöket. Balipap Zsuzsa Pálfalvi Józseffel beszélget...
2021. szeptember 3-án pénteken 8 és 16 óra között az Erzsébet utcán – az Ady és Rákóczi utca közti szakaszon – fa...
A Megyenapot minden évben szeptember 1-jén tartják meg a tradíciók éltetése okán Tolna megyében, hiszen 1699. szeptember 1-jén...
Az ügy tárgya, rövid ismertetése: A Dombóvári Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjénél III.711- 2/2021. ügyszámon, Az Eatrend...
Szeretettel hívjuk Önt és kedves családját, barátait a Castrum Dombo 2021 régészeti konferenciára. Az eseményen betekintést...
2021. augusztus 28-án került megrendezésre a Dombóvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében a Dombóvári Roma Nap 2021...
Szeptember 26-ig látogatható a Makovecz Imre terveiből készült építőművészeti kiállítás. A rendezvényen közreműködtek...
Lakossági tájékoztatás
Dombóváron az alábbi képzések indulnak. Érdeklődni a Dombóvári Járási Hivatalban a 74/566-167 telefonszámon lehet. ...
Tegnap este a Kelemen Kabátban együttes koncertezett Dombóváron. Elsősorban a fiatalabb generációnak szerettünk volna kedvezni, de...
Torna győztes lett az U16-os magyar kosár válogatott a Bulgária fővárosában megrendezett Challengeren. Az egyik meghatározó...
Sikerült a kötelező győzelem Szombaton a DFC győzelemmel rajtolt, a Kakasd ellen szoros küzdelemben 1-0-ra hozta a meccset....
Az APOSTOL együttes koncertje ezernél is több embert hívott szórakozni a Szent László parkba csütörtök este. Reméljük, lesz...
Szentmisével és kenyérszenteléssel ünnepelték az Államalapítás ünnepét Kertvárosban Dr. Hegedüs János plébános és Csullag...