Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

22 emeletet kellett leküzdeni a dobogó legfelső fokához

November 20-án, vasárnap a „Rollover” névre keresztelt lépcsőfutó bajnokság a következő, ezúttal budapesti állomásához érkezett. A Semmelweis Egyetem épületének rajtvonalához Tolna megye három dombóvári és egy paksi tűzoltója sorakozott fel. A 22 emelet magas lakóépület lépcsőházában kijelölt útvonalat teljes védőruházatban és légzőkészülék használata mellett kellett teljesítenie a tűzoltóknak, amely leküzdését további feladatok nehezítettek. A földszinten egy speciális ajtószerkezetet kellett kinyitnia a versenyzőknek egy akkumulátoros feszítő segítségével. Több szinten is tömlőt kellett szerelniük az indulóknak, valamint, a célvonal előtt egy 80 kilogrammos bábut is menteniük kellett.
A 30 év alatti korcsoportban Csikos Bence (Dombóvári HTP) első helyen végzett.
A 40 év feletti korosztályban Gulyás István (Dombóvári HTP) a dobogó tetejére, míg Juhász István (Dombóvári HTP) az emelvény harmadik fokára állhatott.
Abszolút összetettben Gulyás Istvánt senki sem tudta megelőzni, aranyéremmel, míg Csikos Bence bronzéremmel tért haza.
A páros versenyszámban pedig még a palettáról hiányzó ezüstérmet Gulyás István és Csikos Bence érdemelte ki.
A dombóvári tűzoltókban még maradt annyi erő, hogy a december 3-án, szombaton Horvátország fővárosában rendezett jótékonysági lépcsőfutó versenyen is magukra húzzák a teljes védőfelszerelést. Rekordszámú tűzoltó indult hazai színekben. Tűzoltóink a saját elvárásaikon is felül teljesítettek. Három kategóriában álltak a rajthoz a versenyzők. Light kategóriában teljes védőruházatban kellett leküzdeni az emeleteket légzőkészülék használata nélkül. Open kategóriában már légzőkészülékkel, kompozit (az acél nyomástartó edénytől könnyebb) palackkal, míg a Strong kategóriában acélpalackkal a hátukon mérték a tűzoltók időeredményeit.
Juhász István Light kategóriában összetett harmadik, míg a korcsoportjában a második helyen végzett. Csikos Bence Open kategóriában összetettben és a korcsoportjában is a hatodik leggyorsabb időt futotta.
Szívből gratulálunk az elért eredményekhez, további jó erőt és egészséget kívánunk a felkészülésekhez!
Fotó: Dombóvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság
Forrás: tolna.katasztrofavedelem.hu

Last modified: 2022.12.12.