fbpx

Városunk Dombóvár

Szilveszteri futás, tűzijáték és gyermekprogramok – így búcsúztunk 2021-től

Közel négyszázan neveztek az év utolsó napján a Szilveszteri futásra városunkba. A nevezéssel minden résztvevő egy pólót kapott ajándékba, valamint Dombóvár Város Önkormányzata a futás után a célba érkezőket virslivel, forralt borral és teával vendégelte meg. A két távon nyolc kategóriában díjazták a legjobbakat, akiknek Pintér Szilárd polgármester és Bacskai Balázs profi ökölvívó adta át az ajándékutalványokat. Stieb Kornélia, Szalay Zóra, Axler Erika, Strijk Barnabás, Szita Richárd, Imreh Orsolya, Somlai Flóra, Szabó Tibor és Szabó Milán értek be leggyorsabban a célba. A korábbi évek gyakorlata szerint a legidősebb és legfiatalabb is külön díjazásban részesült. A legidősebb, az 1946-os születésű Tóth László, aki teljesítette a rövidebb távot és a mindössze hat hetes legifjabb nevező testvéreivel és szüleivel még a babakocsiba szundikálva vett részt a 2,5 kilométeres távon.

Minden évben Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője is ellátogat az óévbúcsúztató rendezvényre, idén is teljesítette a hosszabb, 5 kilométeres távot.

A versenyzők a rajtszámukkal tombola sorsoláson vehettek részt. Rengeteg felajánlás érkezett a dombóvári vállalkozók, valamint a nemzetiségi önkormányzatok részéről, nekik ezúton is köszönjük a felajánlásokat, az együttműködést.

A rendezvényt a Dombó-Csipssz Családi, Ifjúsági, Polgári, Sport Szervezeten keresztül a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. is támogatta.

Last modified: 2022.01.05.

Copyright © 2020 Dombovar.hu Minden jog fenntartva.
palyazat