fbpx

Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

Városi Gála

Városunk 51. születésnapján Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel közösen adta át Pintér Szilárd polgármester a 2021 évi elismeréseket.  A Pro Oppido Dombóvár díszpolgári címet a filmművészet terén kifejtett, hazai és nemzetközi szakmai sikerekkel övezett alkotótevékenysége elismeréseként a forgatókönyvíró, dramaturg és Balázs Béla-díjas érdemes művész Dr. Köbli Norbert kapta.

A Kóré és Társa Fémipari Kft-t tartották érdemesnek az év vállalkozója elismerésre, az Ivanich Antal-díjat Kóré Gyula, a cég vezetője vehette át. A Dombóvári Focisuli Egyesület kapta az év közösségi díját. Az ifjúsági díjak közül az Ambrus Sándor-díjat Horvát Borbála, a Péter Gyula-díjat Kőszegi Szabolcs és Gergő, a Buzánszky Jenő-díjat Vértes Zsombor, Kertész Hajnalka és Fónai Rebek kapta. Dr. Alacsony Mária gyermekorvost, dr. Papp János sebészorvost, Kőmüves Mihály korábbi NB I-es volt futballistát, Börcsök Zoltán mezőgazdasági vállalkozót, valamint Tóth Ada Esztert, a zeneiskola vezetőjét találta érdemesnek a grémium az Elismerő Díszjelvényre.

Szintén a pandémia miatt került sor augusztus 19-én a civil díjak átadására, melyet Hosszú Sándor Gergely, az idei évben a Civil Tanács elnökének választott vezető adott át Gulyás Gergely miniszter úrral és Pintér Szilárd polgármesterrel közösen.  Bódogné Pethes Janka, Kővágó Jenő és az „Életet az Éveknek” Közhasznú Alapítvány kapott elismerést.

A díjazottak, a vendégek, a megyei és városi vezetők a felújított, korábbi MÁV étkezőben, jelenleg City Catering-ben Takács Zsolt, az Eatrend Kft. ügyvezetője köszöntötte az ünneplőket. Nagyon impozáns rendezvényteret alakítottak ki, amely méltó volt a rangos vendégek fogadására. Csergő Tibor András Dombóvár új testvértelepülésének polgármestere is gratulált a díjazottaknak, majd meghallgathatták városunk legújabb díszpolgárának pohárköszöntőjét. Dr. Köbli Norbert kiemelte, hogy sokat jelent számára, hogy szülővárosa elismeri munkáját és fiatal kora ellenére érdemesnek tartották a címre. Örömmel vett részt a rendezvényen, mindig örömmel jön Dombóvárra családjához, barátaihoz.

 

 

 

 

 

 

 

Last modified: 2021.09.21.