fbpx

Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

Bölcsődebővítés és felújítás

A testület korábbi döntése értelmében adott be pályázatot a bölcsőde bővítésére, átfogó felújítására Dombóvár Város Önkormányzata. Ma értesültünk a döntésről, hogy 96 millió forint összegű támogatásban részesül Dombóvár a bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztésére kiírt pályázati forrásból. A tervek szerint a bölcsőde közforgalom elől elzárt belső út felújítása, akadálymentesített WC, bejárat és parkoló létrehozása, részleges hidegburkolás, festés-mázolás, illetve a terasz, járdák térkövezése valósulhat meg. A pályázat része különböző eszközbeszerzés is, mely során a felnőtt öltöző és csoportszobák bútorzata teljesen megújul, valamint nevelő munkát segítő eszközök és udvari játékok kerülnek beszerzésre. A teljes beruházás bekerülési összköltsége közel 110 millió forint, melynek értelmében 14 millió forint az önkormányzat vállalása.

Last modified: 2021.09.21.