fbpx

Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

Ülésezett a Dombóvári Szociális- és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás

A Dombóvári Szociális- és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás ülésezett a Városházán május 25-én. Az ülésén a tizenhat település vezetője mellett a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió és a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató is meghívást kapott. Dr. Németh Tímea elnökasszony vezetésével tíz napirendi pontot tárgyaltak. A törvényi előírások szerint a beszámolók és a zárszámadás elfogadása után nyílt lehetősége a két szervezetnek a bemutatkozásra.

A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió az év elejétől működteti Új Esély Központját Dombóváron. Az országban 100 településen tízezer ellátott életében nyújtanak segítséget napi szinten. Herzsenáth Melinda az intézmény szakmai vezetője felajánlotta együttműködésüket a vidéki településeknek is, bíztatta a polgármestereket, hogy keressék fel az intézményt, tájékozódjanak szolgáltatásaikról.

A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató néhány hete kereste meg Pintér Szilárd polgármestert a hatékony együttműködés reményében. Szécsényi Sándor területi igazgató és Szakter Mária szakmai vezető a nevelőszülői szolgálat bővítésében kértek segítséget a települések vezetőitől. Kiemelték, hogy azok a gyermekek, akik a nevelőszülők által

biztosított családban nőhetnek fel magánéletben és karrierjük során is magabiztosabbak, sikeresebbek. A szolgáltató feladata a bizalom újraépítése, a megfelelő nevelőszülők felkutatása, ezért szeretnének minél több településre eljutni és megérinteni a családokat a feladat felvállalásában.

Last modified: 2022.05.30.