fbpx

Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

A dombóvári Kakasdomb-Erzsébet utca szegregációval veszélyeztetett területen élők társadalmi integrációjának helyi szintű komplex programja

Pályázat azonosítószáma: TOP-5.2.1-15-TL1-2016-00003

Pályázat címe: A dombóvári Kakasdomb-Erzsébet utca szegregációval veszélyeztetett területen élők társadalmi integrációjának helyi szintű komplex programja

Kedvezményezett neve: Dombóvár Város Önkormányzata

Támogatás összege:  93 367 620 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Jelen projekt átfogó célja Dombóvár szegregált területein – kiemelten a mélyszegénységben – élő roma és nem roma lakosság társadalmi integrációjának erősítése elsősorban közösségi, szociális, oktatási, foglalkoztatási és pénzügyi tudatosságot erősítő programok révén. Cél volt továbbá az érintett lakosság fizikai és társadalmi kirekesztettségének, kirekesztődésének csökkentése, távlatosan ennek megszüntetése. A projekt hozzájárult a leromlott városrészek infrastrukturális fejlesztését célzó városrehabilitációs projektekhez.

A projekt keretében az alábbi tevékenységek valósultak meg:

  • Szociális szakemberek szakmai támogatása
  • Folyamatos szociális munka
  • Közösségi munkások, civil aktivisták bevonása, foglalkoztatása
  • Rendszeres közösségi programok
  • Iskolai szociális munka és pszichológus biztosítása
  • Iskolán kívüli tanulást segítő program
  • Kortárs és sortárs mentor program
  • Pályaorientáció hátrányos helyzetű gyerekek számára
  • Pénzügyi megtakarítás program
  • Foglalkoztatást, munkába állást elősegítő program (Integrom)
  • Közösségi szőlészet program
  • Egészségprogramok
  • Település szintű kommunikáció

A projekt befejezése: 2023.11.30.

 

Néhány év múlva helyi bort szeretnének készíteni

A város önkormányzata a Kakasdomb-Erzsébet utcai szegregációval veszélyeztetett területen élők társadalmi integrációjának helyi szintű komplex projektje keretében közösségi szőlészeti program megvalósításába fogott, melynek keretében szeptember 10-én a Városházán tíz résztvevővel a szőlőművelés alapvető ismereteit oktató képzés indult.

Egykor Dombóvár településhatára a mostani Erzsébet utcában a Szent Flórián-szoborig terjedt. Az azt követő rész volt a Lucza-hegy, ahol a helybeliek szőlőt termesztettek. A téglagyár odatelepülése után az alapanyag kitermelése miatt az említett területen egy hatalmas bányagödör keletkezett, amivel párhuzamosan egyre csökkent az ottani szőlőskertek és présházak száma. Az építőanyag gyártásának felszámolása után szeméttelepet alakítottak ki a helyén, ahova évtizedeken keresztül hordták a kommunális- és a zöldhulladékot, valamint az építési törmeléket. Néhány esztendeje megtörtént az időközben bezárt szeméttelep rekultivációja, melynek eredményeként újból lankás domboldalt alakítottak ki a területen.

– Annak kedvező fekvése miatt a város vezetése nemrégiben úgy döntött, hogy az Erzsébet utca 16. szám alatti telken egy közösségi mintaszőlészetet fog létrehozni – mondta a szőlőművelés alapvető ismereteit oktató képzés első foglalkozásán Szabó Loránd polgármester. – Teszi ezt azért, hogy a környéken lakók kedvet kapjanak a kertgondozáshoz. A tervek szerint a helyi kertbarátok egyesülete használhatja majd az említett ingatlanon található és felújításra kerülő épületet közösségi házként. Azt várjuk az említett civil szervezet tagjaitól, hogy a megszerzett szaktudásukkal segítsék az érdeklődőket az eredményes szőlőtermesztéshez szükséges elméleti és gyakorlati tudnivalók elsajátításában. A lokálpatrióta városlakók kedvelt találkozóhelye is kialakulhat a mintaszőlészet helyszínén, ahol bárki egy-két órát dolgozhat, az idősebbek megmutathatják fiatalabb családtagjaiknak azt, hogy egykoron miként művelték meg a tőkéket. Az önkéntes munkát végzőket az önkormányzat olyan kuponokkal fogja jutalmazni, melyek néhány év múlva az ott termő szőlőből készült borra válthatók be.

A tanfolyamot Kelemen Mónika helyi vincellér, a közösségi szőlészeti program koordinátora tartja.

Nagyításhoz kattintson a képre

Nagyításhoz kattintson a képre

 

Hátrányos helyzetű családokat próbálnak felzárkóztatni

 

A mászlonyi Közösségi Házban június 22-én, a dombóvári JAM-csarnok konferencia-termében pedig egy nappal később tartottak kulturális közösségi rendezvényt a helyi két szegregátumban és az egy szegregációval veszélyeztetett területen élők, valamint különböző szakemberek részvételével.

A város önkormányzata jelentős támogatást nyert el egy TOP-os pályázaton a mászlonyi és a Szigetsor-Vasút szegregátumban élők, valamint a Kakasdomb-Erzsébet utcai szegregációval veszélyeztetett területen lakók társadalmi integrációjának helyi szintű komplex programja megvalósítására.

Ennek keretében Oláh Norbert festőművész segítségével nagyméretű fali képet terveztek meg és készítettek el a mászlonyi és a dombóvári gyerekek, akik Terdik Roland operatőr korábbi munkáinak megismerése után az alkotóval egy videóklipp forgatásának előkészítéséhez is hozzákezdtek.

Miközben az óvodások és a diákok a kézügyességüket, valamint a képzelőerejüket tették próbára, addig szüleik szociális munkásokkal és közösségi önkéntesekkel konzultáltak a hátrányos helyzetű családjaik felzárkóztatását segítő lehetőségekről és intézkedésekről. Az előbbi településrészen a tavasszal megkezdett konyhakert program eddigi eredményeit és tapasztalatait is átbeszélték a résztvevők Horváth Zoltán programkoordinátorral.

