fbpx

Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

Kovács Gyula bácsi könyvbemutatója Újdombóváron

„Nem tartom magamat írónak inkább csak az elmúlt idők túlélőjének, szemtanújának.”- olvasható Kovács Gyula Emberek, Barátok, Sorsok című könyvének első soraiban. Augusztus 7-én mutatták be a közönség számára Újdombóváron a nyolcvannyolc éves Gyula bácsi művét. Az írás a város történelmét foglalja magába, az egykor Dombóváron tanuló, dolgozó emberek történetein keresztül ismerheti meg az olvasó a kort, a második világháború végének eseményeit Dombóváron és az itt maradt, rejtett veszélyeket.

Kovács Gyula Csikóstőttősön született és öt éves korában költözött családjával Dombóvárra. Ravasz, jó eszű, rendetlen gyermek volt, tudhatjuk meg a könyvben visszaemlékezéséből. Mindig szívesen részt vállalt a közéleti munkában, Újdombóvár képviselőjeként is dolgozott a városrészért. Igazi lokálpatrióta. A könyvbemutatón végig látszódott szemeiben a meghatódás és az öröm érzése. Sok régi ismerős, barát jelenlétében dedikálta könyvét.

Takács Istvánné helytörténész beszélt a könyv megírásának előzményiről, az egyes fejezetek születéséről és rávilágított igazi értékére a bemutatón. Pontosan három éve az újdombóvári bombázás évfordulóján jött az ötlet, hogy az emlékből könyv készüljön. Elmondta, hogy az egyik legnagyobb jelentősége a romantikát, lírát és tragédiákat is magába foglaló irodalmi alkotásnak, hogy a jövő történészei számára hiteles írásos forrásként fog szolgálni. Ezért is ösztönözte Gyula bácsit az írásra és rögzítették, formázták három éven keresztül.

A könyv az utókornak készült. Viszonyítási alap lehet mindenki életében, hogy értékelni tudják a békét és megtegyenek mindent azért, hogy még egyszer ne legyen háború. Remélem, hogy tanulnak belőle mindazok, akik elolvassák, hogy tudják értékelni azt a békét, amiben élnek – zárta ezekkel a szavakkal az eseményt az egykori gimnáziumi történelem szakos tanárnő.

A közel három éves munka gyümölcsét elsőként Pintér Szilárd Dombóvár város polgármestere és a kórház főigazgatója, dr. Kerekes László olvashatták el és egyetértettek abban, hogy sokszorosítani kell az elkészült anyagot. Pintér Szilárd felvállalta a felelős kiadó szerepét így lett az emlékekből keménytáblás könyv és mondhatjuk azt, hogy sikertörténet. Többen álltak támogató szándékkal Kovács Gyula mellé. Őry Gábor a kötet végső összeállításában és a külső borító megtervezésében segített, a Dombóvári Városszépítő és Városvédő Közhasznú Egyesület szakmai valamint Dombóvár Város Önkormányzatának anyagi támogatásával került nyomdába az írásos anyag. A kötet a helyi múzeumba vásárolható meg minden hétköznap délután.

Last modified: 2020.09.05.