fbpx

Városunk Dombóvár

Idősek világnapja

Az idősek világnapja alkalmából október 1-jén kora délután került megrendezésre a szépkorúak tiszteletére a városban már hagyománnyá vált ünnepséget. A színvonalas rendezvényen Gergely Róbert műsorát hallgathatták meg a résztvevők, a táncdal­énekes programjában Szécsi Pál dalai hangzottak el. 

Pintér Szilárd polgármester beszédében kiemelte, örömére szolgál, hogy nagyon sok idő múltán végre személyesen is megtörténhet újra a találkozás az idősebb generáció tagjaival. Mindannyiunk nevében mondott köszöntet mindazért a türelemért, nevelő, szerető munkáért, amit még nyugdíjaskoruk előtt tettek életük során. Elmondta továbbá, fontosnak tartja, hogy még aktív nyugdíjas éveikben kivegyék részüket a közösségi életből. Számít sok tapasztalaton és bölcsességen alapuló véleményükre – tette hozzá a polgármester.

A rendezvény végén mindazoknak, akik elfogadták a meghívást, a polgármester és a képviselők ajándékkal kedveskedtek. Szalaggal átkötött, hímzett, Dombóvár logójával ellátott törölközőt és egy tábla csokoládét kaptak ajándékba.

Last modified: 2021.10.13.

Copyright © 2020 Dombovar.hu Minden jog fenntartva.
palyazat