fbpx

Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

Gratulálunk Papp Józsefnek újabb sikereihez!

Az alábbiakban Papp József beszámolóját olvashatják a 2024.10.4-5-ig, Szegeden megrendezésre került Feeder Masters VB-n szerzett élményeiről.

Az elért eredményekhez gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

A szegedi Maty-éri evezős pályán került megrendezésre a III. Feeder Masters Világbajnokság, amelyen a magyar csapat tagjaként, Ambrus Tibor, Erdei Attila, Csővári Tibor és Horváth Gyula Gáborral együtt  én is részt vettem.
Számomra mindig nagy megtiszteltetés, amikor a hazámat képviselem egy világbajnokságon. Megható érzés, amikor a himnuszt hallja az ember a dobogón. Ha pedig még neki is játsszák, bizony könnyet csal a szembe.
Szóval vasárnap este jött össze a csapat az első megbeszélésre. Ez alapján a hétfői napot még mindenki a belátása szerint horgászta le. Ez azt jelenti, hogy még nincs meghatározott taktika, hiszen nincs friss tapasztalat a fogható halakról, csalikról. Ezek majd a későbbi tréning napokon alakulnak ki, főként a saját, korábbi tapasztalataink és természetesen a „menőbb” csapatok megfigyeléseit követően. Mert bizony van „kémkedés” bőven. Minden csapatnak, így nekünk is voltak segítőink, akik elsősorban a csalik, etetők előkészítésében vettek részt. Azonban a másik fontos munkájuk a „hátterezés” volt, amely a bent ülő versenyzőknek nem adatik meg. Ők figyelik a többi csapat közül a jobbakat és természetesen a mi horgászatunkat is, majd az esti megbeszélésen elmondják tapasztalataikat, amelyeket a következő napi edzésen fel is használhatunk. Így aztán az összes tréning és versenynapot mögénk ült egy angol, olasz, román és így tovább megfigyelő, papírral, ceruzával a kezükben és szorgalmasan jegyzeteltek.
Az első napi horgászatot figyelembe véve a második napra kezdett összeállni, hogy elsősorban a kukorica alapú etetés lesz a jó és élőanyagnak pedig szinte kizárólag a csonti működik. Más csapatok használtak gilisztát. sőt szúnyoglárvát is, nem is rossz eredménnyel.
A szerdai edzés napon kipróbáltuk még a halas etetőt is, de nem hozott kimagasló eredményt. A meghorgászandó táv mindenképpen a bólyasor és a 15 méter körüli távolság, illetve ezek megfelelő váltogatása volt. A kosár méretben voltak még eltérések, nem volt egyértelmű, hogy mekkora kosárral etessünk, illetve a két táv közül melyikre és mekkora kosárral és mennyi alapot dobjunk, majd pedig mekkora kosarakkal horgásszuk meg az adott távot.
Ez még az esti megbeszélésen sem vált egyértelművé, mert több, eredményesen horgászó csapatnál is különböző méretű kosarakat láttunk. Volt csapat, amelyik nagy kosárral etetett, majd nagy kosárral is horgászott, hosszan, akár 8-10 percet is beleülve, várva egy-egy kapásra. De volt csapat, amelyik nagy kosárral etetett és kis kosárral, 2-3 perces ütemet horgászott.
A csapatunkban sem volt egyértelmű a dolog, mert amíg Erdei Attila a finom, csendes, kis kosaras horgászattal fogta a halakat, addig én sokat alapozva, nagyobb kosárral tudtam megfogni azokat.
A csütörtöki kötelező tréningre még sok bizonytalansággal ültünk be. A csali és etetőanyag rendben volt, de a horgászat üteme és a kosár méretek nem voltak egyértelműek. Több csapat is eredményesebben horgászott, mint mi, és ráadásul több megoldás is jónak látszott. A tréningnap után úgy ítéltem meg, hogy a dobogó messze van, illetve több csapat is jobb esélyekkel pályázhat rá, mint mi.
Péntek, első versenynap.
Etetőanyagnak csemegekukorica és szecskázott csemegekukorica keveréke bizonyult az edzésnapok alapján a legjobbnak. Ehhez jött még egy kis őrölt TTX, mellyel a kosarat zártuk, illetve hozzá lehetett keverni a kukoricához.
Az etetőkosárba ezek keveréke került, míg a horgászathoz ragasztott csonti volt a legeredményesebb. Ezért bevittük a 2 liter csontit. Vittünk be még némi szúnyoglárvát és gilisztát is a „neadjisten” helyzetekre.
A „B” szektorba kerültem a 2. rajthelyre. Két etetőkosár kukoricát és ugyan ennyi ragasztott csontit dobtam a bólyára, majd 8 etetőkosár kukoricát a 15 méteres távra.
A horgászatot a bólyán kezdtem. A 16-os horogra (0,14-es előke) 2 db SPRITE-ba fullasztott csonti került. 20 másodpercnél már halam volt. Aztán szépen jövögettek a pontyok, majd mikor belassult, 15 méterre váltottam, ami szintén adott néhány halat.
Végül is 14 ponttyal és 7 kárásszal, összesen több mint 26 kiló hallal álltam fel. Ez a mennyiség „csak” a szektor harmadik helyezésre volt elég, mert az angol és a román versenyző többet fogott. Csapattársaim közül Ambrus Tibi és Erdei Attila egyest horgászott, míg H. Gyula Gábor sajnos „csak” tizenharmadik lett. Így 18 ponttal a harmadik helyen végeztünk a forduló után. Ugyan ennyi pontja lett a román csapatnak. Előttünk a portugálok végeztek 17 ponttal. Az angol csapat viszont a maga 7 pontjával behozhatatlannak ítélt előnyre tett szert. Az esti megbeszélésen leszűrtük a tapasztalatokat és megegyeztünk, hogy a dobogó második foka lehet a reális cél.

