2023-ban Pro Oppido Dombóvár díszpolgári címben részesült
Dr. Haszonics József
háziorvos
A díszpolgári címmel a 2023. évben kitüntetett személyek bemutatása
2023-ban a Pro Oppido Dombóvár díszpolgári címmel járó díszoklevelet és arany pecsétgyűrűt vehette át
Miszlai József
történelem-testnevelés szakos általános iskolai tanár, középiskolai testnevelő tanár, kézilabdaedző
Szakcson született 1946-ban, ott végezte az általános iskolát, majd a dombóvári Gőgös Ignác Gimnáziumban érettségizett 1965-ben. Ugyanebben az évben felvételt nyert a Pécsi Orvostudományi Egyetemre, ahol 1971-ben vehette át általános orvosi diplomáját cum laude minősítéssel.
A dombóvári kórház belgyógyászati osztályán kezdte orvosi munkáját Tolna Megyei ösztöndíjasként 1972. őszén. Munkáját nagy lelkesedéssel és odaadással végezte. Tagja volt a kórház másodorvosi fórumának, és az ott zajló tudományos munkában is részt vett. 1976-ban tette le a belgyógyászati szakorvosi vizsgát, majd önálló munkához fogott, kezdetben körzeti, majd háziorvosként.
1976-tól 10 évig a Magyar Orvosok Tudományos Egyesületének járási titkára volt, tudományos előadásokat szervezett és előadóként is szerepelt.
Megszervezte a Körzeti Orvosi Klubot, amely Dombóvár és a környező települések háziorvosai tapasztalatcseréjének és baráti beszélgetéseinek központjaként évtizedekig működött, vendégei voltak neves előadók is.
1988-ban kórházi igazgatói, majd Egészségügyi Miniszteri dicséretet kapott. Szakmai munkája elismeréseként az 1980-as évek elejétől oktató orvos volt, szakorvosjelölteket készített fel a belgyógyászati, illetve háziorvosi szakvizsga előtt. Aktívan részt vett a Tolna megyét felölelő Irányított Betegellátási Modellben, melyhez 68 háziorvos tartozott.
Mindig érdekelte a közélet, pártolta az új kezdeményezéseket a kultúra, az egészségügy és a közművelődés területén is. 1988-ban belépett az MDF-be, 1990-ben önkormányzati képviselőnek választották, aktív támogatásával épült fel 1988-ban a központi ügyelet, 1993-ban pedig a támogatásával a III. utcai körzeti rendelő. Önkormányzati munkája során – 8 éven keresztül – főleg az egészségüggyel és a szociális szférával foglalkozott. Tartósan egészségügyi bizottsági elnök is volt. Emellett megszerezte második és harmadik szakvizsgáját is: 1999-ben a háziorvosi, 2001-ben az üzemorvosi szakvizsgát.
2014-ben Dombóvár Város Elismerő Díszjelvénye kitüntetésben részesült.
Munkájára a rendkívüli körültekintés, a magas szintű hozzáértés, a nagyfokú munkabírás jellemző. Betegei szeretik, ragaszkodnak hozzá, generációk hálásak neki.
Budapesten született 1946-ban. Történelem-testnevelés szakon szerzett pedagógus diplomát Pécsett. Szakmai életútja a kurdi általános iskolában kezdődött, majd a dombóvári József Attila Általános Iskolában folytatódott, és végül az Apáczai Csere János Szakközépiskolában fejeződött be 46 év elteltét követően.
A városban köztiszteletben álló személy, diákok, szülők részéről egyaránt. Imádott munkáját elismerés övezte, melyet mindig hivatásának is tekintett. Azon pedagógusok egyike, aki élete jelentős részét a tanítványainak áldozta, és munkaidejét figyelmen kívül hagyva készítette fel őket a versenyekre, felvételi vizsgákra.
