fbpx

Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

Pintér Szilárd polgármester is részt vett az M9-es gyorsforgalmi út nyomvonalának egyeztetésén

2021. február 2-án Pintér Szilárd polgármester is részt vett azon az egyeztetésen Szekszárdon, amely során az M9-es gyorsforgalmi út nyomvonalának terveiről Dr. Mosóczi László Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára tájékoztatta jelenlévőket.

Az ITM államtitkára elmondta, hogy a közép, illetve hosszú távú tervekben szerepel a külső gyűrű, az M9-es út megépítése, amely Kőszeg, Szombathely, Körmend, Zalaegerszeg, Kaposvár, majd innen vagy Szigetvár, Pécs, Mohács érintésével, vagy Dombóváron át a meglévő szekszárdi Szent László hídon érne az Alföldre.
Pintér Szilárd polgármester álláspontja szerint a térség fejlődése érdekében elengedhetetlen, hogy megépüljön a Szekszárdot Kaposvárral összekötő gyorsforgalmi út. Az elmúlt évek során a Nemzeti Infrastrukturális Fejlesztési Ügynökség minden érintett települést bejárt, egyeztették a nyomvonalat, a Bonyhád – Kaposvár szakasz engedélyes tervvel bírt, elkészült a környezetvédelmi hatástanulmány, megtörtént a régészeti feltárás is, így számára meglepő, hogy egy új nyomvonalról beszélnek. Ez előnytelen lenne mind Bonyhádnak, mind Dombóvárnak.
A Bács-Kiskun, a Somogy és a Tolna megyei országgyűlési képviselők szegedi képviselőtársukkal együtt az ITM felé kezdeményezéssel élnek, hogy az M9-es autópályát a Szeged, Szekszárd, Kaposvár nyomvonalon építsék meg. Ezzel nem az újonnan felvázolt nyomvonal megépítését ellenzik, hanem az érintett térségek fontos közlekedési útvonalért lobbiznak, az itt élő emberek érdekeit szem előtt tartva.

Dr. Mosóczi László hangsúlyozta: a kormány útprogramjának célja, hogy az ország bármely településéről 30 percen belül elérhető legyen egy négysávos gyorsforgalmi út. 2016-ban ez az elvárás a települések fele, a lakosok háromnegyede számára teljesült, 2025-re a települések háromnegyede esetében teljesülni fog.

Last modified: 2021.02.03.