Szombat, második versenynap.
A csapat taktikán nem terveztünk változtatni. Az összeállításban annyi változott, hogy a kapitány H. Gyula Gábor helyett Csővári Tibit állította be.
A sorsoláson szintén a „B” szektorba kerültem, annak is a 13. helyére. Mellettem román horgász ült, míg ugyan azt a Tommy Pickering-et kaptam meg, aki az előző nap az első helyen végzett a szektoromban. Ráadásul visszasorsolt az előző napi helyére.
Kezdésnek négy kosár kukorica-szecska keveréket dobtam a bólyára, majd egy kisebb kosárral 8-at a 15 méteres távra.
Bólyán kezdtem a horgászatot, amely nehezen épült fel. A szektorban több helyen is volt már egy-három ponty, mire én megfogtam az elsőt.  Aztán szépen, az ütemes etetéssel felépítettem a pecámat. Folyamatosan gondoztam a kinti távot is, éreztem benne az erőt. Varga János volt a segítőm, aki folyamatosan tájékoztatott, hogyan állok a szektorban. Voltam nyolcadik, majd hatodik, aztán harmadik, majd egy-kettő. Szerinte a spanyol versenyzővel voltunk fej-fej mellett.
Azt gondolom, folyamatos és ütemes etetéssel sikerült odacsalnom a halakat, majd a jó ütemű váltásokkal (bólya és 15 méter) behozni, majd lehagyni a mezőnyt.
A forduló végén, több mint 38 kiló hallal (20 db ponty és 12 db kárász-dévér-balin) álltam fel. Ez a mennyiség a szektor győzelmet jelentette. Az angol versenyző negyedik lett, így hoztam rajta 3 pontot.
Csapattársaim közöl Csővári Tibi rajt-cél győzelmet aratott, szintén 38 kiló fölötti , mennyiséget fogva és sok pontot verve az angol versenyzőre. Erdei Attiláról az elején aggasztó hírek jöttek, de szépen felépítve horgászatát a harmadik helyen állt fel. Ambrus Tibi, a kezdeti nehézségek után, Walter Tamás segítségével szintén nyerte szektorát, sok pontot verve az angolra. Nagyon izgalmas volt verseny közben a háttér emberek információja. Folyamatosan jött és ment a hír, ki és hogyan áll, ki és milyen ütemben és mivel etet, mi van a horgon és így tovább. De a végén a számolás volt a legizgalmasabb, hiszen mi összesen 6 pontot horgásztunk. Aztán jött a hír, nemhogy behoztuk az angolokat, de még két pontot rájuk is vertünk, így nyertük a világbajnokságot. Aztán kiderült, Ambrus Tibi a két pontjával világbajnok lett, míg Erdei Attila és én, négy-négy pontunkkal a dobogó második és harmadik helyére állunk fel. Pontosabban Attila jobb fogott súllyal a második, míg én a harmadik helyen végeztem.
Mondhatnám elsöprő győzelmet arattunk, melyet fokozott, hogy U25 válogatottunk is aranyat, míg Bakó Péter egyéni arany és Balogh Áron egyéni bronzot szerzett.

A világbajnokságon a TOP MIX Stradivari Tournament 3.60 botokkal és Preston Centris orsókkal horgásztam. Az orsókon 0.18 Trabucco zsinórok voltak. Több fajta és méretű drótos, illetve Preston és Guru windows kosarakat használtam. A GURU Kaizen és a Tubertini TL 16 méretű horgai bizonyultak a legjobbnak

Köszönetet mondok segítőmnek Varga Jánosnak, továbbá Kocsis László kapitánynak, Walter Tamás másodkapitánynak, Borda Zsoltnak és Csővári Tamásnak és természetesen csapattársaimnak, akikkel ezt a kimagasló eredményt sikerült elérni.

  1. kép Én a két rófeával (csapat arany és egyéni bronz)
  2. kép A magyar csapat
    3. kép Varga János segítőmmel
    4. kép Második fordulós terítékem

Last modified: 2024.10.15.