Ambrus Sándor (1959-2008)
(szobrász, képzőművész)
1959. február 25-én született Székelyudvarhelyen. Középiskolai tanulmányait a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban végezte. 1978-ban érettségizett. 1978-1984 között a kolozsvári „lon Andreescu” Képzőművészeti Egyetem szobrászati szakának hallgatója volt. 1990-ig Kolozsváron élt, majd áttelepedett Magyarországra. Dombóváron lelt otthonra, alapított családot, dolgozott. 1995 után Csikóstőttősön lakott, de továbbra is a dombóvári műtermében alkotott, itt teremtődtek meg azok a körülmények, melyek során munkássága kezdett kiteljesedni. Itt Dombóváron születtek legjelentősebb alkotásai, rajzok, kisplasztikák, plakettek, köztéri szobrok. Az erdélyi örökség, Kós Károly, Kallós Zoltán világának lelkülete, az a gondolkodásmód, amivel érkezett, meghatározta munkáját, emberi tartását, környezetéhez való viszonyulását. Igen nagy hatással volt művészetére a román Constantin Bráncusi és az angol Henry Moore, „az ősformákhoz való visszalépés, a letisztított formákhoz való közeledés, ebből ágazik, illetve ehhez kapcsolódik Ambrus Sándor művészete is” – írta róla méltatásában Banner Zoltán. Minden munkája, legyen az csak néhány vonal a merített papíron, vagy egy nagyméretű köztéri szobor, tisztán, sallangmentesen jelenik meg, csak a lényegre összpontosítva, döbbenetes, nagyon erős témaként. Dombóvár kultúraszerető embereinek körében alig akad olyan, akinek legalább egy Ambrus „munka” ne függne a falán, ne állna a könyvespolcán, íróasztalán. Itt Dombóváron, ha észrevesszük, ha nem, mi mindnyájan együtt élünk Ambrus Sándorral. Ha körbesétáljuk Dombóvár központját, akarva-akaratlanul utunkba kerülnek Ambrus szobrai: a Hamulyák emlékoszlop, a Szent György szobor, a Szent Ferenc szobor, a Szent Korona a helyi gimnázium bejárata fölött, a sírkertben síremlékek, Gunaras fürdő bejáratánál a Fürdőző Gúnár szökőkút stb. Ha kirándulunk a környéken, például a csikóstőttősi szoborkertben, találkozhatunk a nagyszerű Sinka szoborral, a messziről fehérlő Merengő mészkő tömbbel, vagy Bikalon Szent István gránitszobrával. Ő köztünk van, s ez így lesz mindörökre. Általa Dombóvár egy kicsit más, egy kicsit ambrusos. Sajnos nagyon korán kettétört életpályája. Alkotói munkájának teljében érte halála, csak 48 éves volt. Köztéri alkotásai Dombóvár arculatát a mai napig meghatározzák.
Antal István (1927-2018)
(nyugalmazott tanácselnök)
Az elemi és a polgári iskolát Dombóváron végezte. A budapesti II. Rákóczi Ferenc Kereskedelmi Középiskolában érettségizett 1948-ban. Közben 1941-1944 között Nak község elöljáróságán írnokként dolgozott, majd mint leventét munkaszolgálatra vitték Németországba, ahol amerikai fogságba esett. 1945 őszén érkezett haza. 1948-tól 1954-ig Komlón dolgozott. 1954-től Dombóváron tanácstag, majd elnökhelyettes, végül községi tanácselnök. 1959-ben jelent meg egy hirdetés az újságokban arról, hogy Budapesten a Köztemetőben tárolt Horvay János által készített Kossuth-szoborcsoportot bárki elviheti, aki hajlandó anyagi áldozatot hozni elszállításához. Mivel a szabadságharc tragikumát hangsúlyozta az alkotás, Rákosiék 1951-ben feldaraboltatták és elvitették a szobrokat, mert azok pesszimizmusa összeegyeztethetetlen volt az 1848/49-es forradalmunkkal szemben támasztott szocialista felfogással. Antal István 1959-ben, az Esti Hírlapból értesült a hírről. 1948-ban, még budapesti egyetemistaként koszorúzott az emlékműnél, jól emlékezett a monumentális alkotásra. Mivel Dombóvár már előzőleg is tervezte Kossuth emlékének megörökítését – a tanácsülés határozata alapján – 140 000 forintért Dombóvárra hozatta a szobrokat. A szobrok idehozatala miatt egy sor negatív következményt kellett viselnie. A járási párttitkár a felállítást nem engedélyezte – „…ha Budapesten pesszimisták a szobrok, Dombóváron nem azok?” – szólt az indoklás. Antal István még fegyelmit is kapott Dombóvár pénzének elherdálásáért és felfüggesztették állásából. Bonyhádra került dolgozni, 1964-1971-ig az Állami Biztosító fiókvezetője, 1971-től 1987-ig, nyugdíjazásáig az ÁFÉSZ balatonkeresztúri betonüzemének áruforgalmi, majd üzemvezetője volt. A történelem