fbpx

Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2014. évi általános választása

A helyi önkormányzati képviselők személyében bekövetkezett változások 2014. október 29-től

 I.

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2014. október 12-én tartott általános választását követően Kerecsényi Márton a FIDESZ-KDNP közös kompenzációs listájáról szerzett önkormányzati képviselői mandátumot Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testületében. Kerecsényi Márton 2014. november 11-én lemondott képviselői tisztségéről, mandátuma a lemondás napján megszűnt.
A jelölő szervezetek legkésőbb a mandátum megüresedésétől számított 30. napon jelenthették volna be, hogy a nyilvántartásba vett közös kompenzációs listáról ki lépjen a lemondott képviselő helyére. Erre nem került sor, így a megüresedett képviselői helyet a listán soron következő (3. sorszámú) jelölt, Nagy Roland tölti be 2014. december 12-től.

II.

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2014. október 12-én tartott általános választását követően Vida Tamás a FIDESZ-KDNP közös kompenzációs listájáról szerzett önkormányzati képviselői mandátumot Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testületében. Vida Tamás 2015. szeptember 24-vel lemondott képviselői tisztségéről, mandátuma ezen a napon megszűnt.
A jelölő szervezetek legkésőbb a mandátum megüresedésétől számított 30. napon jelenthették volna be, hogy a nyilvántartásba vett közös kompenzációs listáról ki lépjen a lemondott képviselő helyére. Erre nem került sor, így a megüresedett képviselői helyet a listán soron következő (4. sorszámú) jelölt, Tóth Zoltán Géza tölti be 2015. október 25-től, mivel a 3. sorszámú jelölt (Nagy Roland) már képviselői mandátumot tölt be.

III.

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2014. október 12-én tartott általános választását követően Kántor Katalin a Jobbik Magyarországért Mozgalom kompenzációs listájáról szerzett önkormányzati képviselői mandátumot Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testületében. Kántor Katalin 2019. január 29-én lemondott képviselői tisztségéről, mandátuma ezen a napon megszűnt.

A választási eljárásról szóló törvény értelmében a listáról kieső képviselő helyére a jelölő szervezet legkésőbb a megüresedéstől számított harmincadik napon jelentheti be a választási bizottságnál a mandátumot szerző jelöltet. A Jobbik Magyarországért Mozgalom úgy nyilatkozott, hogy a 2014-es választásra eredetileg bejelentett dombóvári listájáról a 3. sorszámú jelölt, László György töltse be a képviselői tisztséget, aki így 2019. március 1-jétől tagja a dombóvári képviselő-testületnek.

 

A helyi önkormányzati választás dombóvári eredményei

 

Magyarország köztársasági elnöke 2014. október 12. napjára tűzte ki a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2014. évi általános választását, amely napon öt évre választották meg Dombóvár polgármesterét és tizenegy önkormányzati képviselőjét. Az egyéni választókerületekben nyolc, a kompenzációs listáról három képviselői mandátum volt megszerezhető. Dombóvár Város Helyi Választási Bizottsága három polgármesterjelöltet, a nyolc egyéni választókerületben összesen huszonhat képviselőjelöltet, valamint három kompenzációs listát vett nyilvántartásba.
A választás napján a szavazásra jogosult választópolgárok száma Dombóváron 16207 fő volt, a szavazóhelységekben 7434 választópolgár járult az urnákhoz, így a jogosultak 45,86%-a élt szavazati jogával. Dombóváron mind a polgármester, mind az önkormányzati képviselők választása eredményes volt. A polgármester-választást Szabó Loránd a Természetesen Dombóvár Közéleti Egyesület jelöltje nyerte meg, aki főállású polgármesterként került megválasztásra. Az egyéni választókerületekben a következő választópolgárok szereztek egyéni képviselői mandátumot, valamennyien a Természetesen Dombóvár Közéleti Egyesület jelöltjeként:
 01. számú választókerület:
 Molnár Tünde
 02. számú választókerület:
 Simon István
 03. számú választókerület:
 Szatmáry Gyula
 04. számú választókerület Tóth Gyula
 05. számú választókerület:
 Tigelmann Péter
 06. számú választókerület:
 Talapka Rudolf
 07. számú választókerület:
 Berta János
 08. számú választókerület:
 Kiss Béla

Az egyéni választókerületekben mandátumot nem eredményező szavazatok a kompenzációs listákon töredék szavazatokként kerültek beszámításra. A Fidesz-KDNP 2921 szavazatot kapott így 2 mandátumot szerzett, mely mandátumokat Vida Tamás és Kerecsenyi Márton kapta a bejelentett kompenzációs listáról. A Jobbik 790 szavazatával 1 mandátumra lett jogosult, mely alapján Kántor Katalin került a képviselő-testület tagjai sorába.