fbpx

Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

A díszpolgári címmel 2013-ben kitüntetett személy bemutatása

Fenyvesi Béla (1955- )

(népművelő, zenész)

 

Bár Pécsen lakik, minden meghatározó gyermekkori és nagyon sok ifjúkori élménye Dombóvárhoz köti. Négyen vannak testvérek, akik közül hárman jelenleg is a városban élnek. 1962-1970 között az Ének-Zenei Általános Iskolába járt. Ezután a(z akkor még) Gőgös Ignác Gimnázium fizika tagozatának tanulója volt, osztályfőnöke Veress Józsefné lett. A zenével 4-5 éves kora óta foglalkozik. Nagy szerencséjére a zenei általánosban fantasztikusan elhivatott énektanárai voltak, akiknek segítségével elmélyült elméleti és énekes, hangszeres tudásra tehetett szert. Első gitárját szeretett anyai nagyapjától kapta. 1972-ben alapító tagja volt a Dombóvári Kapos Kórusnak. Belépett a Bodai József által vezetett Kapos Táncegyüttesbe is, ahol gyakran beállt a zenekarba játszani.
Mindezek mellett természetesen saját zenekarokat is alapított, melyekkel gyakran léptek fel a város rendezvényein. Sokszor emlegeti, hogy ezek fantasztikus évek voltak, és ha a mai fejével visszagondol arra az időre, azt látja, hogy minden, ami mára lett belőle, ezekben a dombóvári években dőlt el.
A sikeres felvételit követően tanulmányait – 1975 őszén – a kötelező katonaidő letöltése után Pécsett kezdte meg, népművelés-ének szakon. Itt lett tagja a Szélkiáltó együttesnek, amelyben idén éppen 38 éve játszik.
A főiskolai években sem szakadt meg a dombóvári kapcsolat, hiszen amellett, hogy gyakran járt haza, a Kapos Kórusnak is tagja maradt. Itt végezte a kötelező iskolai tanítási gyakorlatát – volt iskolájában – és a közművelődési gyakorlatát is.
1979-ben kapta meg a diplomát. Szakdolgozatát a városi népzenei mozgalmakról írta. Ennek az évnek az őszén munkába állt az újonnan elkészült Dombóvári Művelődési Otthonban.
Innen nézve legendás, mozgalmas idők következtek mind a munkában, mind pedig a magánéletében.
A népművelői munkája mellett 1981-ben egy éven keresztül tanított éneket a Zrínyi Ilona Általános Iskolában. (A tanítás reggel 8-tól 13 óráig tartott, délután 2-től este 10-ig pedig a művelődési házban dolgozott.)
Hétvégenként a városi tanácson működő családi rendezvényeket szervező iroda alkalmazásában vállalt munkát, ahol az esküvőkön énekelt egy-egy dalt gitárkísérettel.
A Szélkiáltó együttes 1983-ban megnyerte a Ki Mit Tud? televíziós vetélkedőt és ez a tény alaposan felforgatta az életüket. A televíziónak köszönhető, hirtelen rájuk zuhant országos népszerűség azt eredményezte, hogy nagyon sok koncertjük lett (1984-ben pl. 180), amelyek mellett nem lehetett folytatni a Dombóvár-Pécs városok közötti kétlakiságot. Ezért 1983 őszén felmondott a munkahelyén és a következő évben Pécsre költözött, ahol azóta is él.
Jelenleg a Zsolnay Kulturális Negyedben dolgozik, mint informatikus. A kapcsolata Dombóvárral természetesen azóta sem szakadt meg. Egyrészt időnként fellépnek a városban a Szélkiáltóval, másrészt gyakran részt vesz különböző jótékonysági rendezvényeken, iskolai, kórus jubileumokon és egyéb eseményeken, vagy egyedül, vagy Gábor öccsével közös zenei produkciókkal.