fbpx

Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

Dombóvári érdekeltségű is van a nemzetközi futóversenyen

Horváth Tamás, dombóvári születésű amatőr ultrafutó egyik legnagyobb megmérettetése előtt áll, hiszen bekerült a Spartathlon magyar csapatába.

Egy nemzetközi megmérettetés vár rá, mely Görögországban Athén és Spárta között zajlik majd, ahova szeptember 27-én utazik ki. A felkészülésében Marácz Zsuzsanna segíti, akit Tamás keresett meg és kérte segítségét, mint mondta „Ő ebben a sportban igen jelentős eredményeket ért el, többszörös bajnok, az Ultrabalaton pályacsúcstartója. Napi pontokban küldi az edzéstervet, ami heti 5 napot jelent és van két pihenőnap, ami a hétfő és péntek. Van, mikor 3 órás az edzés, van, hogy 1,5 óra vagy 30 perc„.

Ez a 246 kilométeres verseny az Akropolisz lábától Leonidász király Spárta főterén álló szobráig tart és a szintideje 36 óra. A több száz vagy akár több ezer versenyzőből 480-at választottak ki, köztük van Horváth Tamás, aki a 22 fős magyar csapat tagja lehet.

„Nem könnyű ezekbe a csapatokba bekerülni. Úgy gondolom nehéz lesz ilyen szinten egy jó időt elérni, de a legjobb tudásom szerint fogok futni és azon leszek, hogy a magyarok és a dombóváriak büszkék lehessenek majd” – fogalmazott Tamás.

A civil életben, kisvállalkozóként, az építőiparban dolgozó Tamásnak szenvedélye lett az ultramaraton futás. Hazaérve a munkából nem a pihenésé, hanem a futásé a főszerep, akár több órás edzéssel is zárulhat egy-egy munkanap, de az is előfordul, hogy az edzést egy verseny jelenti. „Kéthetente vannak felkészítő futások, ezeket inkább a szabad hétvégékre hagyom. Van olyan, hogy kinézek egy maraton vagy félmaraton távot és azzal készülök fel” –árulta el nekünk.

2016-ban kezdte el futni az ultra távot. Magával a futással nem sokkal előtte, Németországban, pontosan Lindauban kezdte meg az ismerkedést, ahol munka miatt volt kint. Szabadidejében szerette volna a várost felfedezni, de a kevés idő miatt ezt futva kezdte el megtenni. Egyre hosszabb távok követték egymást, így lett szerves része az életének ez a sport. Az ultrafutás egy januári fogadalom volt számára, mely az akkori nehéz időszakán segítette átlendülni. Az első komolyabb verseny az Ultrabalaton volt, ahol 217 km-et futott le nem sokkal a szintidőn túl, 32 óra 30 perc alatt. Bár nem sikerült időn belül beérnie akkor a célba, de nem csüggedt el, hiszen ez így is hatalmas teljesítményt jelentett számára. A versenyt követően kezdte magát jobban beleásni az ultraversenyek világába.

Minden egyes megmérettetés óriási küzdelem mind fizikai erőnlét és a fejben meghozott döntések szempontjából is, hiszen ezek a több száz kilométeres távok nagy kihívást jelentenek, még egy jól felkészült versenyző számára is.

Fejben mindig arra gondolok, hogy lesz egy 16-17 órás műszakom, de ez nem műszak, így, ha nem sikerül, akkor túlórázok. Folyamatosan arra gondolok, hogy menni-menni, hogy fogyjon a kilométer, de, ha van kísérő, vele beszélgetek, hogy elterelje a gondolatom, ha már fájdalmam is van, ez segít a holtponton átlendülni” – fogalmazott Horváth Tamás.

A versenyeket megelőző napokban mindig kíméli magát, de egy könnyedebb mozgásra ilyenkor is szüksége van a szervezetének, hogy emlékezzen, futni kell majd. Szintén igaz ez az azt következő napokra „pihenés van kiírva, de az is egyfajta mozgást jelent, akár kerékpározás, de semmiképp nem végezhető dinamikus, terhelő sport” – osztotta meg velünk a versenyző. Tamás a közeljövőben célul tűzte ki az IronMant is, szeretné magát több sportban is kipróbálni, ami más, mint a futás.

Tamás nemrégiben felkereste Pintér Szilárdot, Dombóvár város polgármesterét, hogy tájékoztassa az elkövetkezendő versenyéről és segítségét kérje, aki ezt követően a versenyzőt támogatásáról biztosította. Dombóvár Város Önkormányzata kiemelt figyelmet fordít a tehetséges sportolókra, a versenyzésük alapfeltételeinek biztosítására.

 

 

Last modified: 2023.09.12.