Büszkeséggel tölti el az a tény, hogy 46 testnevelő tanár került ki a „műhelyéből”, köztük saját gyermekei, de van olyan tanítványa is, aki főiskolai docensként testnevelőket képez.
Az Apáczaiban megteremtette a kézilabdasport hagyományát és jelentős eredményeket ért el csapataival megyei, országos, de nemzetközi szinten is. A kosárlabdában és labdarúgásban is folyamatosan az élmezőnyben voltak a csapatai, de atlétikában is sok elismerést tudhat magáénak, mint edző.
Munkáját jellemzi az is, hogy a versenyeztetés mellett nagy gondot fordít a kevésbé tehetséges diákok mozgásfejlődésére, az egyéni képességek fejlesztésére, a sportolás népszerűsítésére.
Szakmai ars poétikája: „a tanuló a rendszeres, következetes munkát igényli, s ha ez sikerélménnyel párosul, kihat személyiségének pozitív irányú változásaira”.
Tolna megyében testnevelés szaktanácsadóként hosszú évek óta segíti kollégáit, kistérségi szakmai továbbképzések, bemutató órák szervezésével.
Munkájának szakmai elismerését jelzi, hogy a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének Tolna megyei elnöke, valamint az országos választmány tagja.
A mozgást ma sem hagyta abba, hetente egy alkalommal kosárlabdázik egy baráti társasággal, ahol nála 50 évvel fiatalabbak is játszanak. Mindig jó érzés számára, amikor beléphet egy-egy tornaterembe, a saját világába, ahol a mozgás öröme megfiatalíthatja.
Szabadidejében történelmi témájú írásokat olvas. Különösen az első világháborúban elesett nagyapja sírhelyének felkutatása érdekelte, melynek sikeres történetét előadás formájában ismertette meg az érdeklődőkkel városunkban.
A Hősök napi megemlékezések rendszeres résztvevője.
Dombóváron él jelenleg is feleségével, két gyermeke és hét unokája van.
2002-ben Dombóvár Város Elismerő Díszjelvénye kitüntetésben részesült. 2022-ben a Testnevelési Főiskolán aranydiplomát kapott (50 éve végzett).
Életrajzi kiegészítések:
Budapesten született, de szülei dombóvári származásúak voltak. Apai nagyapja 1915-ben a doberdói fennsíkon hősi halált halt, nagyanyja rá négyévre szintén meghalt, az apját nagybátyja nevelte fel. Anyai nagyapja MÁV főmozdonyvezető volt, nagyanyja háztartásbeli. Apja 1930-34-ig a jutasi Kinizsi Pál honvéd altisztképző növendéke volt. Hivatásos katonaként tiszthelyettesként, majd tisztként szolgált. 1950-ben távolították el a honvédségtől. Ekkor Budapesten laktak, de a megélhetésük érdekében a család hazaköltözött Dombóvárra a nagymamához. Apja ebben az időben Komlóra járt dolgozni, csak ott kapott munkát, mindenhová elkísérte jutasi múltja. A Horthy hadseregben szolgált hivatásos katonákat megfigyelték, gyerekeik X-esek voltak. A továbbtanuláshoz is kerülő utakat kellett bejárni.
Az általános iskola első évét Dombóváron a Tanítóképző gyakorló iskolában kezdte, a másodikat Budapesten folytatta, majd harmadikban visszakerült ismét a Tanítóképző gyakorló iskolájába, a felső tagozatot pedig a Gárdonyi Géza fiúiskolában végezte, Karászi Imre testnevelő keze alatt.
Általános iskolai tanulmányai befejezése után 1960-ban felvételt nyert a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba. Ebben az intézményben tanulni és sportolni kötelező volt. Ő a szertornát választotta, melynek kapcsán csapatban és egyéni összetettben is Győr-Sopron vármegye bajnoka lett. Az országos döntőben tornászhatott 1963-ban Debrecenben, 1964-ben Szombathelyen.