Tanodával segítették a diákok felzárkóztatását

A város önkormányzata jelentős támogatást nyert el egy TOP-os pályázaton a mászlonyi és a Szigetsor-Vasút szegregátumban élők, valamint a Kakasdomb-Erzsébet utcai szegregációval veszélyeztetett területen lakók társadalmi integrációját segítő komplex projektje megvalósítására.

Az említett három településrészen lakó családok iskoláskorú gyermekei az elmúlt hónapokban egy olyan Tanoda-programon vehettek részt, mellyel a szintjükhöz mérten próbálták fejleszteni a tudásukat. A diákok áprilistól a tanév végéig jártak azokra a kötelező tanórákon kívüli foglalkozásokra, ahol idegen nyelvet, természet-, környezet- és helyismeretet, valamint történelmet tanultak.

– A környezeti nevelés is fontos szerepet játszott ezeknél a gyerekeknél, akik sokkal jobban megértik, ha látják és megtapasztalják azt, amiről tanulnak – emelte ki Kurucz Gábor, a Tanoda-program koordinátora. – Nekik nem elég az iskolapadban ülni, hanem ki kell menni velük a természetbe és ott megmutatni mindazt, amiről éppen tanulnak.

Az iskolán kívüli tanulásban résztvevők számára a velük foglalkozó pedagógusok egyéni fejlesztési tervet készítettek, amely alapján fel tudták mérni azt, hogy honnan indultak és hová jutottak a nebulók. A tapasztalatok alapján a Tanoda-program hatékony volt és sikerrel járt, hiszen a tanulók körében a korábbiakhoz képest jelentősen csökkent a bukások, az elégtelen érdemjegyek miatti osztályismétlések száma. A felzárkóztató foglalkozások szeptemberben ismét indulnak és 2020-ig tartanak az iskolai szünetek kivételével.

Szabó Lóránd polgármester azt hangsúlyozta, hogy nagy örömmel támogatták az ismeretek elsajátításában lemaradt diákok felzárkóztatását célzó projektet, hiszen nemcsak a gyerekeknek tudtak segíteni, hanem a pedagógusoknak is, akik így a főállásban végzett munkájukért járó fizetésükön kívül némi többletjövedelemhez is jutottak.

Táplálkozás: hagyományos ételek egészségesen

A dombóvári önkormányzat sikeres TOP-os pályázatainak köszönhetően egészségnevelési programot indított a Kakasdomb-Erzsébet utcai szegregációval veszélyeztetett területen és a mászlonyi szegregátumban élők számára.

Az előbbi településrész lakóit október 25-én a Szuhay Sportcentrum rendezvénytermébe, a közigazgatásilag a városhoz tartozó pusztán élőket pedig négy nappal később az ottani közösségi házba várták a szervezők. Mindkét helyszínen a hat fejezetből álló komplex életmódváltó programnak az első foglalkozását tartották. A későbbiekben szó lesz még a dohányzás és az alkoholfogyasztás káros hatásairól, az említett szenvedély-betegségekről való leszokásról, a rendszeres mozgás fontosságáról, az egészségügyi szűrővizsgálatok jelentőségéről és terveznek egy kardió sétát is. Az egyes témákért felelős szakemberek azt remélik, hogy a sorozat résztvevői eljutnak arra a felismerésre: „elsősorban mindenki maga tehet a legtöbbet az egészsége megőrzése és a saját minőségi élete megteremtése érdekében”.

– A táplálkozással kapcsolatos ismeretterjesztő foglalkozásra a „hagyományosat egészségesen”-mottót választottam – mondta Szabó Loránd polgármester köszöntője után Muhi Éva, a dombóvári Szent Lukács Kórház Egészségfejlesztési Irodájának munkatársa. – Arról beszélek az érdeklődőknek, hogy azokat az ételeket, amiket az emberek szeretnek, illetve megszoktak, melyik hozzávalók cseréjével és milyen főzési-sütési technológiák alkalmazásával lehet egészségesebbé tenni. A kóstolóként általunk kínált ételeket szezonálisan rendelkezésre álló alapanyagokból készítettük. Remélem, hogy azok ízlenek a fogyasztóknak.

Nagyításhoz kattintson a képre

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

November 6-án a „Foglalkoztatást, munkába állást elősegítő program” keretében 6 fiatal jelent meg. Többek közt a munkaerő piaci lehetőségek, a fekete foglalkoztatás hátrányai, kockázatai kerültek szóba, valamint a fiatalok segítséget kaphattak álláskeresési technikákhoz, önéletrajzíráshoz.

9-én, a területen élő lakosok egy részével Pécsen jártunk, az Állatkertbe és Gyárvárosba, a helyi szegregátumba látogattunk el, ahol kellemes tapasztalatcserére került sor az ottani lakosokkal, miközben egy ebédet is elfogyasztottunk.

A hónap során két alkalommal foglalkozott Iskolai pszichológus a program iránt érdeklődő gyerekekkel. Fő elemként az önismeret, egymás elfogadása, empátia, és együttérzés témák voltak, melyeket mesés, rajzos formában dolgoztak fel.

November hónapban 3 alkalommal rendeztük meg az „Iskolán kívüli tanulást segítő programot, ahol összesen 6 diák vett részt. Kötetlen beszélgetés közben memóriafejlesztő játékokat játszottak, nyelvtani feladatokat oldottak meg, valamint a szövegértést gyakorolták.

14-én Hartung Vilmosné védőnő által tartott egészségprogramon a kézműves foglalkozás közben a jelen lévő édesanyáknak a mellrákról, és az emlők rendszeres önvizsgálatáról tartott előadást.

A közösségi szőlészet keretében Kelemen Mónika koordinátor irányításával a szőlőtőkék betakarásra kerültek, és elméleti oktatást tartott a fagyok elleni védelemről a programban dolgozóknak.

