fbpx

Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

A tehetség mindenkié

Kaposvár, Győr, Budapest, Szolnok, Zalaszentgrót, Pécs, Tamási, Segesd után Dombóváron nyílt meg a második „…Benned a létra” országos vándorkiállítás, az egy éves programsorozat zárórendezvényeként. Az országban tizenkét helyszínen mutatták be a fogyatékossággal élő tehetségek alkotásait.

A dombóvári Presidium Közhasznú Egyesület 2015-ben hirdette meg először művészeti pályázatát azzal a céllal, hogy ezúton is hidat képezzenek a fogyatékossággal élő alkotók és a kulturális szektor között. A kiállított művek bizonyítják, hogy ezek a tehetséges alkotók milyen érzékenységgel tudják bemutatni a mindnyájunkat foglalkoztató kérdéseket. A művészet ugyanis segít megtapasztalni a másik értékességét, itt kiegyenlítődnek az esélyek, partnerekké válnak az alkotók és a befogadók, az interakció pedig mindegyiküket alakítja, formálja.

A különböző művészeti technikák (nemezelés, ötvösség, hímzés, varrás, festés stb.) elsajátítása és alkalmazása, egyfajta terápia a nappali otthonok látogatóinak – fogalmazta meg egyik kiállításmegnyitón Farkas János. Szívből ajánljuk mindenkinek, hiszen a kiállított művek által eltűnnek a köztünk lévő láthatatlan „szakadékok”. Láthatjuk, hogy a tehetség mindenhol jelen van, hihetetlen érzés látni ezeket az alkotásokat és általuk magát az emberi érzéseket, a mögöttük rejlő tartalmat.

A megnyitón közreműködtek az egyesület munkatársai és fiataljai, köszöntőt mondott Rieger Erika a Presidium Közhasznú Egyesület elnöke és Müller Ádám a Dombóvári Kulturális Szolgáltató Központ igazgatója, a tárlatot megnyitotta Benke Zita festőművész, művészetterapeuta. A kiállítás megtekinthető a Dombóvári Művelődési Ház aulájában augusztus 20-ig.

 

Last modified: 2022.06.23.