Érettségit követően jelentkezett a Testnevelési Főiskolára, ahová az apai múlt és a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumi előélet miatt nem vették fel. Pótfelvételizett a Pécsi Tanárképző főiskolára történelem-testnevelés szakra, ahol 17,5 pontot szerzett a lehetséges 20-ból, de itt is elutasították. Fellebbezése viszont a minisztériumban szerencsére egy egykori bencés diák kezébe került, aki osztályvezetőként elintézte, hogy levelező tagozatra mégis bejuthasson.
Ekkor került Kurdra képesítés nélküli nevelőként, miközben 1968-ban elvégezte a Főiskolát. Eredeti céljának eléréséhez jelentkezett a Testnevelési Főiskolára. Jelentkezési lapjára már nem a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumot írta, hanem a pécsi Tanárképző Főiskolát, lehet ennek is volt köszönhető a sikeres felvétel.
Munka mellett végezte el felsőfokú tanulmányait, rengeteg tapasztalatot szerezve, közben Dombóváron aktívan sportolt. Versenyszerűen kézilabdázott a DVSE csapatában, ahol Karászi Imre lemondása után az edzői szerepkört is ellátta.
A 70-es évek elején felkérték, hogy legyen az OKISZ kupára készülő Vegyesipari KTSZ csapatának az edzője. Országos rendezvény volt, ami profi felkészülést követelt meg, melynek folyamán három éven keresztül sikerült a bajnokságot is megnyerniük.
1977-85-ig a dombóvári Kesztyűgyár kézilabda csapatának volt az edzője. 1977-79-ig NB II-ben játszottak. Olyan csapatok jöttek Dombóvárra, mint az akkor felkerült Veszprém, Dunaújváros, vagy Tata.
Az iskolai tanítás mindig a szívügye volt. Kurdon a gyerekeket kézilabdával és atlétikával próbálta megismertetni. Újdombóváron Bodai Józseffel taníthatott együtt, miközben rengeteget tanulhatott tőle (tornász volt ő is). Fiú és leány csapataik sorra nyerték a bajnokságokat. Nem volt video, be kellett minden gyakorlatot mutatni. A később fiatalon meghalt Kovács Béla is a tanítványa volt, aki 1971-ben Országos középiskolás bajnokságon, kötelezőben 1., szabadon választottban 6. lett. Ő volt az első testnevelő a tanítványai közül. Leánya és fia szintén testnevelők lettek. (Viktória leányával is együtt taníthatott, mint kolléga). A lányok közül, Barabás Erika, Sipos Zsuzsa, Pozsonyi Mariann remek tornászok voltak. Az első tanítványai, akik testnevelők lettek.
1977-ben áthelyezték az Apáczai szakközépiskolába, ahol a vasút melletti elhanyagolt földes pályából a diákok önkéntes munkájával és a MÁV segítségével évek során a vezetése mellett felépítettek, egy salakos kézilabda- és teniszpályát, valamint az atlétika oktatását elősegítő ugró, futó és dobó helyeket.
Ebben az időben volt az NB II-es kézilabdacsapat edzője is. Az iskolában ennek a sportágnak nem volt hagyománya. Az utánpótlás nevelésbe bevonta a tehetséges diákokat, aminek köszönhetőek a későbbi sikerek.
A szertornáról sem mondott le, rendszeresen tornaedzéseket tartott, versenyeket szervezett, közben pedig a testnevelés szakra jelentkezők felkészítésével is foglalkozott. Jellemző rá, hogy még 72 éves korában is be tudta mutatni a korlátgyakorlatokat.
Munkája során a következetességet és tervszerűséget betartva tanítványai jól láthatták azok eredményeit és szépségeit. Igyekezett a mozgás örömét, minden tanulónak átadni, fontos volt számomra, hogy a szerényebb képességű diákokat is sikerélményhez juttassa.
Mindig az „ép testben ép lélek” jelszava vezérelte.