23-án a „Pénzügyi megtakarítási program” során általános beszélgetés folyt a hitelekről, tartozásokról, kamatokról, további jövőbeni célokról. A jelenlévő ügyfelek segítségével további lakosokat próbáltunk a programba bevonni.

28-án a Mozgó Moziban filmvetítésen vehettek részt a szegregátumban élő gyerekek. A film megnézése után kötetlen beszélgetésre került sor a film tanulságairól, tapasztalatokról. A gyerekek örömmel vettek részt a foglalkozáson, főleg, hogy volt olyan fiatal, aki még sosem volt moziban, így az újdonság erejével hatott.

Tájékoztató a projektről

Letölthető:

Tájékoztató a projekt állásáról

Közösségi várakozás

  1. december 4-én közösségi várakozást szerveztünk az Indulópont Biztos Kezdet Gyerekházban a területen élőknek. Apró ajándékcsomagokkal kedveskedtünk a gyermekeknek, illetve téli díszeket, dekorációkat készítettünk, miközben ünnepi zenéket hallgattunk. A program nagyon jó hangulatban telt, a gyerekek élvezték a barkácsolást és nagyon örültek ajándékaiknak. A szülőknek pedig jó alkalom volt ez arra, hogy egymással, illetve a szociális munkásokkal beszélgethessenek, kiszakadjanak kicsit a hétköznapokból.

 

Kortárs-sorstárs program

  1. december 12-én az Autonómia Alapítvány munkatársai tartottak csoportfoglalkozást a Szekszárdi SZC Apáczai Csere János Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában a sorstárs-kortárs mentorprogramjukról.

Iránytű program

  1. december 3-án, 10-én és 17-én szintén az Autonómia Alapítvány munkatársai tartottak az Iránytű program kapcsán pályaorientációs képzést.

Pszichológus

  1. december 13-án tartott foglalkozást pszichológusunk. A területen élő gyermekek élvezik ezeket az alkalmakat, olyan képességekre tesznek szert, melyre alapvetően nincs lehetőségük. Bár először zárkózottak voltak pszichológusunkkal szemben, mostanra már megszerették, alig várják a találkozókat.

Egészségprogram

  1. december 1-jén Hartung Vilmosné védőnő tartott a területen élőknek egészségprogramot. A szülőknek ilyenkor lehetőségük van a védőnővel beszélni, kérdéseiket feltenni, miközben a gyermekek téli dekorációkat készítettek.

Szőlészeti program

  1. december 12-én Takács Gabriella szőlészeti koordinátor tartott előadást és foglalkozást a területen élőknek. Ezen alkalmakkor a területen élőknek lehetőségük van megismerni a szőlőművelést, bortermelést, amit később a közösségi szőlészetben tudnak majd hasznosítani a munkák folyamán.

Iskolán kívüli tanulást segítő program

  1. december 2-án, 3-án, 4-én, 9-én, 10-én, 11-én, 16-án, 17-én, 18-án és 19-én a területen élő gyermekek iskolán kívüli tanulást segítő programunkon vettek részt. Pedagógusaink igyekeznek a gyerekeknek segíteni azokban a tantárgyakban, amelyekből nem olyan sikeresek, illetve a gyerekek jelezhetik, mi az a tananyag, amiből szeretnének korrepetálást.

  1. január 10-én és 24-én a Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti iskolában tartott folyamatos foglalkozást a területen élő gyerekeknek pszichológusunk. A fiatalok már a (kezdeti nehézségek után) nagy örömmel várják a foglalkozást, hiszen itt olyan készségekre és képességekre tesznek szert, amikre amúgy saját maguktól nem lennének képesek.
  1. január 6-án, 8-án, 9-én, 13-án, 15-én, 16-én, 20-án, 22-én, 23-án, 29-én és 30-án iskolán kívüli felzárkóztató programot tartottak pedagógusok a Dombóvári TM EGYMI Móra Ferenc Általános iskolában. Próbálnak minden fiatallal egyénileg is foglalkozni, hogy feltudják mérni, mi az amiben segítségre szorul. Játékosan tanulnak ezeken a programokon. A pedagógusok fontosnak tartják, hogy a gyerekek saját maguk kitudják fejezni gondolataikat, érzéseiket. Hangsúlyt fektetnek a személyiség formálásra, a kapcsolattartásra és a megfelelő kommunikációra is.
  1. január 20-án Hartung Vilmosné védőnő tartott a területen élő családoknak egészség programot, ahol a szülőknek lehetőségük volt feltenni kérdéseiket.
  1. január 7-én, 14-én, 21-én és 28-án pályaorientációs foglalkozásokon vettek részt a diákok, ahol ebben a hónapban az általuk kiválasztott szakmával ismerkedhettek meg. Animációs filmeket néztek, plakátokat készítettek. A foglalkozás keretein belül még az okos telefonjaikat használatba tudták venni a böngészéshez.
  1. január 17-én pénzügyi programon vettek részt azon ügyfelek, akik beléptek a települési támogatás ezen részébe. Az Autonómia Alapítvány munkatársa tartott képzést és a családoknak mindennapi boldoguláshoz nyújtott pénzügyi segítséget.

Február hónapban két alkalommal foglalkozott pszichológus a program iránt érdeklődő gyerekekkel. A csoportfoglalkozás során a tanulók művészetterápiás módszerekkel a kapcsolatok, barátságok szorosságát, vagy felszínességét értékelték ki.

Az Iskolán kívüli tanulást segítő program februárban 4 alkalommal valósult meg. A gyerekek beszélhettek iskolán belüli, és magánéleti problémáikról is, valamint kémiai, és fizikai kísérleteket végeztek, melyek interaktív módszerei hozzájárulnak az amúgy nehezebben elsajátítható tantárgyak megértéséhez.

A hónap során 4 alkalommal került Pályaorientációs programra melynek keretében a fiatalok a tudatos szakmaválasztást helyezték előtérbe élménypedagógiai módszerek alkalmazásával.