azonban őt igazolta, bár a szobrok felállítására a Szigeterdőben csak a 70-es évek elején került sor. Az ő érdeme, hogy városunk büszkélkedhet az ország egyetlen olyan – ma már mondhatjuk eredeti – szoborcsoportjával, amely az első felelős független magyar kormány valamennyi tagját ábrázolja.Időközben a dombóváriak megszerették, egyre inkább magukénak érezték a Kossuth-szoborcsoportot, amely nélkül ma már elképzelhetetlen a Szigeterdő. Tette különösen felértékelődött, amikor a város első számú látványosságát 2011-ben vissza akarták vinni eredeti helyére, a Parlament elé. Soha nem látott összefogással a dombóváriaknak sikerült megakadályozni a szobrok elszállítását. Ebben erősített bennünket Antal István üzenete, hogy ne hagyjuk magunkat, mert ezek a szobrok a miénk. A Dombóvári Kulturális Nap címen emlékeztünk ugyanebben az évben a Kossuth-szoborcsoport felállításának évfordulójára a Szigeterdőben, ahol kijelentette: „Megköszönöm a dombóváriaknak, hogy megmentették a szobrokat. Ha mi nem mentjük meg, akkor ezek már síremlékek. Ezek a szobrok a dombóváriaké és azok is maradnak.” A köszönet elsősorban Antal Istvánt illeti, hiszen általa a szoborcsoport azé, Dombóváré, aki a hazának megmentette. Neki köszönhető, hogy Dombóvárnak van mit megőriznie.
dr. Berta Bálint (1944- )
(nyugalmazott iskolaigazgató)
A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett diplomája birtokában egy évig tanított Hajdúböszörményben, majd 2007-ig folyamatosan iskolánk pedagógusa volt. Először történelem-földraj szakos tanárként dolgozott, majd hosszú évekig a kollégium vezetője volt igazgatóhelyettesi pozícióban. Munkája sikerességét bizonyítja, hogy irányításával a kollégium „Kiváló Kollégium” címben részesült. Tudásvágyát, a szakmai önképzésre való elhivatottságát bizonyítja, hogy doktori címet is szerzett városunk vonzáskörzetének vizsgálatával a földrajz tudományterületén. 1982-1987 között megyei szaktanácsadóként dolgozott. Tanítványok sokaságát készítette fel eredményesen tantárgyaiból a továbbtanulásra, diákjai többször szerepeltek a földrajz OKTV döntőjében. 1987-től húsz esztendőn át iskolánk igazgatója volt. Kiemelkedő szerepe volt abban, hogy iskolánk a régió elismert középiskolájává vált, s előkelő helyen szerepel az iskolákat minősítő szakmai rangsorokban. Az irányítása alatt valósult meg Dombóvár város közoktatásának egyik sikerágazata, a nyolcosztályos tagozat elindítása. Vezetése alatt sikeresen működtette az intézmény az egészségügyi szakközépiskolát. Ő indította el az ügyintéző-titkár képzést, később az irányítása alatt a gimnázium az elsők között hirdetett nyelvi előkészítő tagozatot. Dr. Berta Bálint különösen büszke lehet arra, hogy középiskolai tanárként is elismerik a földrajztudomány területén. 25 évig volt tagja a tantárgyi OKTV versenybizottságának, s eredményes vezetője és vezető tisztségviselője a Magyar Földrajz Társaságnak. Utóbbi szervezetnek 8 évig az alelnöke is volt. Szerzője volt számos Dombóvár városhoz kapcsolódó tanulmánynak. Társszerzője volt a legutóbbi dombóvári monográfiának. Jelenleg is aktívan részt vesz a város közéletében, előadásokat tartott a Járási Hivatal felkérésére, gyakran ír népességföldrajzi témában helyi lapokba. 1997-ben és 2007-ben városunkban megszervezte a Magyar Földrajzi Társaság éves vándorgyűlését. 1989-ben megszervezte a földrajztanárok nyári akadémiáját. 1992-ben országos hírű vetélkedőt bonyolított le az iskola az ő szakmai irányításával Amerika felfedezésének évfordulóján. 1990-2006 között a Dombóvári Önkormányzat képviselője volt, 1994-2000 között bizottsági elnöki tisztséget is vállalt. 1990-1994 között tagja volt a Tolna Megyei Közgyűlésnek és a Magyar Olimpiai Bizottságnak. Kiváló munkáját számos esetben ismerték el. 1978-ban megkapta az Oktatásügy Kiváló Dolgozója elismerést. 1995-ben a Tolna Megye Sportjáért címet adományozták neki. Dombóvár város főtanácsosi címet és címzetes igazgatói kinevezést adományozott neki 2004-ben, legutóbb pedig 2006-ban a Tolna Megye Kiváló Közalkalmazottja kitüntetésben részesült. Négy évtizedes kimagasló tanári, vezetői tevékenysége és sikerei után 2007-ben nyugdíjba vonult.