fbpx

Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

Ünnepi ruhát öltött a város

Vasárnap délután elkezdődött az adventi ünnepkör köré szervezett programsorozat Dombóváron. A rendezvény kiállítás-megnyitóval kezdődött, mely Foltos Kékmadár foltvarróinak munkáit mutatja be az érdeklődőknek. Katatics Zsuzsa művésztanár köszöntőjét követően Pápai László és tanítványai előadása zárta le a megnyitót.
A Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola és a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium diákjai színvonalas adventi műsorát követően Pintér Szilárd polgármester és Kerényi Zsolt alpolgármester gyújtották meg a Dombóvári Művelődési Ház előtt felfüggesztett adventi koszorún az első gyertyát.
A gyertyagyújtás előtt Szűcs Eszter evangélikus lelkész osztotta meg ünnepi gondolatait.
A téren telepített valódi jéggel borított korcsolyapályát méltó módon a Hoffmann Nóra vezette Hoffmann Korcsolya Akadémia kiválóságai MOVIES ON ICE című fergeteges jégtánc előadásukkal nyitották meg. Dombóváron soha ezelőtt nem látott show-t varázsoltak a közönségnek a jégre. A tizenöt fellépő között az egészen picitől a junioron át a felnőtt magyar bajnokig képviseltették magukat. Az előadás nagy sikerét mutatja a közel ötszáz érdeklődő. A hivatalos megnyitót követően a fellépő diákok vehették először birtokba a jégpályát.
A nyitó ünnepségen az adventi árusok közül is többen kinyitottak, forralt borral, kézműves termékekkel, méhész termékekkel, kürtős kaláccsal és különféle finomságokkal várták a résztvevőket.
A városban kihelyezett karácsonyi fénydekoráció az idei évben huszonnégy új dísszel bővült.

Last modified: 2021.12.02.