Tisztelt Dombóváriak!
Dombóvár Város Önkormányzata kiemelten fontosnak tartja a település tisztaságát, környezetünk védelmét és közös értékeink megőrzését.
Az illegális hulladéklerakás nemcsak környezetkárosító, hanem a közösség egészére nézve is hátrányos, ezért folyamatosan dolgozunk a megelőzésen, az ellenőrzésen és a szankcionáláson is, hogy településünk élhető és rendezett maradjon.
A közelmúltban a Teleki utca végén található, korábbi „perekaci” hulladéklerakó felszámolását is elvégeztük, részben pályázati forrás felhasználásával, ezzel egy hatósági kötelezésnek is eleget téve. A területen kamerák kerültek kihelyezésre, a szemetelőkkel szemben minden lehetséges módon fel fogunk lépni.
Kérjük a Tisztelt Lakosságot, ne helyezzenek ki illegálisan semmiféle hulladékot közterületekre, magántulajdonú ingatlanokra, hanem a hulladékot annak fajtája szerint az ilyen célokra létrehozott hulladéklerakókba szíveskedjenek elszállítani!
A zöldhulladék elszállítást Dombóvár teljes területén kétheti rendszerességgel biztosítja a Dél-Kom Nonprofit Kft, az utcákra lebontott hulladékszállítási naptár a Szolgáltató által korábban megküldésre került minden érintett ingatlantulajdonosnak.
A zöldhulladék egyéb hulladékkal nem keverhető! A zöldjárat számára kihelyezhetők kévébe kötegelve a max. 5 cm átmérőjű és 1 méter hosszú ágak, a kötegeléshez kizárólag lebomló zsineg használható (műanyag és fém drót nem megengedett), valamint a fűkaszálék és a falomb átlátszó, áttetsző műanyag zsákban is kihelyezhető. A zsákolást úgy szabad csak elvégezni, hogy az kibírja a kézi emelést. Zöldhulladékként minden növényi eredetű biohulladék, azaz ágnyesedék, fűkaszálék, lomb, teafű, kávézacc, komposztálható zöldség- és gyümölcsmaradék, például krumplihéj, banánhéj, salátalevél és a tojáshéj is.
Amennyiben a zöldhulladékot nem szabályosan, hanem ömlesztetten, illetve kézi erővel nem megemelhető súlyban vagy méretben helyezték ki, vagy a növényi hulladékok közé más típusú hulladék is kerül, úgy a szolgáltató munkatársainak a kihelyezett növényi részeket nem áll módjukban elszállítani!
Házhozmenő szállításon túl a kaposszekcsői hulladékudvarba szállítható hulladékok fajtája a https://hulladekudvarok.delkom.hu/hu/hulladekudvarok/kaposszekcso oldalon megtekinthető.
Kérjük, amennyiben észleli, hogy illegális lerakás történik közterületen onkormanyzat@dombovar.hu email címen az önkormányzatnak, a magánterületen elhelyezett illegális hulladékot a kormányhivatalnak kornyezetvedelem@tolna.gov.hu címén tegyen bejelentést, hogy a szabályszegővel szemben a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatti eljárás megindíthassa a hatóság.
Ha Ön is úgy gondolja, hogy a régi hűtőnek és a felújítás utáni sittnek nem a város szélén, vagy az erdőben van a helye, akkor telepítse a HulladékRadar applikációt, hogy a segítségével közösen tisztítsuk meg Magyarországot!
Közös érdekünk környezetünk rendben tartása, megóvása, ezért kérjük hulladékainak a törvényeknek megfelelő módon és helyre történő elszállításáról gondoskodni.
DOMBÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Last modified: 2025.07.31.