fbpx

Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

A Petőfi 200 programhoz kapcsolódott Dombóvár is egy komplex rendezvénysorozattal

2023-ban hirdettünk rajz- és társasjáték pályázatot, szavalóversenyt és a mai napon Petőfi Kvíz formájában mérhették össze tudásukat a diákok. A kulturális eseményeken a dombóvári és a gyergyószentmiklósi iskolák tanárai és diákjai vettek részt. A vetélkedőre Dr. Szenyéri Zoltán a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium igazgatója állította össze a kérdéseket Petőfi életéből és műveiből. Óriási küzdelem alakult ki a nyomógomboknál, nagyon felkészültek voltak a versenyzők.
A tíz csapatból 3 forduló és egy elődöntő után a döntőbe jutók közül az MMSZ Esterházy Miklós Technikum két csapata állhatott a képzeletbeli dobogó első és második fokára. A harmadik a Tolna Megyei SZC Apáczai Csere János Technikum csapata lett. Azok a diákok, akik a mai versenyre felkészültek és kiválóan szerepeltek, és az érettségin esetleg Petőfi Sándor költészetéből fognak szóbeli vizsgát tenni, biztos a legjobb érdemjegyet fogják kapni.
A győztesek holnap a fővárosba, a Parlament mellett a Petőfi Irodalmi Múzeumba is ellátogatnak.
A kulturális rendezvénysorozat Dombóvár Város Önkormányzata, a Dombóvári Kulturális Szolgáltató Központ, a Dombóvári Székely Kör és a Dombóvár 2004 Egyesület szervezésében, a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával valósul meg.

Last modified: 2023.11.30.