fbpx

Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

Shotokan Liga központi edzőtábor Velencén

Augusztus közepén a dombóvári Karatesuli tizenhét fővel vett részt a központi edzőtáborban, Velencén.  A fárasztó, de jó hangulatú edzések az övfokozatoknak megfelelő bontásban történtek, illetve mindenkinek volt lehetősége eldönteni, hogy a WKF, vagy pedig az ippon shobu rendszerű foglalkozásokon vesz részt.

A hat nap programját Shihan Juhász Ferenc -a Magyar Karate Szakszövetség alelnöke- állította össze, de a tréningeken kívül volt még Shihan Kozma Erzsébet irányításával edzői, míg Sensei Falusi Márton vezetésével wkf bírói továbbképzés is. A tábor utolsó edzésére a korábbi hagyományokat folytatva a Velencei tó partján, illetve vízében került sor, mely biztosan maradandó élményt fog jelenteni minden résztvevő számára.

Külön öröm volt még számunkra, hogy az edzőtáborban megtartott övvizsgán Vercz Attila sikeresen szerepelt és szerzett első Dan övfokozatot számolt be Szabó Csaba a szervezet vezetője.

Last modified: 2020.09.03.