27-én került megvalósításra a „Kortárs-sorstárs” mentorprogram, melyben dombóvári középiskolás diákok mentorálnak akcióterületen élő hátrányos helyzetű tanulókat. A program eredményességének feltétele, hogy tanuló,és mentor-diák között bizalmi kapcsolat alakuljon ki, ezért közös, kötetlen beszélgetésekre is sor került.

24-én Hartung Vilmosné védőnő tartott egészségnapot, melyen, a programon megjelenteknek látásvizsgálatot végzett, illetve ismételten történt vérnyomás és pulzusmérés. Aktuális témaként merült még fel az egyre gyorsabban terjedő koronavírus, mely összehasonlításra került az évenként megjelenő influenzajárvánnyal.

17-én és 24-én a csoportos foglalkozásra került sor, ahol a tavaszi munka folyamtokról, a növényvédő szerek alkalmazásáról volt szó többek között, valamint 4 alkalommal került sor egyéni beszélgetésekre.

Március 4-én a Dombóvári Járási Hivatal közreműködésével közösségi program valósult meg, melynek kapcsán, a területen élő lakosok tájékoztatást kaptak a Hivatalban igényelhető pénzbeli és természetbeni ellátásokról, lehetőségekről.

Március 6-án Kónya Lilla a projektben alkalmazott iskolai pszichológus tartott a Dombóvári Belvárosi Iskolában foglalkozást az arra igényt tartó, területen élő gyermekeknek, melynek során saját élményeiket oszthatták meg, valamint kötetlen beszélgetés folyt hétköznapi problémáikról.

A hónap során 4 alkalommal, összesen 5 fővel a Közösségi szőlészeti programhoz kapcsolódóan egyéni szakmai oktatási tevékenység zajlott, mely az elméleti tudás fejlesztését szolgálta. A résztvevőkkel átbeszélésre kerültek a kialakult vészhelyzettel kapcsolatos védekezés, az otthontanulás, felkészülés lépései.

A Kormány 2020. március 11-én a COVID-19 kapcsán az élet és vagyonbiztonságot veszélyeztető, tömeges megbetegedést okozó humánjárvány elhárítása miatt járványügyi vészhelyzetet hirdetett ki, melynek következtében az egészség megóvása érdekében a hónap során megtartandó közösségi rendezvények lemondásra kerültek.

A Szakmai Vezetővel egyeztetve kidolgozásra kerültek a járványhelyzetben történő szociális munka elvégzésének módszerei. Az ügyfelekkel online formában, telefonon, illetve a közösségi médiák segítségével tartottuk rendszeresen a kapcsolatot.

2020.04.06-án és 2020.04.20-án tartott pszichológusunk egyéni foglalkozásokat 3 területen élő gyermek számára. Ezeken az alkalmakon a gyermekeknek lehetőségük volt elmondani, mi az, ami foglalkoztatja, aggasztja őket, és Kónya Lilla pszichológus segítségével foglalkozhattak ezekkel a problémákkal.

Április hónapban egyéni foglalkozás keretein belül Takács Gabriella szőlészeti koordinátor tartott foglalkozásokat a részt vevőknek. Átbeszélték többek között a tőkék kitámasztásának fontosságát, a tavaszi kártevőkkel kapcsolatos ismereteket, illetve a különböző tavaszi munkákat.

A Kormány 2020. március 11-én a COVID-19 kapcsán az élet és vagyonbiztonságot veszélyeztető, tömeges megbetegedést okozó humánjárvány elhárítása miatt járványügyi vészhelyzetet hirdetett ki, melynek következtében az egészség megóvása érdekében a hónap során megtartandó egyéb közösségi rendezvények lemondásra kerültek.

2020.05.11-én és 2020.05.25-én tartott pszichológusunk egyéni foglalkozásokat 3 területen élő gyermek számára. Ezeken az alkalmakon a gyermekeknek lehetőségük volt elmondani, mi az, ami foglalkoztatja, aggasztja őket, és Kónya Lilla pszichológus segítségével foglalkozhattak ezekkel a problémákkal.

Május hónapban egyéni foglalkozás keretein belül Takács Gabriella szőlészeti koordinátor tartott foglalkozásokat a részt vevőknek. Átbeszélték többek között a nyári öntözések fontosságát, a rügyképződés folyamatait és a szükséges tápanyagok pótlását. A közösségi szőlészetben egy alkalommal személyes munkán vettek részt a területen élők: gereblyéztek, füvet nyírtak és megfigyelték a szőlő növekedését – a szükséges védekezések betartása mellett.

A Kormány 2020. március 11-én a COVID-19 kapcsán az élet és vagyonbiztonságot veszélyeztető, tömeges megbetegedést okozó humánjárvány elhárítása miatt járványügyi vészhelyzetet hirdetett ki, melynek következtében az egészség megóvása érdekében a hónap során megtartandó egyéb közösségi rendezvények lemondásra kerültek.

2020.06.15-én és 2020.06.22-én tartott pszichológusunk egyéni foglalkozásokat 3 területen élő gyermek számára. Ezeken az alkalmakon a gyermekek leginkább a nyári szünetről, nyári terveikről, valamint a továbbtanulási lehetőségeikről beszéltek Kónya Lilla pszichológusnak.

Június hónapban egyéni foglalkozás keretein belül Takács Gabriella szőlészeti koordinátor tartott foglalkozásokat a részt vevőknek. Átbeszélték többek között a karózás és kötözés fontosságát, valamint a virágzást és a termés növekedését. A közösségi szőlészetben egy alkalommal személyes munkán vettek részt a területen élők: kapálás, gyomtalanítás és megfigyelték a szőlő növekedését – a szükséges védekezések betartása mellett.

A Kormány 2020. március 11-én a COVID-19 kapcsán az élet és vagyonbiztonságot veszélyeztető, tömeges megbetegedést okozó humánjárvány elhárítása miatt járványügyi vészhelyzetet hirdetett ki, melynek következtében az egészség megóvása érdekében a hónap során megtartandó egyéb közösségi rendezvények lemondásra kerültek, de az egyeztetések már folynak az újraindításaik kapcsán.

