fbpx

Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

Pumptrack Dombóvár

Hivatalos átadóra került sor a mai napon a Gyár utcában létesített pumpapályán. Pintér Szilárd polgármester beszédében elmondta, fontosnak tartja a testmozgást, s a fiatalok egészséges életmódra való nevelését. A pumpapálya egy remek alkalom az aktív kikapcsolódásra, mely nem jöhetett volna létre az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatása, s a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) szakmai segítsége nélkül. Az Országos Bringapark Programban megvalósuló, a fiatalok aktív szabadidős tevékenységét elősegítő projekt összesen 28.994.881 forintból valósult meg, melyre Dombóvár Város Önkormányzata 15.997.381 forint önerőt biztosított költségvetéséből.

Az avató szalagot a polgármesterrel együtt az iskolák képviseletében egy-egy diák vágta át, majd kezdetét vette a bringás, gördeszkás, rolleres bemutató.

A városvezetés célja az, hogy a város minél szélesebb területét vonzóvá tegye a családok és a fiatalok számára is, hiszen ez a beruházás éppúgy a jövőnek is készült, ahogy a jelennek.

Mi is az a pumpapálya? A pumpapálya (angolul “pumptrack”) egy modern közösségi és játszótér. Ha a használója megfelelően pumpál akkor tekerés nélkül képes körbe-körbe haladni rajta. A pumptrack hullámok és kanyarok egymásutánja. Egyre növekvő népszerűsége annak köszönhető, hogy egyaránt nyújt élményt amatőröknek és profiknak, használata nagyban hozzájárul a biztonságos közlekedéshez. – írja a kerekparpalya.hu weboldal.

Pintér Szilárd polgármester hangsúlyozta, kéri, hogy a pályát rendeltetésszerűen, annak környezetét megóvva, s a környék lakosságának nyugalmát megőrizve használják az oda érkező kerékpározni vágyók.

Last modified: 2022.05.30.