fbpx

Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

Lakossági barnakőszén felmérés – 2022

TÁJÉKOZTATÁS

 

A Belügyminisztérium közlése értelmében a kialakult gazdasági helyzetben a Kormány célja továbbra is az, hogy a lakosság téli fűtéséhez szükséges tüzelőanyag biztosítható legyen.

Ennek érdekében a Belügyminisztérium – az önkormányzatok bevonásával – felmérést végez a széntüzelésre alkalmas fűtőberendezéssel rendelkező lakosság körében a háztartások barnakőszén szükséglete vonatkozásában.

Az igényfelmérés szempontjából lényeges, hogy:

  • „háztartás”: a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 4. § (1) bekezdése szerint az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek közössége;
  • egy háztartásból csak egy személy élhet igénybejelentéssel, valamint
  • egy háztartás által bejelenthető maximális barnakőszén igény legfeljebb a következő fűtési szezonban várhatóan felhasznált tüzelőanyag mennyisége lehet.

Fentiek alapján kérjük az érintett lakosokat, hogy a barnakőszénre vonatkozó előzetes igényüket háztartásonként (a mennyiséget mázsában megjelölve) 2022. szeptember 30. napján 12 óráig szíveskedjenek jelezni az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

 

személyesen: Polgármesteri Hivatal (7200 Dombóvár, Szabadság u. 18.)

postai úton: Polgármesteri Hivatal (7200 Dombóvár, Szabadság u. 18.)

e-mail: igenyfelmeres@dombovar.hu

 

Az igénybejelentés az önkormányzat honlapján (www.dombovar.hu) elektronikusan is kitölthető.

 

Online kitölthető felület

 

Letölthető:

Igénybejelentés „Lakossági barnakőszén felmérés – 2022”

 

Az igényfelmérés kizárólag a kormányzati döntés megalapozását szolgálja, azaz a háztartásonként leadott igények önmagukban nem keletkeztetnek fűtőanyag ellátásra való jogosultságot.

Együttműködésüket köszönjük!

 

Dr. Szabó Péter
jegyző

Last modified: 2023.03.17.