fbpx

Városunk Dombóvár

Ivanich Antal-díjban részesített szervezet 2019.

“REHA-CORPUS” Kft.

A céget 1997-ben alapították Dombóváron, így már két évtizedes szakmai tapasztalattal segíti a segédeszközre szorulók ellátását, hogy ismét teljes értékű emberként éljék tovább mindennapjaikat.

A vállalkozás szemléletmódja példaértékű, fókuszában az ellátottak állnak. A társaság hitvallása szerint az eredményes munkához a szakmai hozzáértésen felül elengedhetetlen a páciensekkel való együttműködés, a közös akarat egy teljes értékű élet kialakítására.

A termékskála igen széles, a kínálatban megtalálhatóak a gyógyászati segédeszközök, a protézisek és az ortézisek is.

A cég vonzáskörzete országos, a dél-dunántúli régióban a páciensek utazását saját betegszállító kocsik alkalmazásával segítik térítésmentesen. A folyamatos szakmai továbbképzésnek köszönhetően az egyéni igényekhez igazodva, többféle egyedi ellátási lehetőségét is biztosít.

A kiváló szakmai munka mellett a 2019-ben felavatott Horvay utcai új gyártó telephely mind külső, mind belső megjelenése építészetileg is értékként kezelendő; telepítése, környezetének kialakítása, illetve anyaghasználata magasszintű, kortárs gondolkodás eredménye. A vonzó megjelenés mellett fontos megjegyezni továbbá, hogy környezetbarát technikával ellátva, önfenntartó épületként működik, így közös környezetünk terhelésében nem vesz részt.

A dinamikusan fejlődő vállalkozás régóta meghatározó szerepet tölt be Dombóvár gazdasági életében. Az általa képviselt szemlélettel, értékrenddel méltán állhat példaképként a helyi vállalkozások előtt.

Copyright © 2020 Dombovar.hu Minden jog fenntartva.
palyazat