A programban részt vevők a biztonsági előírások betartása mellett végezték el a szükséges kerti munkákat, valamint a program koordinátorával átbeszélték a permetezési módszereket és a szüret előkészületeit.

07.22-én iskolai pszichológus foglalkozott az a programra igényt tartó gyerekekkel. Fő elemként energizáló, az egymáshoz történő kapcsolódást, érzelmi kötődést szimbolizálták.

Július 27-től kezdődött az egy héten át tartó nyári foglalkozássorozat, ahol a területen élő gyermekek a háztartási és egyéb hulladék anyagok újrahasznosítását figyelhették meg, és alkothattak azokból különböző használati tárgyakat.

Augusztus 7-én és 21-én a programban résztvevők együtt dolgoztak a területen. A szőlőtőkék növekedésének megfigyelése mellett a területen élők kapáltak, valamint a hónapban több alkalommal előforduló viharos szelek miatti károkat hárították el.

Az egyéni foglalkozásokon a programkoordinátor többek között a különböző szőlőket érintő betegségekről, valamint a metszés fontosságáról beszélt a résztvevőknek.

08.24-én Kónya Lilla pszichológus foglalkozott a területen élő gyermekek egy részével. Különböző művészetterápiás eszközökkel segítette a gyerekek felkészülését a közeledő tanévre, valamint az időbeosztás fontosságáról is beszélhettek a gyerekek a szakemberrel.

Hartung Vilmosné védőnő 08.12-én tartott egészségprogramot a területen élőknek. A foglalkozáson a dohányzás rövid és hosszú távú hatásairól, valamint a COVID-19 vírusról volt szó. A résztvevők aktívak voltak, beszélgettek, elmondták véleményüket.

A foglalkozáson kívül a védőnő egyéni családlátogatások alkalmával jutatta el a Tisztifőorvos szavait, valamint a nyári kánikuláról és a folyamatos folyadékbevitelről beszélt az édesanyákkal.

Szeptember 7-én és 25-én a programban résztvevők a kertben elvégzendő munkákat csinálták meg együtt (gereblyézés, kapálás, gyomirtás), valamint a téli időszakra készítették elő a területet. Az egyéni foglalkozások alkalmával a programkoordinátora többek között a szüretről, tárgyázásról, valamint a metszésről tartott előadást a területen élőknek.

Hartung Vilmosné védőnő 09.16-án tartott foglalkozást a területen élőknek. Szó volt többek között a fejtetvességről és a személyes higiénéről is. A foglalkozáson ceruzatartókat és őszi mécseseket készítettek együtt a területen élők.

A védőnő a csoportos foglalkozások mellett egyéni családlátogatásokat is végzett a hónap során, amikor is a COVID-19 vírus, valamint a csoportos foglalkozáshoz hasonlóan a fejtetvességről és annak kezeléséről adott tájékoztatást a családoknak.

10.29-én a programban résztvevők Takács Gabriella programkoordinátor vezetésével együtt dolgoztak a területen. Összegereblyézték a lekaszált füvet, téliesítették a szőlősorokat, valamint felkötözték a szőlővesszőket.

Az egyéni foglalkozás keretein belül pedig a programkoordinátor a területen élő résztvevőkkel átbeszélte a szőlő fagyok elleni védekezését, valamint annak fontosságát.

Hartung Vilmosné védőnő 10.19-én tartott foglalkozást a területen élőknek. Mivel október a látás hónapja, így a védőnő látásvizsgálatot végzett a résztvevőkkel, valamint a folyamatos ellenőrzés fontosságára.

Az őszi szünetben a védőnő a gyermekeknek tartott foglalkozást, amin töklámpást készítettek együtt.

A védőnő egyéni családlátogatásokat is végzett a hónap során, amikor is a szűrések fontosságára hívta fel a területen élők figyelmét.

Október 30-án a területen élő gyerekek az Autonómia Alapítvány kortárs-sorstárs mentorprogramján vehettek részt. A gyermekek feladata egy film készítése volt, melyet teljes egészében ők találtak ki és ők is valósították meg a kivitelezést. A gyerekek szívesen jöttek és vettek részt a programon.

2020.11.09-én csoportos oktatáson vettek részt a programban részt vevők, mely során felkészültek és átbeszélték a koordinátor vezetésével a tavaszi munkálatokat.

A hónap során több résztvevővel is egyéni találkozás során beszélte át Takács Gabriella a téliesítés fontosságát, valamint a mazsolakészítés folyamatát.

11.04-én Hartung Vilmosné védőnő tartott csoportos foglalkozást a területen élőknek. A megfázásos betegségekről, ezek megelőzéséről és a megfelelő öltözködésről esett szó többek között, miközben karácsonyváró kézműveskedésben is részt vehettek az anyukák.

A hónap során több alkalommal egyéni látogatások is zajlottak, mely során szintén a fent említett témákról, valamint a COVID-19 vírusról is szó esett.

December hónapban a fokozott járványügyi helyzetre való tekintettel Takács Gabriella a program koordinátora egyéni foglalkozásokat tartott a programban résztvevőknek. Szó volt többek között a szőlőtőkék megfelelő téliesítéséről, a téli fagyok hatásáról a szőlőre és a kártevőire, valamint a téli eltartásról.

Mivel a közösségi kertben a tőkék téliesítve vannak, ezért kerti munkálatokat a hónapban nem végeztek a programban résztvevők.

2020.12.03-án Hartung Vilmosné védőnő tartott programot a területen élő anyukáknak. Szó volt többek között a közeledő ünnepről, a karácsonyi menüről, annak egészséges kivitelezéséről, valamint a COVID-19 vírusról is.

A hónapban egyéni tanácsadások is megvalósultak, aminek fő témája szintén a COVID-19 vírus és a védőoltások voltak.

Január hónapban a fokozott járványügyi helyzetre való tekintettel Takács Gabriella a program koordinátora egyéni foglalkozásokat tartott a programban résztvevőknek. Szó volt többek között a hó és csapadék hatásáról a szőlőre, illetve a tavaszi metszés fontosságát.

