Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

Országos Könyvtári Napok programsorozat városunkban

A Földi István Könyvtárban az elmúlt héten a 18. Országos Könyvtári Napok programsorozathoz kapcsolódó helyi rendezvényekre látogathattak el az érdeklődők.
Az esemény a hazai könyvtári rendszer összehangolt működésének kiemelt értéke, a dombóvári könyvtár a kezdetektől résztvevője a könyvtáros szakma legjelentősebb, legtöbb érdeklődőt megmozgató programsorozatának. Idén a kiemelt téma a négy elem a Föld, Víz, Tűz és a Levegő volt.
Hétfőn délelőtt a gyermekkönyvtárban Nagyné Ujhelyi Mónika gyermekkönyvtáros előadásában a Vízcsepp című mesét hallgathatták meg az óvodások, a legkisebbeket és kísérőiket a könyvtárban működő Meseklubban Nagy-Török Nóra klubvezető közreműködésével pedig kreatív szenzoros feladatok várták.
Este az Állatok Világnapja alkalmából Dörnyei Szilárdné Kelemen Erika alkotásaiból nyílt kiállítás „Erdei és mesebeli állatok” címmel. A kiállítást Stemler József Kapospula polgármestere nyitotta meg, a zenei kíséretet Pápai László és lánya Pápai Fanni a Szent Orsolya Bencés Iskolaközpont tanulója biztosította. A kiállítás október 30-ig tekinthető meg a könyvtárban.
Kedden sorsoltak a „Víz-kvíz” helyes kitöltői között 5 db ajándékcsomagot, 7 iskolából, 51 csapat, 204 diákja és 16 pedagógusa vett részt az általános iskolák alsó tagozatos tanulói részére hirdetett feladatlap kitöltésében.
Szerdán délelőtt Kerekítő Mondókás Mókán vett részt mintegy 30 család Deli Orsival.
Délután Dolmány Edina grafikussal alkothattak együtt az érdeklődők.
Pénteken délután Csizek Brigitta klubvezető szervezésében a Dombóvári Társasjátékos klub találkozóját a könyvtárban tartották.
Október 5-én délelőtt a rozmaringról Csik Mária vetítéssel egybekötött előadását vehettek részt az érdeklődők, majd megismerkedhettek a rozmaring gyakorlati felhasználásával. Rozmaringvizet, rozmaringos fűszersót és esküvői díszt készíthettek.
A hét zárónapján, október 6-án, a Könyves Vasárnapon 9 órától több mint 200 dombóvári és Dombóvár vonzáskörzetében élő Olvasó látogatott el a Földi István Könyvtárba. 158 fő iratkozott be vagy érvényesítette tagságát az intézményben.
602 db kölcsönzés, visszavétel és kölcsönzési idő hosszabbítás történt. Ingyenes beiratkozási lehetőséggel és a késedelmi díjak elengedésével várták a látogatókat.
Az Állatok Világnapjához kapcsolódóan a program teljes ideje alatt a Help Dombóvár Egyesület részére állateledelt gyűjtöttek.
A rendezvényekről további képek a Földi István Könyvtár facebook oldalán találhatók.

Last modified: 2024.10.16.