fbpx

Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

TÁMOP-3.1.3-10/2-2010-0015

„Együtt a jövődért”

Dombóvár Város Önkormányzata 2012-ben nyert támogatást egy természettudományos laboratórium kialakítására az Apáczai Csere János Szakközépiskolában, amelyet 2013-tól konzorciumi együttműködéssel valósított meg a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal. A projekt 2015. június 30-án zárult.

Az elért eredmények:

  • A pályázatnak köszönhetően egy modern technológiával felszerelt, a korszerű pedagógiai igényeknek megfelelő fizika, kémia, biológia és földrajz szaktantárgyak oktatását segítő laboratóriumot kapott az iskola, ahol a dombóvári alap- és középfokú iskolákon kívül 15 környező település diákjai és szaktanárai is tanulhatnak illetve oktathatnak 2014. szeptemberétől.
  • A projekt lehetővé tette a 21. századi laboratóriumi munkát megvalósítani képes és a tanulók széles körét a kísérletezésbe bevonó szakemberek alkalmazását.
  • A korszerűen felszerelt laboratóriumban történő oktatáshoz a szaktanárok képzésen vehettek rész.
  • Pedagógusok bevonásával 26 db munkafüzet, illetve szaktanári segédletek kerültek kidolgozásra tantárgyanként és évfolyamonként.
  • Disszeminációs rendezvényeken mutatta be az iskola a hasznosítható ötleteket, jó példákat, tapasztalatokat.

 

A pályázat kedvezményezettje: Dombóvár Város Önkormányzata, Klebelsberg Intézményfenntartó Központ

A pályázatban érintett intézmény (a projektmegvalósítás helyszíne): Apáczai Csere János Szakközépiskola (7200 Dombóvár, Arany János tér 21.)

A pályázat címe: „Együtt a jövődért”

A pályázaton elnyert támogatási összeg: 293.002.485 Ft (támogatásintenzitás: 100 %)

A projekt megvalósítás kezdete: 2012. október 1.

A projekt megvalósítás befejezése: 2015. június 30.