Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

A Felvidékről kitelepítettek emléknapja Dombóváron

Felsőszeli, Kaposszekcső és Mágocs település vezetőivel együtt emlékeztünk három év után ismét Dombóváron, a Szent László parkban a Felvidkről kitelepítettek emléknapján.
Dr. Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó emlékező beszédében úgy fogalmazott:„A magyarországi szlovákok önként jelentkezhettek, a felvidéki magyarokat
kijelölték és erőszakkal telepítettek ki. A fent leírtakból látható, hogy míg az egyik elvesztette vagyona nagy részét, addig a másik inkább hasznot húzott abból. A kitelepített magyarokat szállító első és az utolsó 1949. június 5-i szerelvény elindulása között szinte naponta vitték a kijelölt családokat. 1945-ben a csehszlovák hatóságok 75 000 magyart, nemzetiségi hovatartozása miatt „háborús bűnösnek” nyilvánítottak. Azok, a Beneš-dekrétumok, amelyek a magyarok kollektív bűnösségét rögzítették – 13 jogszabály -, még a mai napig hatályban vannak. A kollektív bűnösségét megállapító dekrétumokat a Szlovák állam a rendszerváltás után is mind megőrizte jogrendjében, s 2007-ben az utódállamok még azt is elérték, hogy azok az Európai Unió lisszaboni szerződésének keretein belül is hatályban maradhassanak.
Ekkor került megfogalmazásra egy megbékélési nyilatkozat, amelyben a két parlament kölcsönösen bocsánatot kért volna a legnagyobb történelmi sérelmekért, a kollektív bűnösség alkalmazásáért, ezzel egyszer s mindenkorra lezárva a múltat, új fejezetet nyitva az együttműködésben.
A dokumentumot a magyar Országgyűlés mind az öt akkori pártja azonnal támogatta. A szlovák parlament ugyanakkor elutasította e kezdeményezést, s egyben e magatartással nem utasították el a második világháború utáni megtorlást, illetve az annak alapját képező dekrétumokban megfogalmazott kollektív bűnösséget, sőt megerősítették azokat.”
Nekünk, akik a magyar nemzethez tartozunk továbbra is híven magyarságunkhoz, felelősséggel kell kiállnunk egymásért, a szülőföldön élés és boldogulás biztosításáért, még akkor is, ha csak magunkra számíthatunk. Nem csupán azért, mert ezt az Alaptörvényünk is rögzíti, hanem belső indíttatásból, nemzetünk szeretete okán- fogalmazott Dr. Szili Katalin.
A megemlékezésen igazán színvonalas műsort láthattunk a három település fellépőitől. Közreműködött a Mágocsi Magnificat Kórus, Laczkó Ivetta, Orlai Katalin Ella nyugdíjas pedagógus, Tönköly Noémi és Bachinger Blanká, a Kaposszekcsői Általános Iskola 5. osztályos tanulói, Herceg Attila klarinétművész-tanár, Juhász Barnabás egyetemi hallgató.
Dr. Hegedűs János esperes-plébános imája után koszorúzással zárult a megemlékezés.

Last modified: 2025.05.29.