fbpx

Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

Két győzelem hazai pályán

A Dombóvári Amatőr Röplabda Club Szabadidős Egyesület első bajnokságát rendezte a MMSz Esterházy Miklós Technikum Buzánszky Jenő Sportkomplexumában december 5-én, ezért különleges nap volt számukra. U13 OMB III. osztályban első ízben vállaltak szerepet rendezőként egy forduló lebonyolításában.

Hazai pályán fogadták a Veszprém Volley és a szigetszentmiklósi BKGDSE csapatát, illetve részt vett volna még a Kerepesi VSE, ők azonban nem érkeztek meg a helyszínre.

A mieink, házigazdához méltóan, az összes szettet megnyerték, így a forduló győzteseként újabb kupával bővítették gyűjteményüket.

Boruzs Gábor vezetőedző így értékelte a csapat teljesítményét: „Kissé megszeppenve kezdtünk az első mérkőzésen, de a szett végére magukra találtak a lányok. A második és harmadik szett sima volt, talán kicsit el is fáradt a csupán 4 játékossal érkező veszprémi csapat. Mindenesetre nyitásfogadásban még van mit fejlődnünk. Mivel a negyedik csapat nem érkezett meg, ezért már csak egy meccs volt vissza, a szigetszentmiklósi BKGDSE ellen. Sokkal nagyobb önbizalommal játszott mindkét négyesünk. Folyamatosan vezettünk és magabiztosan nyertük szintén mind a három játszmát. Büszke vagyok a tanítványaimra és őszintén gratulálok Nekik a pályán nyújtott teljesítményükhöz! Igazán nagy öröm, hogy hazai pályán, a szüleik előtt bizonyíthatták, hogy bizony a sok gyakorlásnak meg van az eredménye.”

Csak így tovább U13! Hajrá DARC! Hajrá Dombóvár!

Last modified: 2021.12.22.