Mivel a közösségi kertben a tőkék téliesítve vannak, ezért kerti munkálatokat a hónapban nem végeztek a programban résztvevők.

2021 januárjában a járványügyi helyzetre való tekintettel csak egyéni tanácsadások valósultak meg.

Ezeknek a tanácsadásoknak a fő témája még mindig a vírus és az azzal kapcsolatos szigorítások, korlátozások voltak.

Valamint sokak bizonytalanok a védőoltás szükségességében. Ilyenkor kérdéseiket feltehetik Hartung Vilmosné védőnőnek, aki folyamatosan szakmai tanácsokkal látja el a területen élőket.

Február hónapban a fokozott járványügyi helyzetre való tekintettel Takács Gabriella a program koordinátora egyéni foglalkozásokat tartott a programban résztvevőknek. Szó volt többek között a rügymetszésről, a pótlás fontosságáról és a tavaszi telepítésről.

A gyakorlati helyszínen a szőlő kitakarása megtörtént, melyet a program koordinátora végzett el.

Február hónapban az egészségprogram során sem valósult meg csoportos foglalkozás a járványügyi helyzetre való tekintettel, így Hartung Vilmosné védőnő egyéni tanácsadások során beszélt a területen élőkkel többek között a természetes köhögés- és lázcsillapításról, valamint, hogy mikor, milyen tünetekkel forduljunk orvoshoz.

A területen élők örültek a tájékoztatásnak, hogy személyesen és nem csak a médiából kapnak információkat.

Március hónapban a vírus helyzetre való tekintettel még mindig csak egyéni tanácsadások valósulhattak meg Hartung Vilmosné védőnővel.

A védőnő a hónapban a nők egészségéről, a családok egészségéről beszélt a területen élőkkel, akik örömmel fogadták a tájékoztatást. Örültek, hogy személyesen is kérdezhetnek, információhoz juthatnak, és nem csak a médiából informálódnak.

Március hónapban a szőlészeti program során sem történt csoportos foglalkozás a járványhelyze4tre való tekintettel. Takács Gabriella a program koordinátora egyéni munkák során átbeszélte a tavaszi metszés és a lemosó permetezés menetét. Valamint mivel a program a hónap során véget ért, így átbeszélték az eddig tanultakat, összefoglalták a szőlőtermesztés alapjait.

A kertben a szőlő metszése megtörtént.

A fokozott járványügyi helyzetre tekintettel kérjük Önöket, hogy kövessék figyelemmel a kormány bejelentéseit és a szükséges higiénés szabályokat szigorúan tartsák be!

Ha az oltásra történő regisztrációban segítségre van szükségük, keressék szociális munkásainkat a 30/973-50-10 telefonszámon vagy a Kinizsi u. 37. szám alatti irodájukban!

A vírushelyzetre való tekintettel április hónapban is csak egyéni tanácsadásokra volt lehetőség Hartung Vilmosné védőnővel.

A védőnő elmondása szerint számos kérdés vetődik fel még mindig az emberekben, bizonytalanok. Ami igazán foglalkoztatja az embereket: az oltás fontossága. Április hónap szempontjából ez még aktuálisabb, hiszen április 26 és május 2 között volt az Európai Nemzetközi Védőoltási hét. Ennek kapcsán Hartung Vilmosné részletesebben beszélt a régi és napjainkban jelenlévő oltásokról, fontosságukról.

A fokozott járványügyi helyzetre tekintettel kérjük Önöket, hogy kövessék figyelemmel a kormány bejelentéseit és a szükséges higiénés szabályokat szigorúan tartsák be!

Ha az oltásra történő regisztrációban segítségre van szükségük, keressék szociális munkásainkat a 30/973-50-10 telefonszámon vagy a Kinizsi u. 37. szám alatti irodájukban!

Hartung Vilmosné védőnő a hónap során egyéni tanácsadás keretein belül találkozott a területen élőkkel. Beszéltek többek között az oltásról, a kisdedtáplálásról, hogy mit és mennyit egyen a gyermek, illetve a táplálkozással összefüggő betegségekről.

A védőnő elmondta, érzése szerint a maszkviselést egyre nehezebben viselik az emberek, de annak örülnek, hogy a köztereken már nem kell maszkot viselni.

A fokozott járványügyi helyzetre tekintettel kérjük Önöket, hogy kövessék figyelemmel a kormány bejelentéseit és a szükséges higiénés szabályokat szigorúan tartsák be!

Ha az oltásra történő regisztrációban segítségre van szükségük, keressék szociális munkásainkat a 30/973-50-10 telefonszámon vagy a Kinizsi u. 37. szám alatti irodájukban!

Nyári foglalkozássorozat

Szeretettel várjuk a gyermekeket közösségi programunkra, ahol bepillantást nyerhetnek a zsonglőrök világába!

Helyszín: Dombóvár, Kinizsi u. 37. (Jam Csarnok)

Időpont: 2021.07.05.-2021.07.09.

8 órától 16 óráig!

Az étkezés biztosított!

Ha az oltásra történő regisztrációban segítségre van szükségük, keressék szociális munkásainkat a 30/973-50-10 telefonszámon vagy a Kinizsi u. 37. szám alatti irodájukban!

Július 5. és 9. között a területe élő gyerekek nyári foglalkozássorozaton vehettek részt.

A hét minden napján az Autonómia Alapítvány által szervezett zsonglőrökkel dolgozhattak, így megtanulhattak alapvető mutatványokat, megismerkedhettek a zsonglőrök eszközeivel, majd péntek délután bemutathatták szüleiknek azt, amit a héten tanultak.

A napok másik felében a gyerekek a szociális munkásokkal játszhattak önismereti, valamint társas játékokat, lehetőségük nyílt csillámtetkót készíteni és arcfestést kérni. Valamint meglátogatták a Vasúttörténeti Gyűjteményt, ahol az egész bunkerben végig vezették őket. Illetve a Dombóvári Kutyás Egyesülttől is érkeztek hozzánk, akik kutyás bemutatóval szórakoztatták a gyerekeket, valamint elbeszélgettek a felelős kutyatartás szabályait.

