fbpx

Városunk Dombóvár

A díszpolgári címmel 2000-ben kitüntetett személyek bemutatása

Éles Simon (1920-2011)

(a Költségvetési Üzem városgazdálkodási munkavezetője, a Kertbarátkör elnöke)

 

1920. január 1-jén született Jágónakon. Asztalos szakmát tanult, majd ácsként dolgozott. 1950-től a Földműves Szövetkezet darálóüzemének felvásárlója, majd vezetője. Később a Községi Tanács lakásgazdálkodásánál ács, asztalos, majd munkavezető. 1970-1980 között a Költségvetési Üzem városgazdálkodási munkavezetője. 1964 óta foglalkozik biokertészettel, vegyszermentes kertműveléssel, a komposztból, biolevelekből készült tápanyaggal, új, rezisztens szőlő-, gyümölcs- és zöldségfajták bevezetésével, ezek népszerűsítésével a saját kertjében rendezett bemutatókon. Fagyérzékeny, magas biológiai értékű csemegeszőlő-fajták honosítása, téli fagyvédelem, a rezisztens fajták bioművelésre való alkalmasságának értékelése áll kutatása középpontjában. 1972-től a Dombóvári Kertbarátkör tagja, majd elnöke. 1980-ban Dombóvárért emlékplakettel tüntették ki. Írásai a helyi, megyei lapokban, valamint az országos szaklapokban jelentek meg. 2000-ben kapta meg a város díszpolgára kitüntető címet.

 

Farkasdi András (1934-2006)

(esperes, címzetes apát)

 

A Fejér megyei Alapon született 1934. május 11-én. A középiskolát, majd teológiai tanulmányait is Győrben végezte. 1960-ban szentelték pappá. Szolgálati helyei: Simontornya, Dombóvár és Bonyhád. 1979-ben helyezték vissza Dombóvárra. Egyháza fejlesztését a város fejlesztésével kapcsolta össze. Kívül és belül is renováltatta az Arany János téri templomot. Nagy szerepe volt az elpusztult Barkóczi-féle Fogadalmi Kereszt, valamint a szintén elpusztult tüskei Szent Vendel szobor újraállításában. Nevéhez fűződik az Arany János téri templom második tornyának, a temető új ravatalozójának, valamint a kertvárosi Szent István Templomnak a megépítése. Hosszú évekig szervezett zarándokutakat hazai és külföldi kegyhelyekre. 1985-től a dombóvári kerület esperese, 1987-ben címzetes apáti kinevezést kapott. 2000-ben lett Dombóvár város díszpolgára.

Copyright © 2020 Dombovar.hu Minden jog fenntartva.
palyazat