fbpx

Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

A településképi rendelet felülvizsgálata

Dombóvár Város Önkormányzata a veszélyhelyzetben képviselő-testületi hatáskört gyakorolva hozott 133/2020. (XII. 18.) polgármesteri határozat alapján elrendelte a településkép védelméről szóló, 2019. január 1-jétől hatályban lévő 37/2018. (XII. 20.) önkormányzati rendeletet (településképi rendelet) felülvizsgálatát, és ennek értelmében megindításra került a véleményezési eljárás.  A 2019. és 2020. évi tapasztalatok alapján a helyi jogszabály módosítása főleg az értelmezések pontosítása kapcsán vált szükségessé (pl: helyi védett értékek fenntartása, azokon építési és szerelési munkák végzése), illetve a hatálybalépés óta több olyan vélemény is beérkezett, melyek kapcsán egyes előírások is megértek a korrekcióra (pl: kerítés építése, megjelenése), valamint néhány esetben a lehetőségek kibővítése merült fel (pl. tetőhajlásszög megválasztása).


A településképi rendelet felülvizsgálatának véleményeztetését 38 módosítási javaslat kapcsán javasolta megkezdeni Dr. Gyergyák János városi főépítész, melyek az alábbi letölthető dokumentumban kerültek részletezésre:


A VÉLEMÉNYEZÉSI FOLYAMAT ELINDÍTÁSÁRA ELŐKÉSZÍTETT RENDELETTERVEZET A VÁROSI FŐÉPÍTÉSZ JAVASLATAIVAL ÉS INDOKOLÁSÁVAL


A helyi partnerek számára az egyeztetési eljárás véleményezési szakaszában 2021. február 2. és 2021. február 28. között volt lehetőség észrevétellel élni.


A felülvizsgálat eredményeképpen a dombóvári képviselő-testület a 2021. október 29-i ülésén fogadta el a településképi rendelet módosítását.


Dombóvár Város Önkormányzata