fbpx

Városunk Dombóvár

Kiemelkedő sikerek a II. Fülöp Márton Labdarúgás-történeti Országos Versenyen

2023. november 28-én kedden az FTC Groupama Arénájának impozáns kulisszái között tartották a II. Fülöp Márton Labdarúgás-történeti Országos Verseny döntőjét. A szervezők a tragikusan fiatalon elhunyt nagyszerű magyar válogatott labdarúgó kapus emlékére írták ki második alkalommal a versengést. Sok száz oldalas szakirodalmat kellett a versenyzőknek és felkészítőiknek tanulmányozniuk, amely alapján két online fordulót tartottak a versenyzőknek. A két forduló összesített eredményei alapján alakult ki a döntő 10 csapatos mezőnye.
Nagy örömünkre, hogy a verseny végső küzdelmeiben a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium színeiben két tanuló, Fenyvesi Merse és Ruppert Dominik 10. n osztályos diákok is megmérették magukat. A döntő rangját növelte, hogy a játékvezető a közismert kvízmester, Gundel Takács Gábor volt, s megjelentek a Ferencváros egykori csapatainak valódi ikonjai is.
A döntő azért volt különlegesen izgalmas és feszült, mert minden kérdésre csak a leggyorsabban reagáló csapat válaszolhatott a nyomógombos berendezés segítségével.
A gimnázium diákjai nagyszerűen helytálltak, így az összesítésben a bravúros II. helyezést szerezték meg.
A csapattagok egy igazi Fradi pólót kaptak, ezen kívül a felkészítő tanárral együtt érmet, értékes könyveket is kaptak a szervezőktől. Merse és Dominik jutalma lett egy olyan labda is, amelyet az FTC legutóbbi UEFA Konferencia Liga találkozóján használtak és a csapat összes játékosa ellátta kézjegyével. Ezen kívül a remek diákok és felkészítőjük megtekinthetik a Fradi felajánlásaként a december közepén rendezendő FTC-ZTE mérkőzést az egyesület oroszlánbarlangjában.
Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáruknak!

Last modified: 2023.12.06.

Copyright © 2024 Dombovar.hu Minden jog fenntartva.
Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok
Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok