fbpx

Városunk Dombóvár

Az Európai Unió által támogatott önkormányzati programok

Koncz András fényképész digitalizált üvegnegatívjai

Az alábbiakban Zircher György dombóvári vállalkozó által 2020-ban feldolgozás és publikálás céljából a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben letétbe helyezett üvegnegatívok digitalizált változata tekinthető meg. A negatívok javarészt az 1938-1943-ig terjedő időszak keresztmetszetét adják. A feldolgozás a Koncz András által kézzel vezetett pénztárkönyvek (leltárkönyvek) alapján összeállított tematika szerint történik (a tematikát Takács Istvánné helytörténész állította össze). A kiválasztott negatívokat a Gyűjtemény munkatársai lefotózzák, majd számítógépes program segítségével „invertálják”, pozitívvá változtatják. Ezt követi a fotók rendszerezése (sorszám és témakörök alapján). Mivel tetemes mennyiségű negatívról van szó (kb. 7000 db), a digitalizálás hosszabb időt vesz igénybe. Az üvegnegatívok feldolgozása a Magyar Nemzeti Múzeum támogatásának köszönhetően, kulturális közfoglalkoztatottak bevonásával napjainkban is tart. (A feldolgozásban az alábbi személyek vettek, vesznek részt: Balogh Péter, Erky-Nagy Tibor, Kiss Barbara, Müller Ádám, Őri Gábor, Takács Istvánné, Vörös László.)

A különböző című és tartalmú mappákban (családi, csoport, női divat, sport stb.) a fotók a pénztárkönyvekben szereplő sorszámok alapján találhatóak emelkedő számsorrendben. Mindegyik mappához tartozik egy Word táblázat. A táblázat letöltését követően a jobb oldalon felül megjelenő nagyítóra (keresés) kattintva be lehet írni sorszámokat, nevet, település nevet stb. Ezután a kereső kiadja, hogy a keresett szöveg megtalálható-e a szövegben, ha igen hányszor. A találatok szövegre kattintva az oldal kiadja az összes lehetőséget. Célszerű először a Word táblázatot letölteni és a fotókat a honlapon megnézni, majd, ha van olyan fotó, amit le szeretnének tölteni, a fotóra kattintva ezt is meg tudják tenni.

A táblázatban olvasható neveket bemondás alapján rögzítette a fényképész, ezért előfordulhatnak helyesírási hibák, elírások, vannak nevek, amelyek nehezen olvashatók, illetve a feldolgozás során is történhetett névelírás. Az is előfordult, hogy az apuka (férj) neve olvasható a táblázatban, és a fotón egy leánygyermek/hölgy van, illetve fordítva. Amennyiben kérdés merül fel a kutatással kapcsolatban, a konczfotodombovar@gmail.com e-mail címre küldött levélre a Gyűjtemény munkatársai 3 napon belül igyekeznek választ adni. Az anyag feldolgozásának előrehaladtával az oldal tartalmát folyamatosan bővítjük.


Reméljük, hogy sok mindenkinek szerezhetünk örömteli pillanatokat a fotók publikálásával, hozzáférhetőségével!


Tartalmas időtöltést, jó kutatást, keresést kívánok a digitalizálásban résztvevő munkatársak és a Dombóvári Értéktár Bizottság minden tagja nevében.


Müller Ádám elnök, Dombóvári Értéktár Bizottság

(A fotók az egyes kategóriák alatt albumba vannak rendezve folyamatos lejátszással, de bármelyik képre kattintva egy lejátszóablak nyílik meg, amelyben az album elemei egymás után lapozhatók, illetve a bal felső sarokban megjelenik az a szám is, amely alapján beazonosíthatók. A lejátszóablak a jobb alsó sarokban lévő X-re kattintva zárható be.)