A gyerekek rengeteg élménnyel, jó kedvvel gazdagodtak a hét során.

Juhász Gyula: Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben

Ilyenkor decemberben.

A szeretetnek csillagára nézek,

Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,

Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,

S amit az élet vágott,

Behegesztem a sebet a szívemben,

És hiszek újra égi szeretetben,

Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet

Hallok, szomorún nézek,

A kis Jézuska itt van a közelben,

Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,

S ne csak így decemberben.

KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNNAK A PROJEKTSZOCIÁLIS MUNKÁSAI!

MEGHÍVÓ

Szeretettel várunk minden érdeklődőt január 25.-én megszervezésre kerülő közösségi beszélgetés és kézműveskedés programunkon! A program során szeretnénk, ha egy kicsit kikapcsolódhatnánk egy kötetlen beszélgetés formájában. A gyermekek számára pedig kézműveskedéssel készülünk, hogy ők se unatkozzanak, amíg szüleik beszélgetnek!

Helyszín: Földvár u. 18. (Szuhay Sportcentrum)

Időpont: 2022.01.25. 17:00

További kérdés esetén: 30/973-50-10

2022.01.25-én közösségi beszélgetést szerveztünk a területen élők számára, valamint a gyermekek részére pedig kézműves foglalkozással készültünk, amiben a gyerekek szívesen részt vettek. Közben a szülőkkel a két jelenlévő szociális munkás a jelenlegi COVID-19 vírus által okozott szabályokról, előírásokról szóltak. A szociális munkások tapasztalatai szerint a szülők nem a betegségtől félnek, sokkal inkább attól, hogy ismét online oktatásra fog sor kerülni, mely az előző tanév során is sokaknak problémát okozott, mert meglátásuk szerint nem tudnak úgy és annyit segíteni gyermekeiknek, unokáiknak, mint amennyi szükséges lenne. Elmondásuk alapján szerencsések azok, ahol több testvér van, így a nagyobbak a kisebbeknek tudnak a tanulásban segédkezni. A területen élők mindegyike a higiénés szabályokat betartja, ügyel a tisztaságra és a rendszeres fertőtlenítést is fontosnak tartják.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt április 5-én a TOP-5.2.1 projekt és a Dombóvári ESZI Családsegítő Szolgálata által szervezett ruhabörzén!

Helyszín: Kinizsi u. 37. (Jam Csarnok)

Időpont: 2022.04.05. 10:00

További kérdés esetén: 30/973-50-10

Kérjük a résztvevőket, hogy szatyrokat, zsákokat a ruhák elviteléhez hozzanak magukkal, mert azt biztosítani nem tudunk!

2022.04.05-én ruhabörzét tartottunk a Dombóvári Egyesített Humán Szolgáltató Intézmény Családsegítő Szolgálatával együttműködve. A Családsegítő Szolgálat raktárába jelentős ruha-, illetve bútoradomány érkezett, ezért a Szolgálat munkatársai megkeresésére ruhabörzét szerveztünk a területen élők számára. Az eseményre többen ellátogattak. A válogatás közben lehetőség nyílt a kötetlen beszélgetésre a ruházkodási szokásokra, mosás és szárítási praktikák megosztására. Pozitív tapasztalat volt, hogy többen szomszédjaikra, barátaikra is gondoltak, számukra is válogattak ruhákat, nem felejtkeztek el egymásról.

Tájékoztatás a Dombóvár Város Önkormányzata által nyújtott támogatásokról:

  • Települési támogatás – Egészségügyi prevenciót és rehabilitációt szolgáló gyógyúszás költségeinek támogatása
  • Települési támogatás – lakásfenntartási támogatás
  • Települési támogatás – adósságkezelési szolgáltatás
  • Települési támogatás – a távhővel fűtött lakások fűtési költségmegosztóval való felszereléséhez
  • Települési támogatás – Utazási támogatás
  • Települési támogatás – iskolakezdési támogatás
  • Települési támogatás – rendkívüli települési támogatás
  • Települési támogatás – gyermek születésének támogatása
  • Települési támogatás – nyílászáró csere támogatás
  • Települési támogatás – települési támogatásként szennyvízcsatorna rákötés költségeinek támogatására
  • Települési támogatás – bérlettámogatás

 

Ha segítségre van szüksége a papírok kitöltéséhez, valamint időpontfoglaláshoz, hétfőtől péntekig 8-16 óra között keresse szociális munkásainkat a Kinizsi u. 37. szám alatti irodájukban vagy a 30/973-50-10-es telefonszámon!

Tisztelt Szülők!

A Dombóvári Egyesített Humán Szolgáltató Intézmény NYÁRI NAPKÖZIS TÁBORT szervez a 6-14 éves korosztály számára.

Időpontok: 2022. július 4-8., 2022. augusztus 8-12.

Jelentkezés és további információ a 74/565-107-es telefonszámon az intézmény óvodai, iskolai szociális segítőinél.

Jelentkezési határidő: 2022.04.29.

A létszám korlátozott, a regisztráció a jelentkezés sorrendjében történik)

Meghívó

Szeretettel várjuk 2022.07.16.-án 14 órakor a területen élő gyermekeket és szüleiket a Kinizsi u. 37. szám alatti konferencia terembe kézműves foglalkozásra, valamint kötetlen beszélgetésre!

Július hónapban kézműves foglalkozást szerveztünk a területen élőknek.

A programra két szülő, valamint hét gyermek érkezett.

A szociális munkások alumínium italos dobozból készítettek a gyerekekkel különböző tárgyakat (például autót a fiúknak, karkötőt a lányoknak).

Különböző színezős, ragasztós ötleteket hoztak, hogy a kisebbek is tudjanak alkotni, valamint a Dombóvári ESZI július 4-8. között megvalósult táborából megmaradt hajtogatott lufikkal kedveskedtek a gyermekeknek.

