fbpx

Városunk Dombóvár

A díszpolgári címmel 2020. évben kitüntetett személy bemutatása

Molnár István

(mezőgazdasági vállalkozó, az Agrár-Béta Kft. ügyvezetője)

A mászlonyi születésű agrárszakember már gyermekkorában tudta, hogy a mezőgazdaságban szeretne dolgozni, ezért a gimnázium elvégzése után célirányosan a gödöllői agráregyetemre jelentkezett. A tanulmányai befejezését követően előbb agronómusként dolgozott, majd 2001-ben megalapította az Agrár-Béta Kft.-t, melynek azóta is ügyvezetője. A Kft. Dombóvár egyik meghatározó gazdasági szereplője, de országosan is ismert és elismert, valamint folyamatosan építi nemzetközi kapcsolatait.

A cégvezetés mellett a gödöllői Szent István Egyetem címzetes docenseként órákat ad, illetve a felsőoktatási intézménnyel való szoros kapcsolatát az is erősíti, hogy a cég az egyetem tangazdaságaként is működik.

Munkáját az utóbbi években már számos díjjal elismerték: 2014-ben a bioenergetikai kutatómunkáját Kocsis Károly díjjal jutalmazták, 2016-ban fenntartható gazdálkodás kategóriában az év agrárembere lett, a cég központja pedig elnyerte a „Magyarország legszebb birtoka 2018” díját a szántóföldi növénytermesztő birtok kategóriában.

Vezetőként olyan értékrendet és gondolkodást képvisel, amely mindenki számára példaértékű, munkáját a környezettudatosság, a komplex, pozitív gondolkodás és az innovatív megközelítés jellemzi.

Pro Oppido Dombóvár díszpolgári cím

Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2020-ban Pro Oppido Dombóvár díszpolgári címet adományozott Molnár István mezőgazdasági vállalkozó, az Agrár-Béta Kft. tulajdonos-ügyvezetője részére a társadalmi felelősségvállalása, széles látókörű gondolkodása, az agrárium terén végzett példaértékű kutató-fejlesztő tevékenysége, valamint a fenntartható mezőgazdaság érdekében kifejtett, nemzetközi szinten is eredményes erőfeszítései elismeréseként.

Közzétette: Városunk Dombóvár – 2020. szeptember 6., vasárnap
Copyright © 2020 Dombovar.hu Minden jog fenntartva.
palyazat