fbpx

Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

2020. május 29-i polgármesteri hatáskörgyakorlás

A veszélyhelyzetre tekintettel történő polgármesteri hatáskörgyakorlással összefüggő előterjesztések

A veszélyhelyzet kihirdetésére tekintettel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése értelmében a települési önkormányzat képviselő-testületének, a fővárosi, megyei közgyűlésnek feladat- és hatáskörét a polgármester, illetve a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke gyakorolja. Ennek keretében nem foglalhat állást önkormányzati intézmény átszervezéséről, megszüntetéséről, ellátási, szolgáltatási körzeteiről, ha a szolgáltatás a települést is érinti.

Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a munkaterve szerint a következő ülését 2020. május 29-én tartaná, azonban a veszélyhelyzetre tekintettel ennek összehívása iránt nem tudok intézkedni.

Polgármesterként elsődlegesen a képviselő-testület hatáskörébe tartozó alábbi ügyekben tartom szükségesnek döntés meghozatalát:

Képviselő-testületi feladat- és hatáskör:

  1. Beszámoló a lejárt határidejű testületi és polgármesteri határozatok végrehajtásáról, döntéshozatal kisebb jelentőségű önkormányzati ügyekben
  2. A Dél-Kom Nonprofit Kft. beszámolója a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatok ellátásáról – Melléklet (Beszámoló)
  3. A Dombóvárhő Kft. beszámolója a dombóvári távhőellátó rendszer 2019. évi működtetéséről – Melléklet (Beszámoló)
  4. Beszámoló a városkártya rendszer 2019. évi működéséről
  5. Beszámoló a gyermekétkeztetési feladatok ellátásáról 2019-ben – 1. melléklet (bevétel) – 2. melléklet (kiadás) – 3. melléklet (létszámok)
  6. Az önkormányzat 2019. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységének átfogó értékelése – Mellékletek
  7. Dombóvár Város Önkormányzatának 2019. évi összefoglaló belső ellenőrzési jelentése
  8. Az önkormányzati bérlakásokat érintő 2020. évi további felújítások, beszámoló az eddig elvégzett 2020. évi munkálatokról és bérlakásgazdálkodásról
  9. Önkormányzati tulajdonú bérlakások értékesítésre történő kijelölése
  10. A Dombóvár Város Önkormányzata 2020. évi költségvetéséről szóló 7/2020. (II. 29.) önkormányzati rendelet módosítása – Rendeletmódosítás melléklete
  11. A Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzat támogatása a Német Közösségi Házhoz kapcsolódó beruházás megvalósítása érdekében
  12. Az Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatának módosítása
  13. A Buzánszky Jenő sportösztöndíj feltételeinek felülvizsgálata
  14. Közterületek bevonása a térfigyelő kamerával megfigyelt területek közé a Szállásréti-tónál
  15. A Siófok-Pécs kerékpárút Dombóvár-Pécs közötti szakasza tanulmánytervének véleményezése – 1. számú melléklet – 2. számú melléklet – 3. számú melléklet
  16. Az önkormányzati fenntartású óvodák és a bölcsőde nyári nyitvatartási rendjének módosítása
  17. A Dombóvári Százszorszép Óvoda és Bölcsőde vezetőjének megválasztása – Melléklet Meghallgatás jegyzőkönyve
  18. A Földi István Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény vezetőjének megválasztása (zárt döntéshozatal)
  19. A Kapos-menti Terület- és Vidékfejlesztési Társulás társulási megállapodásának elfogadása a Társuláshoz való csatlakozással összefüggésben – Melléklet
  20. Az egészségbiztosításból támogatott szájsebészet ellátási területe módosításának kezdeményezése az ellátás helyben való biztosítása érdekében
  21. A Balatonfenyvesi Ifjúsági Tábor üzemeltetési célú bérbeadása
  22. Az értékesítésre kijelölt Dombóvár, Bajcsy-Zsilinszky utca 2/A. szám alatti volt kollégiumi épület vételárának módosítása
  23. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről szóló 22/2015. (VI. 29.) számú önkormányzati rendelet módosítása

A döntéshozatal menete:

A döntési javaslatokról (rendelettervezet, határozati javaslat) a két bizottság elnöke 2020. május 27-én 16 óráig állást foglal a bizottsági tagokkal való egyeztetés alapján.

A képviselő-testület tagjai részéről az előterjesztésekkel kapcsolatban 2020. május 28-án 16 óráig lehet írásban észrevételt, valamint módosító javaslatot tenni a testulet@dombovar.hu e-mail címre.

Az előterjesztett ügyekben a döntéseket 2020. május 29-én fogom meghozni, azok közzététele az eddigiek szerint fog megtörténni, illetve a döntéshozatal jegyzőkönyvbe foglalására is a jogszabályi előírások betartása mellett fog sor kerülni.

Dombóvár, 2020. május 21.

Pintér Szilárd
polgármester