Amíg a gyerekek alkottak, a szülők tudtak beszélgetni a szociális munkásokkal, valamint egymással is. Megosztották tapasztalataikat, gondolataikat egymással a gyermeknevelést, háztartásvezetést illető kérdésekkel kapcsolatban.

A délután jó hangulatban telt a gyermekek örömmel vitték haza a saját kezűleg készített tárgyakat és ajándékokat.

Felhívás

  1. szeptember 30.-ig még igényelhető az iskolakezdési támogatás!

A támogatásra jogosult az a szülő, nevelőszülő, gyám,

  • aki a köznevelési intézménybe járó gyermekére való tekintettel rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre nem jogosult,
  • a családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 114.000,- Ft-ot
  • a gyermek általános iskolai vagy középiskolai jogviszonnyal rendelkezik

A támogatás összege: 10.000,- Ft. gyermekenként.

A kérelmet a Dombóvári Közös Önkormányzati Hivatalánál (7200 Dombóvár, Szabadság u. 18.) ügyfélfogadási időbe lehet benyújtani.

A kérelem letölthető a www.dombovar.hu oldalról.

 

Ha a letöltéshez vagy a kitöltéshez segítségre van szüksége, keresse szociális munkásainkat a Kinizsi u. 37. szám alatti irodájukban vagy a 30/973-50-10-es telefonszámon!

Dombóvár Város Önkormányzata ezúttal tisztelettel meghívja Önt 2022. október 7-én 11 órakor tartandó lakossági fórumra.

Helyszín: Kakasdomb, Arany János téri parkoló

Téma: TOP-5.2.1-15-TL1-2016-00003 azonosítószámú, „A dombóvári Kakadomb-Erzsébet utca szegregációval veszélyeztetett területen élők társadalmi integrációja” elnevezésű pályázat keretében megvalósult programokról tájékoztató”

A lakossági fórum keretein belül Pintér Szilárd polgármester tájékoztatta a programon résztvevőket a TOP-5.2.1-15-TL1-2016-00003 elnevezésű pályázat keretében eddig megvalósult programokról, fejlesztésekről, valamint a jövőbeni tervezett programokról, beruházásokról és azok megvalósításáról.

A programon résztvevőknek lehetőségük volt kérdezni, informálódni.

A területen élőknek fontos, hogy személyes kapcsolatba kerülhessenek a polgármesterrel, valamint a képviselőkkel. Személyesen szeretnék feltenni kérdéseiket, valamint fontosnak tartják, hogy a polgármester úr is személyesen látogasson el hozzájuk. A kapcsolat nagyon fontos számukra, hogy elmondhassák panaszaikat, ötleteiket, gondjaikat.

KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK!

Meghívó

Szeretettel várunk mindenkit 2023.01.26-án 14:00-kor megrendezésre kerülő közösségi beszélgetésre!

Dombóvár Város Önkormányzata és a Dombóvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat, valamint az Autonómia Alapítvány és a projekt munkatársai tartós élelmiszercsomagot adnak át a beszélgetés után a jelenlévőknek.

Helyszín: 7200 Dombóvár, Szabadság u. 18. (Polgármesteri Hivatal)

A 2023.01.26-án megrendezésre kerülő közösségi beszélgetés és csomagosztás programon tartós élelmiszercsomaggal segítette a területen élő, főleg a gyermeket nevelő családok életét Ligorovics Zsolt, a Roma Nemzetiségi Önkormányzati elnöke, Horváth Józsefné és Futó Péter Dombóvár Város Önkormányzatának képviselői.

A csomagok tartalmaztak lisztet, cukrot, sót, tésztát, édességet, teát, konzerveket, melyek nagy segítséget jelenthetnek a családoknak, ugyanis a szociális munkások a segítő beszélgetés alkalmával többször kaptak olyan visszajelzést a területen élőktől, hogy az egyre növekvő élelmiszerárak miatt egyre nehezebb anyagi helyzetbe kerültek.

A program során is, a csomagok kiosztása után a spórolás, tudatos pénzügyi beosztás fontosságáról, előnyeiről beszélgettek az összegyűltek.

Meghívó

Szeretettel várunk mindenkit 2023.04.19-én 14:00-kor megrendezésre kerülő ruhabörzére!

Helyszín: 7200 Dombóvár, Kinizsi u. 37. (JAM csarnok)

Időpont: 2023.04.19. 14:00

2023.04.19-én megrendezésre került ruhabörze során a területen élőknek lehetőségük volt ruhák válogatására.

A közösségi program során lehetőségünk volt beszélgetésre is, így egymás számára tanácsokat adni az öltözködés kapcsán. A szeszélyes időjárásra tekintettel a napi időjárás határozza meg öltözködésünket. A réteges öltözködés elengedhetetlen az időjárás viszontagságaihoz való igazodáshoz, hiszen sok reggel még nagyon hideg van, délutánra viszont már kellemes az időjárás.

A területen élőknek nagy segítség volt a jó minőségű, szép állapotú ruhák válogatása, hiszen sokan anyagilag nem engedhetik meg maguknak, hogy minden évszakra új ruhákat vegyenek.

A közösségi program nagyon jó hangulatban telt, a résztvevők pozitívan nyilatkoztak a programról.

Felhívás

Ingyenes jogi tanácsadást biztosít a városban élők részére Dombóvár Város Önkormányzata! A tanácsadásra szerdánként 8 és 12 óra között van lehetőség az Önkormányzat épületében (7200 Dombóvár, Szabadság u. 18.). A tanácsadás tartja: Dr. Fóris Attila.

 

Továbbá a Dombóvári ESZI pszichológusi tanácsadást biztosít gyermekek és szüleik részére. Erről bővebb tájékoztatást a projekt munkatársai tudnak adni a +36309735010 számon, illetve a Szabadság u. 8. szám alatti irodájukban.

Forduljanak hozzánk bizalommal!

Last modified: 2023.12.28.