fbpx

Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

Testvértelepülési szerződés aláírása

Köszöntjük Dombóvár testvértelepülései között Gyergyószentmiklóst!

Még a választások után kezdeményezte a Dombóvári Székely Kör a székely testvértelepülési kapcsolat létrehozását. Több település is szóba került, azonban Gyergyószentmiklósra esett a választás, melyben nagy szerepe volt  Dr. Nagy Miklósnak,  a szervezet alelnökének.  A ma délelőtti megállapodás aláírásával már öt testvértelepülési kapcsolattal bír Dombóvár  Kernen im Remstal,  Vir, Ogulin és Höganäs mellett.

Potápi Árpád János a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője is részt vett az eseményen. Kiemelt, hogy az egész Kárpát-medencében egy olyan erős egység megteremtésé dolgoznak, amely minden kihívást túlél. Ennek a törekvésnek a része a települések közötti szövetségek létrehozása is. Pintér Szilárd polgármester és Csergő Tibor András már az első találkozás alkalmával megtalálták a közös hangot. Közel hasonló méretű települése Dombóvár és Gyergyószentmiklós, hasonlóak a célok és feladatok.

A megállapodás aláírásával egy hosszútávú, gyümölcsöző kapcsolatnak adtak keretet fogalmazott Csergő Tibor András.

Last modified: 2021.09.21.